Jelenlegi hely

Türelmesebb lennél, és szeretnéd jobban megérteni a gyereked?

Van egy módszer, ami már bizonyított az elmúlt több mint 30 évben; egy olyan technika, ami szülők ezreit tette türelmesebbé, empatikusabbá.

Akik ismerik és használják, mind egyetértenek abban, hogy a mindennapok könnyebbek lettek, a nézeteltéréseket egyszerűbben tudják elsimítani, kevesebbet veszekednek és kiabálnak, gyermekeik mégis „megjavultak”.

Úgy érzed, hogy már mindent kipróbáltál, mégis el-elfogy olykor a türelmed?

Nem tartod jó megoldásnak a veszekedést és a fenyegetést, mégis furdal a lelkiismeret, mert úgy érzed néha, hogy ez az utolsó eszköz a kezedben? Nem veled van a baj és nem is a gyermekeddel!

Tökéletes szülők nem léteznek, de mindig törekedhetsz rá, hogy jobb legyél, mint vagy!

A "Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje!" szülői kommunikációs tréning azoknak a szülőknek szól, akik számára fontos, hogy stabil és bizalmas kapcsolatot építsenek ki a gyermekeikkel és készek kis változtatásokra, hogy jóval nagyobb változást tapasztaljanak a gyerekeik oldaláról.

A TRÉNINGEN VALÓ RÉSZVÉTELT MOST MEG IS NYERHETED!

A módszer tudományos kutatásokon alapul, szakértők állították össze a mindennapi viselkedésminták vizsgálata alapján. A tanfolyamon megtanulod, hogyan alakítsd ki azt a bizalmi légkört, amelyben valamennyien jól érzitek magatokat, és amelyben a gyerekek tudják, hogy nyugodtan fordulhatnak hozzád.

Tematika:

A tréning 8 foglalkozásból áll (alkalmanként 2,5 óra), de lehetőség van 2 napos intenzív, hétvégi tanfolyamon való részvételre is. Utóbbi szombaton és vasárnap 9.00-17.00 óráig tart. A tréningen:

  • Megismered az érzelmek elfogadásának fontosságát, és megtudod, hogy mi a különbség az elfogadás és a jóváhagyás között.
  • Az együttműködést elősegítő hasznos technikákat sajátítasz el, amelyekkel könnyebbé válik a konfliktusok megoldása, a problémák leküzdése.
  • Megismered azokat a módszereket, amelyekkel sokkal kíméletesebben és hatékonyabban nevelheted a gyermekedet, mint a büntetéssel.
  • Megtanulod a közös problémamegoldás 5 lépését, amellyel a gyereked is aktív szereplőjévé válik a megoldás keresésének.
  • Megtanulod, hogyan segíts a gyermekednek önállóbbá válni, úgy, hogy közben biztosítod róla, hogy bármikor számíthat rád.
  • Megtanulod, hogyan dicsérj, hogyan erősítsd a gyermek önbizalmát
  • Megtanítunk, hogyan hagyd, hogy gyermeked az legyen, aki…
Kíváncsi vagy a résztvevők véleményére? Itt meghallgathatsz néhány szülőt!

A TRÉNINGEN VALÓ RÉSZVÉTELT MOST MEG IS NYERHETED!

Neked szól a tréning, ha …

Türelmesebb akarsz lenni magaddal és a gyermekeiddel.

Szeretnél a sok NEM helyett másmilyen példát mutatni.

Olyan gyereket szeretnél nevelni, aki kreatívan áll a problémákhoz, és akár több megoldással is előáll.

Látod, hogy nem működik a büntetés, de még nem tudod, mivel fegyelmezheted gyermekeidet.

Nem mindig vagy elégedett a szülői szerepeddel, a gyerekek viselkedésére adott reakcióiddal.

Hajlandó vagy tanulni a hibáidból, és ezt a gyerekeidnek is át szeretnéd adni.

Hosszú távú megoldásokat keresel, hogy a lehető legjobb legyen a gyerekednek, és az egész családnak.

Mi mindent kapsz, ha csatlakozol a szülői kommunikációs tréninghez?

  • Nem unalmas elméleti képzést: minden új viselkedésformát alkalmazunk a gyakorlatban is, így villámgyorsan felismered és kezeled a hasonló szituációkat éles helyzetekben.
  • Biztonságos, bizalmi légkört, ahol olyan szülőkkel találkozhatsz, akik ugyanezekkel a problémákkal küzdenek. Hamar rájössz, hogy nem vagy egyedül! Nem csupán tőlünk, de egymástól is rengeteget tanultok majd!
  • Az Értsünk Szót! VIP facebook csoportban bármikor megoszthatod tapasztalataidat a többiekkel.
  • Egy hasznos munkafüzetet.
  • Egymásra épülő kidolgozott, strukturált útmutatást.
  • Javul és megerősödik kapcsolatod a pároddal is, hiszen a tanfolyamon újra eszedbe juttatjuk, hogy a gyermeknevelés igazi csapatmunka.
  • + egyéb meglepetések (a tréningen kiderül!)

A TRÉNINGEN VALÓ RÉSZVÉTELT MOST MEG IS NYERHETED!

Ki tartja a tréninget?

 dr. Skita Erika és Turáni Szabolcs, az "Értsünk szót" alapítói, a Beszélj úgy, hogy érdekelje… és a Testvérek féltékenység nélkül tréningek hazai hivatalos képviselői, akik nem csak beszélnek a témáról... hiszen kétgyermekes szülőpárosról van szó!

Mennyibe kerül? (A részvételi lehetőséget most meg is nyerheted!)

A Beszélj úgy, hogy érdekelje! szülői kommunikációs tréning© ára: 36 000 Ft/fő. Ha mindketten (anya és apa) jelentkeztek, a második résztvevő számára 10000 Ft kedvezmény jár.

AZ IMAMI EGYESÜLET PÁLYÁZATÁN A RÉSZVÉTELI LEHETŐSÉGET MOST MEG IS NYERHETED:

A 36 000 forint értékű "Beszélj úgy, hogy érdekelje..." tréningre most ingyenes részvételi lehetőséget nyerhetsz!
 

Országszerte 4 helyszínen, összesen 40 nyertes:
 

SZERETNÉK RÉSZT VENNI AZ INGYENES SZÜLŐI TRÉNINGEN!
 

KI FIZETI A 40 NYERTES TRÉNINGJÉT?

A Pályázat az Imami Egyesület NEA-TF-16-SZ-0243 számú, „Vállalom, szeretem, nevelem! - országos kommunikációs és képzési program" című projektje keretében, a Nemzeti Együttműködési Alap, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósul meg.

 

 

Hozzászólások

Érdekelne

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére