Jelenlegi hely

Anyák segítenek egymásnak – Otthon Segítünk Alapítvány

Ahol több kisgyermeket nevelnek, esetleg ikreket, előfordul, hogy a lakásban mindenfelé szétszórt játékok és egyre nagyobb rendetlenség van, halomban áll a vasalnivaló, az ebéd még nincs kész, a gyerekek pedig ordítanak. Jó lenne ilyenkor még két kéz? 

Az Otthon Segítünk Szolgálathoz forduló családokban közös, hogy a nagyszülők valamilyen okból nincsenek jelen a mindennapokban, az önkéntes segítőt azonban mindenki más-más okból veszi igénybe. Van, ahol a nagyszülők még maguk is dolgoznak, ezért nem érnek rá foglalkozni az unokáikkal, más családoknál a távolság akadályozza meg az unokák és a nagyszülők egymásra találását - különösen igaz ez a vegyes házasságokra -, míg megint máshol a nagyszülők már nem élnek.


A nagycsaládokban régen megoszlott a teher, de mára magukra maradtak az anyák és ez hívta életre 2001-ben az Otthon Segítünk Alapítványt. A szervezethez tartozó önkéntesek segítenek a kimerült, vagy más problémával küzdő anyáknak.

Az országban 14 vidéki városban (Ajka, Cegléd, Dunakeszi, Esztergom, Fót, Hernád, Miskolc, Mohács, Pécs, Sárbogárd, Székesfehérvár, Tatabánya, Tiszavasvári, Zalaegerszeg) és Budapest 16 kerületében működik, az Otthon Segítünk Szolgálat. Ennyi idő alatt 827 önkéntes dolgozott szerte az országban, az anyák segítettek egymásnak.

Ki lehet önkéntes?

Az önkéntesnek jelentkezőknél alapfeltétel, hogy van saját gyereke és Ő neveli, nevelte. Van köztük fiatalasszony és nagymama. Mind hasonló okból jelentkeznek, segíteni szeretnének. Vagy azért, mert ráérnek és szívesen átadnák a tudásukat, vagy mert tudják, milyen az, egyedül maradni a problémákkal, és milyen rossz, ha nincs kitől segítséget kérni.


S hogy mit csinálnak az önkéntesek?

Egyet nem - bébiszitterkedést nem vállalhatnak, azaz mindig jelen kell lenni az anyának is. A segítés a család otthonában zajlik és ingyenes. Az önkéntes rendszeresen (pl. minden héten, kedden 10-től 12-ig) meglátogatja a családot, idejét és barátságát kínálja fel a családnak. Nem helyettük végzi a feladatokat, hanem velük együtt. Mosogathatnak, vasalhatnak, főzhetnek, segíthetnek sétálni vinni a gyereket, elmehetnek a nagyobbért az óvodába, vagy ha arra van igény, csak beszélgetnek a fáradt mamával. Sok-sok beszélgetés, közös séta, közösen végzett házimunka, hivatali ügyek közös intézése, más közös tevékenységek során az önkéntes célja, hogy megerősítse a szülőt saját szülői szerepében. Fontos, hogy megértéssel és elfogadással közeledik a családhoz. A tapasztalat és a barátság mellett elsősorban derűt próbál vinni a család életébe
Legtöbbször egyetlen „családhoz jár” az önkéntes, és általában hetente egy-két alkalommal segít. Alapelv, hogy nem szól bele a család életébe, nem minősíti a látottakat. Ha tanácsot kérnek tőle saját tapasztalatát adja át, ahogyan ő oldotta meg a problémát gyerekei nevelése során.

 

Az www.otthonsegitunk.hu honlapon tájékozódhatunk a szolgálatok elérhetőségéről. De ha nem találunk a lakóhelyünkön Otthon Segítünk Szolgálatot, akkor bátran jelentkezzünk szervezőnek és keltsük életre az önkéntességnek ezt a formáját.

 

A nyugdíjas, de még tetterős nagymamák szívesen segítenek a fiatal családoknak. Amikor tapasztalatukkal segítik a fiatal anyát, hasznosnak érzik magukat és kapcsolatokat is építenek. Az önkéntesek közösségébe tartozni nagyon jó. Végre hasonló emberekkel ismerkedhetnek meg, akik hasonlóképp gondolkodnak, akiknek nem a pénz a fontos, hanem, hogy adhassanak. És közben kapnak is, sok-sok szeretetet.

 

Szerző - Miskolcimami

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére