Jelenlegi hely

8 ok, amiért érdemes csatlakoznod a Kozmosz Egyesület Akrobatikus Rock & Roll Tánciskolához

Az ősz beköszöntével minden bizonnyal sok szülő fog leülni a számítógép elé, hogy ugyanolyan tartalmas, élményekben gazdag kikapcsolódási lehetőséget keressen a gyermekének, mint egy-egy feledhetetlen strandolás vagy nyári edzőtábor.

A 13 éves oktatói múlttal rendelkező Kozmosz Egyesület ez év szeptemberétől is várja a fiatalokat, hogy csatlakozzanak a nagyon jó hangulatú akrobatikus rock and roll csapatukhoz!

Az alapító Karó Krisztián 2005-ben nagy álmokat dédelgetett. A frissen végzett testnevelés tanár minél több fiatal csemetét szeretett volna mozgásra buzdítani. Mivel Krisztiánnak komoly táncos múltja volt, úgy döntött, hogy az egészen fiatal generációkat is beoltja táncos szenvedéllyel. Ezzel egyben sportra, egészséges életre kívánta ösztönözni a csemetéket, mert mint vallja: a sportos életet nem lehet elég korán elkezdeni.

Először egy szegedi óvodában kezdte oktatni az akrobatikus rock and roll alapjait, majd az egy óvodából kettő lett, így új oktatók is csatlakoztak. Krisztián most már a mindig lelkes-energikus és mosolygós Schuszter Boglárkával és Varga Noémivel fáradhatatlan erőkkel küzd az egyesület céljaiért. Az iskolás korosztály is érdeklődést mutatott ez iránt a különleges, nem akárhol fellelhető táncstílus iránt, amely fejleszti a táncos állóképességét, térkoordinációs-érzékelést. A nagyobb létszámú formációk komoly csapatmunkát, összhangot igényelnek.

Eltelt 13 esztendő és a Kozmosz Egyesület lelkes oktatói ma már számos óvodában, és a 2013-ban megnyitott, fiatalos, dinamikus hangulatú Kozmosz klubhelyiségben (Szeged Pláza) tartanak táncórákat óvodás, iskolás és felnőtt korosztályú diákoknak.

A Kozmosz Egyesület elmúlt évtizede csapatépítő rendezvények, fesztiválok, farsangi-, és egyéb ünnepségek, fellépések szervezésével telt természetesen a számtalan edzés mellett. A Kozmosz csapat edzői nem csak oktatják a kis táncosokat, hanem bíztatnak, ha lankad a kedv, bátorítanak, ha fellépés előtt lámpalázasak a picúrok, esti mesét mondanak az edzőtáborban lefekvés előtt és mindig jobb és jobb teljesítményre ösztönöznek. Feladatuk nem „csak” munka, hanem hivatás, már-már küldetés.

Miért lesz egy gyermek életének egyik legmeghatározóbb élménye, ha csatlakozik a Kozmosz Klubhoz?

  1. Mert egy összetartó, vidám csapat részese lehet a gyermek, melyben saját korosztályához tartozó fiatalokkal töltheti a szabadidejét. A sporton keresztül fegyelmet, csapatmunkát tanul. Fejlődik a koncentrációs képessége.
  2. Az edzések vidám hangulatban telnek, jó zenével, jó társasággal. A jó hangulat és a rendszeresség feltölti a gyerekeket, így akár fáradtan is szívesen mennek edzésre.
  3. Az elért eredmények mögött kitartó, kemény munka áll. A sport türelemre int, a gyerekek az edzéseken megtanulnak vigyázni testükre, sokkal test-tudatosabbak lesznek. A fejlődéshez idő és elszántság kell, aminek meg lesz az eredménye. Értéket kapnak az egészségük megőrzésének fontosságáról.
  4. A sportban eredményt elérni szívdobogtató érzés. Dobogóra állni, helyezést elérni egy versenyen, vagy kapni egy kiadós dicséretet jókor, jó helyen lendületet, motivációt és önbizalmat ad. A fiatalok reális képet kapnak a világról; rájönnek, hogy az eredmények eléréséért igenis tenni kell, a kudarc pedig az élet természetes velejárója. A gyerekek az eredmények elmaradását nem élik meg feltétlenül bukásként. Balsiker esetén felállnak, újra és újra visszatérnek az edzőterembe.
  5. Közösek a célok. Ugyanazon sportágban részt venni, összetartozás érzést szül. A közös cél eléréséért befektetett munka összekovácsol. Megtanulják elérni céljaikat valamint azt, hogyha valamit nagyon akarnak és tesznek érte, akkor el is érik.
  6. A sportedzés remek kimozdulási lehetőség, egy rendszeres, biztos program. A versenyek, edzőtáborok és táncfellépések pedig újabb és újabb okot adnak, hogy a számítógép és a tv statikus világából kiszakadjanak a fiatalok. A gyerekek nem a tv- vagy számítógép képernyője előtt töltik szabadidejüket, hanem jó társaságban, vidám hangulatban az egészségük hosszú távú megőrzése mellett sportolnak.
  7. A közös edzések, versenyek, edzőtáborok, csapatépítő események során társas kapcsolatok, barátságok szövődnek. A sport alázatra és türelemre tanítja őket. Megtanulnak büszkék lenni saját és sportolótársaik eredményeire.
  8. A mozgás, a rendszeres sport boldogít. Az edzéseken könnyű megfeledkezni az iskolai, vagy akár az otthoni problémákról is. Az ifjoncok megtanulják elhagyni komfortzónájukat, feszegetik saját mentális és fizikai határaikat, ezáltal is fejlődnek.

A Kozmosz Egyesület jelene mögött sok-sok munka, szervezés rejtőzik, méltán büszke lehet elért sikereire, ha te is szeretnél ehhez a vidám hangulatú csapathoz csatlakozni, a szeptemberi beiratkozás alkalmával megteheted!

Elérhetőségek:

Program időpontja: 
Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!