Jelenlegi hely

Rengeteg program az Állatkertek Éjszakáján

A nyár utolsó péntekén, augusztus 28-án kerül sor az immár hagyományos Állatkertek Éjszakáját, amelyet negyedik alkalommal rendeznek meg a Magyar Állatkertek Szövetségének tagjai. Országszerte 11 település 12 állatkertjében várják változatos programokkal az érdeklődőket.

Az ország 11 településén összesen 12 állatkertben várják az érdeklődőket a IV. Állatkertek Éjszakáján, amely augusztus 28-án, a hónap utolsó péntekén kerül megrendezésre. Ezen az estén Budakeszin a Budakeszi Vadaspark, Budapesten a Fővárosi Állat- és Növénykert és a Tropicarium, Debrecenben a Nagyerdei Kultúrpark Állat- és Növénykertje, Győrött a Xantus János Állatkert, Jászberényben a Jászberényi Állat- és Növénykert, Kecskeméten a Kecskeméti Vadaskert, Miskolcon a Miskolci Állatkert és Kultúrpark, Pécsett a Pécsi Állatkert belvárosi Akvárium-Terráriuma a Zsolnay Kulturális Negyed Planetáriumával közösen, Poroszlón a Tisza-tavi Ökocentrum, Szegeden a Szegedi Vadaspark, Veszprémben pedig a Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark kínál különleges programokat a nagyközönségnek.

A belépti díjak helyszínenként eltérőek, de azokon a településeken, ahol több bemutatóhely is működik egymás közelében, kombinált jegyek is válthatóak. Pécsett a jegyek eleve kombináltak, azaz érvényesek az Akvárium-Terráriumba és a Zsolnay Kulturális Negyedben megtartandó programokra is. A főváros vonzáskörzetében a Budakeszi Vadasparkba, a Fővárosi Állat- és Növénykertbe, és a Tropicariumba külön is lehet jegyet váltani, de váltható olyan kombinált jegy is, amely mind a három helyszínre érvényes. A fővárosi kombinált jegy ára felnőttek esetében 3500 Ft, gyermekeknek 2400 Ft. Aki az este folyamán nem tudja mindhárom helyszínt felkeresni, a jegyeket a Tropicariumba, és a Budakeszi Vadasparkba másnap, illetve harmadnap, azaz szombaton és vasárnap is felhasználhatja.

Az intézményenkénti részletes programkínálatot az egyes állatkertek saját honlapjukon teszik közzé. A résztvevő kertek közül tíz már nyilvánosságra is hozta a saját programjának részleteit, amelyek összefoglalói az alábbiakban olvashatók:
 

Budakeszi Vadaspark

A Budakeszi Vadasparkban 19 órától várják a látogatókat. Óránként indulnak majd a 45 perces vezetések 19:30, 20:30, 21:30 és 22:30 órai kezdettel, amelyek keretében tapasztalt szakvezetők segítségével nyújtanak bepillantást az éjszakai vadaspark titkos életébe. Néhány állat „éjszakai üzemmódra van kalibrálva”, vagyis akkor kezdik el a napi tevékenységüket, amikor mi emberek már befejezzük, de a többiek éjszakai életmódjába is betekinthetnek az érdeklődők. Az éjszakai túrán érdekes és igen szórakoztató szakvezetésen vesznek részt a látogatók, akik a meglepett állatok csodálkozó és lebegő fénypárként világító tekinteteinek is szemtanúi lehetnek. A bejárattal szemben 19:00-23:00 óráig interaktív játszópult is működik majd (pl. tárgyak felismerése dobozokban tapintás alapján, szaglás alapján fűszeres csomag megtalálása az Illatozoo ládákban), amely az állatok éjszakai érzékelését segít megismerni, fénycsapdázással pedig az éjszakai rovarok életében nyerhetnek betekintést az érdeklődők.

