Jelenlegi hely

A szülészeti ellátás korszerűsítésére tesz javaslatokat a Népesedési Kerekasztal

A Népesedési Kerekasztal szerint szemléletváltásra van szükség a szülészeti ellátásban, ezért javaslatokat tesz annak korszerűsítésére - jelentette be Székely András, a Népesedési Kerekasztal koordinátora kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Azt hangoztatta, a szülés élménye kihat a további gyerekvállalásra, ezért fontos ezzel kérdéssel foglalkozni. Megjegyezte,a javaslatokat eljuttatják a szakmai szervezetekhez és a döntéshozókhoz is. A kiosztott sajtóanyag szerint a javaslatok között szerepel, hogy szülés után ne válasszák szét azonnal az anyát és az újszülöttet, a fizikai ellátást mellett nagyobb hangsúlyt kapjon a lelki gondozás, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása szerint tekintsék partnernek a nőket a szülés során, a szülésznők is végezhessenek várandósgondozást, a komplikációk nélküli szüléseket szülésznők vezethessék le, valamint a társadalombiztosítás finanszírozza az intézményen kívüli szülést.     

Novák Julianna, dúla, a Népesedési Kerekasztal tagja elmondta, Magyarországon az utóbbi években csökkent a szülészeti intézmények száma, és elsősorban azokat zárták be, ahol családias környezetben kevés szülés történt. Az ország mintegy hetven szülészeti intézménye közül mindössze 18 kapott "bababarát" minősítést - fűzte hozzá. Beszélt arról is, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerint a szülészorvosok száma évek óta nő, a szülésznőké azonban csökken, Magyarországon jelenleg egy orvosra egy szülésznő jut, míg például az Egyesült Királyságban egy orvosra 30 szülésznő.     

Szebik Imre, bioetikus, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének munkatársa arra hívta fel a figyelmet, hogy az életmentő beavatkozások - császármetszés, gátmetszés - rutinszerű alkalmazása nem lenne indokolt, ennek ellenére a hüvelyi szülések 60 százalékánál - az első szülések 90 százalékánál - végeznek gátmetszést. Hozzátette, ha a szülés traumatikus élmény egy nőnek, akkor az nem csak a további gyerekvállalásra, de a párkapcsolatra is negatív hatással lehet.   

  

A Népesedési Kerekasztalt 2009 novemberében Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia akkori elnöke hívta össze Kopp Mária pszichológus, orvos kezdeményezésére. A civil, egyházi és kormányzati szervezeteket is tömörítő kerekasztal korábban több olyan javaslatot is kidolgozott a kormányok számára, amelyet figyelembe vettek a népesedéspolitikai döntéseknél.     

A sajtótájékoztatón részt vett a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom képviselője is. Ujvári Enikő, a civil szervezet projektvezetője arról beszélt, hogy a negatív szülésélmény mellett a munka és a magánélet összeegyeztetésének nehézsége akadályozza nagyban a tervezett gyerekek megszületését. Ezért hozták létre a Családbarát vállalat pályázatot, amelyet idén már negyedik alkalommal hirdettek meg, és amelyre október 17-ig lehet jelentkezni.     

Emellett stratégiai partnerségi megállapodást kötöttet a Családbarát vállalat díját az előző években elnyerő cégekkel, illetve Balansz partnerségi programot indítottak, amelynek keretében workshopokat szerveznek a cégeknek a jó gyakorlatok megosztására - emelte ki.  Tordai Ágnes, a mozgalom társelnöke elmondta, a céljuk, hogy a kívánt gyerekek megszülessenek. Társkereső programjaikkal, a munka és a család egyensúlyának fontosságát hangsúlyozó előadásaikkal, a kormányzatoknak tett szakmai javaslataikkal azt szeretnék elérni, hogy a párok bátrabban merjenek gyerekeket vállalni.

A mai sajtótájékoztatón nyilvánosságra hozott részletes javaslatcsomag a szülészeti ellátás korszerűsítésére.

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére