Jelenlegi hely

Kell a nőnek kimenő? - Terézanyu Pályázat 2016

Leterheltek, kimerültek vagyunk, és kevés időt fordítunk magukra. Ez derült ki az idei Terézanyu pályázatra beküldött írásaitokból. Jó hír, hogy rengeteg olyan női közösséget ismertünk meg történeteiteken keresztül, amelyekben ti magatok is feltöltődtök – természetesen egymást támogatva.

Pápai Ildikó: Nők, tabuk nélkül

 

Elmondhatom? – kérdezte izgatottan újdonsült, fiatal barátnőm Adél, évekkel ezelőtt egy gyorsétteremben.  Bátorítólag bólintottam, mire ő belekezdett szövevényes love sztorijába, egy nős férfival.  Indulatosan fűzte egymásba a szavakat, közben nagyokat sóhajtott, és éreztem, hogy a mély levegővételek mögött több titok lappang.

Elmondhatom? – kérdeztem a kineziológust, – amikor már kellőképp „kifájtam” magam -, hogy kezdem megfejteni a titkot! Mert ha egy nem beszélő autista gyereket kap az ember lánya ajándékba, akkor kell itt lenni még valaminek… valami küldetésnek, hogy elmondjam az elmondhatatlant, hogy mindig annyit kapsz az élettől, amivel elbírsz… meg ilyesmik.

Elmondhatom? – kérdeztem a férjemet vacsora után, mert azt olvastam valahol, hogy a férfiakat este 6 és 8 között lehet tartalmas beszélgetésre hívni, mire ő azt mondja persze, és a megcsörrenő telefonjáért nyúl.  Miközben beszél, meggondolom magam, mégsem a mai nap a legalkalmasabb arra, hogy bejelentsem, hét végén tai-chi táborba mennék, most az egyszer nélkülük lennék.

Szerinted el lehet mondani? – kezdi sérült gyereket nevelő barátnőm, – hogy néha még a gyereked sem ad örömöt, mert a kimerültségtől beszélni sincs erőd, csak teszed a dolgod, mint a gép, mert esélyed sincs, hogy elengedd magad.

Nőiségünk elhallgatott létigazságai, jobb időkre halasztott vágyaink, át- meg átszövik az életünket. Gyakran abban a téves hiedelemben hallgatunk, hogy megkíméljük a családot, és magunkat valami nagyobb bajtól, ami persze magától is megoldódna.

Én évekig nem vágytam sehová, egyszerűen nem bírtam elmenni otthonról, mert a bűntudattól már a sarokról visszafordultam volna. Majd egy kezdő tai-chi órámról lekésve, az előszoba tükör előtt döntöttem úgy, hogy klubot alapítok. Egy közösséget. Csak nőknek. Mert minden közösségben erő van. Egy női közösségben varázslatos erő. Egy olyan helyről álmodtam, ahol a megszokott rutinokból kilépve, csak magunkra figyelünk, csak egymásra fókuszálunk.

2013-ban tartottam meg az első „klubot” a nappalimban. A témafelvetés a „vágy” volt.

Mire vágyik a nő? – kérdeztem tőlük. A hozzám legközelebb álló barátnők, anyatársak jöttek el. Van köztük rádiós szerkesztő, nyelvtanár, banki felső vezető, szociális munkás, és főállású anya is, meg egy nyugdíjas. És azok a nők, akik addig zavarba jöttek attól, ha magukról kellett beszélniük, egyszeriben megnyíltak és hasonlóságuktól megrészegülten vágtak egymás szavába.

A klub célját együtt fogalmaztuk meg: életöröm fokozás.

Havonta egyszer, egy hangulatos közösségi térben, beszélgetéssel és egy-egy különleges vendég társaságában éljük át sokszínűségünket. Kipróbálhatjuk mindazt, amire idő, vagy pénz szűkében sosem jutnánk el.  Így ismerhettük meg többek között végre a tai-chit, a kvantumgyógyítást, az arctornát, a családállítást, a vasati térrendezést, a meditációt, a nalini jógát, és a tibeti zengőtálas hangfürdőt… csak néhány a sok, izgalmas program közül.

És, hogy mit gondolnak a klubról a lányok:

„Ez az egyetlen hely, ahová járok. Kipróbálhatok olyan dolgokat, amihez nem kell egy tanfolyamra beiratkoznom. Itt minden alkalommal feltöltődöm, és a három óra alatt csak magamra figyelek. Ez az „ÉNIDŐM”. – mondja Vali.

„A klub légkörében teljesen el tudom engedni magam. Minőségi figyelemben, izgalmas megtapasztalásokban, feltöltődésben van részem.” – Mary

„Régóta egyedül élek, és itt társaságra találtam. Mindig nagyon jó a hangulat, sokat röhögünk, és még tanulok is.”Judit

„Ez több mint egy kávézás a barátnőnkkel. Az ego kint marad, bent a lélek kivirágzik.” – Brigi

„Minden alkalommal rájövök, milyen egyformák vagyunk, mi nők. Nincs határa a fejlődésünknek és rengeteg energiát kapunk egymástól.  Mióta ide járok, úgy érzem megértőbb lettem otthon is.” – Ági

„Egy jó beszélgetés mindig kinyit egy-két titkos ajtót!” – hallottam egyszer ismert írónktól, és ezzel a „küldetéssel” indítottam el a közösséget is.  Hiszek a XXI.századi „fonónkban”, ahol nincsenek határok, nincsenek tabuk.

Nevetünk, és igen, olykor sírunk is. Figyelünk, rácsodálkozunk, továbblendülünk… egyszóval LÉTEZÜNK!

 

forrás: terezanyu.hu