Fővárosi Állat- és Növénykert, Budapest

A Fővárosi Állat- és Növénykertben augusztus 28-án 19 órától egészen éjfélig várják azokat, akik szeretnének részt venni az Állatkertek Éjszakája programjain. Az Állatkert klasszikus területén, a Nagyszikla belsejében található Varázshegyben, valamint a Holnemvolt Parkban is programok és látnivalók sokaságát kínálják a szervezők. A különleges események közül említést érdemel a rendkívüli esti elefánttréning (19:30-kor) és a fókabemutató (20:00), a különféle látványetetések, amelyek egy része, így az orrszarvú- és a zsiráfetetés a közönség bevonásával történik. A látványetetések egy része az akváriumban lesz, például a pirájáknál, a murénáknál és az óriás arapaimáknál. Lesz vombatles, az éjszakai pillangókat bemutató program, óriáskígyó simogatás, látványetetés a tapíroknál, az óriásvidráknál és a sörényes hangyászoknál is. Az állatgondozók munkájába is bepillantást lehet nyerni: a Mérgesházban például kígyókezelési, etetési, illetve eszközbemutatót tartanak a mérgeskígyókkal foglalkozó szakemberek. Tizenkét különböző helyszínen az állatgondozók segítségével pillanthatunk bele az állatkerti munka kulisszatitkaiba. A Varázshegyben bemutatók és előadások sokasága várja az érdeklődőket, de lesz itt térhatású vetítés, időgép szimulátor és sok más érdekesség. Sőt, a gondozók segítségével testközelből lehet megismerkedni a világ legérdekesebb rovarjaival. A Holnemvolt Park játékai is működni fognak, köztük a hullámvasút is, amely esti kivilágításban fog ragyogni. A programot a lángidomárok tűzzsonglőr bemutatója, illetve buborékvarázs, valamint több helyszínen fényfestés teszi teljessé.

A programokra a 14 éven felülieknek 2400 Ft-os, 14 éven aluli gyermekeknek pedig 1800 Ft-os áron váltható belépőjegy, s természetesen fővárosi helyszínek (Budakeszi Vadaspark, Tropicarium, Állatkert) kombinált jegyét is elfogadják az este folyamán.

Tropicarium, Budapest (Campona)

A Tropicariumban az Állatkertek Éjszakáján 20 és 24 óra között éjszakai bátorságpróbát tartanak a „nemszeretem” állatokkal – fődíj egy ketreces merülés. Fényképezkedési lehetőséget biztosítanak a „belevalóknak”, hisz a „nyakék” ezúttal egy kígyó lesz. Emellett éjszakai szűrőház látogatásra invitálják az érdeklődőket 21 órakor. Az éterben a trópusi erdő misztikus hangjai hallatszanak és a villámok fénye villódzik majd, míg a cápák „árnyékában” lévő rendezvényteremben – a Tropicariumban eddig nem látott - egzotikus állatok bemutatója zajlik majd partnereik közreműködésével. Mindeközben Bátor Gábor állatgondozó fotókiállítását tekinthetik meg, mely miegyébről tanúskodhatna, mint az állatok különleges szépségéről.

Miután nem mindenki tud megtekinteni 3 állatkertet egy éjszaka folyamán, a Tropicarium hétvégén, augusztus 29-én és 30-án is elfogadja a közös belépőjegyet 10 és 18 óra között. Ezen a két napon óránként különleges látványetetésekkel (kígyó, aligátor, majmok, pirája, muréna, ráják, stb.) szórakoztaták majd a jelenlévőket, míg a műszaki érdeklődésű látogatók betekintést nyerhetnek a kulisszák mögé, szűrőház látogatást szerveznek számukra 11 és 14 órakor. Mindeközben a Tropicariumban nem látható különleges állatok bemutatója és a fotókiállítás megtekintése teszi érdekessé és még tartalmasabbá a két nap programját.

Nagyerdei Kultúrpark Állat- és Növénykertje, Debrecen

Fényes éjszaka a Debreceni Állatkertben – ezt a címet kapták a cívisváros állatkertjének programjai az idei Állatkertek Éjszakáján. A hagyományos, közkedvelt programok (szakvezetéses éjszakai túra, látványetetések, bátorságpróba) mellett ez évben újdonságokkal is várják a kert barátait. Fényház az Afrika röpdében, osszárium/csontház, színházi kamara előadás, állatbemutatók, „dene-véradás”, lovasforgó, éjjeli kisvasút, dodgem szafari, kézművesek és vidámparki meglepetésjátékok is biztosítják a tartalmas időtöltést a vendégek számára. Pénztárnyitás augusztus 28-án 20 órakor. A vendégek egységesen 1.000,- Ft/fő áron látogathatják a rendezvényt. Zárás 23.00 órakor

Xantus János Állatkert, Győr

Augusztus 28-án pénteken a győri állatkert az éjszakai dzsungel hangulatát megelevenítve, meghosszabbított nyitva tartással (22 óráig) és kalandos programokkal várja látogatóit. A programok 17 órától kezdődnek:

A TapiZOO asztalnál különböző állatoktól származó tárgyakat érinthetnek meg, az érdeklődők, a KígyóZOO keretein belül kígyó, szakállas agáma, görög teknős, madagaszkári bütykös csótány simogathatnak, vehetnek kézbe a látogatók. Az este folyamán a látogatók találkozhatnak Benjivel, a lámával és Petra a dromedárral , akik a kijelölt időpontokban egy sétát tesznek az állatkertben. Ezen az estén az állatkert több lakójának (mint például: az örvös medvék, a vidrák, a jaguárok, és a tapírok) vacsoráját is megfigyelhetik az érdeklődők.  16.00 órakor solymász bemutató keretein belül testközelből is megismerkedhetnek a ragadozó madarakkal a látogatók.  17:30 Állati Jó Bemutató- az erdő éjszakai állatai mutatkoznak be. 20:30 Tűzzsonglőrök. A rendezvény az állatkert szokásos jegyáraival látogatható.

Kecskeméti Vadaskert

A Kecskeméti Vadaskert családias, meghitt hangulattal, fáklyák fényével megvilágított kifutókkal várja a látogatókat a IV. Állatkertek Éjszakája alkalmából megrendezésre kerülő esti rendezvényén. Az országos programhoz kapcsolódva Kecskemét város állatkertje szakvezetéssel kísért esti látványetetést szervez, melynek során számos kis- és nagyragadozó faj, továbbá majomfélék etetését mutatjuk be, miközben beszélünk az állatokról szóló érdekességekről, hangosítással.

A látványetetést és a naplementét követően kis esti koncert veszi kezdetét a színpadnál gitárzenével és állatokról szóló dalokkal, majd esti mese felolvasása következik mind a gyerekeknek, mind az egész családnak. Egy meglepetés is lesz, mely során bemutatjuk egy ember és egy vadállat szeretetteljes kapcsolatát. A programot zenés filmkockák vetítése zárja, mely a Kecskeméti Vadaskert életébe nyújt betekintést.

A Kecskeméti Vadaskert – a nagy érdeklődésre való tekintettel – már 18.30-kor megnyitja kapuit a látogatóközönség előtt, és 22 órakor oltja el fáklyái fényét, mellyel elköszön a látogatóktól és egyben a nyártól.

Miskolci Állatkert és Kultúrpark

A Miskolci Állatkert és Kultúrpark a kezdetek óta állandó résztvevője az Állatkertek Éjszakájának. Az este során különlegességekkel, érdekességekkel várják látogatóikat, akik így egy igazán rendhagyó programon vehetnék részt az állatkertben, hiszen máskor nincs lehetőség rá, hogy megismerjék az állatkert lakóinak életét sötétedés után. Ilyenkor testközelből ismerkedhetnek meg a „nemszeretem” állatokkal, azaz a kígyókkal, békákkal, rovarokkal, amelyekkel szemben sokan tartással, félsszel viseltetnek. A testközeli ismerkedés azonban lehetővé teszi, hogy legyőzzék félelmüket, és ezeknek az állatoknak az értékeit is megismerjék, ennek révén pedig akár meg is szeressék őket. Az interaktív látványetetések során elsősorban az éjjel aktív állatok természetes viselkedését lehet megfigyelni, mint pl. a medvékét, a kúszósülökét vagy éppen a mosómedvékét. Ezek az állatfajok ugyanis az állatkertben is sötétedés után mutatják természetes oldalukat. Mindeközben pedig fontos információkat és különféle érdekességeket hallhatnak a látogatók az egyes állatokról. A program alatt a fáklyákkal kivilágított utakon sétálhatnak a látogatók az egyedülálló erdei környezetben. Ezen a napon hosszabbított nyitva tartással, reggel 9.00 és este 23.00 között várják látogatókat, tehát aki bármikor a nap folyamán érkezik az állatkertbe, az esti programokon is részt vehet. Jegyváltásra 21.00 óráig lesz lehetőség.

Pécsi Állatkert belvárosi Akvárium-Terráriuma + Zsolnay Kulturális Negyed Planetáriuma

Pécsett két helyszínen 23 óráig tartanak az Állatkertek Éjszakája programjai az idei évben. Az Akvárium–Terrárium belvárosi épületében óránkénti látványetetésekkel, játszóházzal és "Nemszeretem állatok" simogatójával készülnek. A Zsolnay Kulturális Negyedben állatsimogató mellett a programokhoz állatos témával kapcsolódó Varázsóra előadás is lesz, a Planetáriumban pedig az Állatok az égbolton című előadás várja a látogatókat. Az Akvárium–Terrárium és a Zsolnay Kulturális Negyed között 30 percenként kisvonat közlekedik majd. A két helyszínre kedvezményes árú kombinált jegyek válthatóak, melyek korlátozott számban állnak rendelkezésre.
Az augusztus 28-i esemény lesz a pécsi Akvárium-Terrárium utolsó nagyszabású éjszakai programja, hisz hamarosan a Mecsekbe, a felújított Állatkertbe költöznek a hüllők, halak és kétéltűek, így érdemes lesz ellátogatni a helyszínre.

Tisza-tavi Ökocentrum, Poroszló,

A Tisza-tavi Ökocentrum Magyarország vízi és vízparti élővilágát mutatja be. Ezen az éjszakán azonban rendhagyó módon egzotikus állatok is közelről megtekinthetők lesznek. Az állatkertek Éjszakáján, Magyarországon először nyílik lehetőség a fehér szalamandra megtekintésére. E különleges – világviszonylatban is ritkaságszámba menő – farkos kétéltű apróság (lárva) egy egyedi hűtött vizű terráriumban várja az érdeklődő tekinteteket. Lesz éjszakai "Holdfénytúra" is az akváriumok kékesen derengő világába – szakértő idegenvezetéssel. A gyakorlott búvárok előzetes regisztrációt követően – külön díj ellenében – korlátozott létszámban óriás tokokkal, a vizákkal merülhetnek Európa legnagyobb édesvízi akváriumában. Jó idő esetén: "Képek az éjszakában"- zenés diavetítés az Ökocentrum kilátótornyára. Az Ökocentrum 3D mozi termében az Ajándék illetve a Fantasztikus négyes című  filmeket tekinthetik meg a vendégek.

Szegedi Vadaspark

A Szegedi Vadasparkban nemcsak az állatkertek éjszakáját tartják meg, hanem napközben is várják mindazokat, akik bepillantás szeretnének nyerni a Vadaspark életébe. A 10.00 és 16.00 között zajló nappali program során a látogatókat a zsiráfház megtekintésére, egyben a zsiráfok etetésére invitálják. Bemutatják a Vadaspark legifjabb lakóját, a borjúfóka kölyköt, emellett a látogatók gondozói készségüket is próbára tehetik játékos feladatokon keresztül. Az esti program 19.00-kor kezdődik, és egészen késő éjszakáig tart. Látványos etetések és állatbemutatók sorával várják az érdeklődőket. Az aznap váltott jegyek az éjszakai  programra is érvényesek.

Fővárosi Állat- és Növénykert Kommunikációs Osztálya

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére