Jelenlegi hely

Szamálka család

Beküldő lakhelye: Pest megye - Egyéb

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre, saját gyermekrajz

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

A szeretet, amit adhatok nekik.

Hálás vagyok létezésükért. Nagyon nagy örömet jelent számomra, ha azt látom, hogy szeretik egymást, önzetlenek tudnak lenni egymással, tudnak örülni egymás sikereinek és észreveszik, ha a testvérüknek segítségre van szüksége. Örömmel tölt el látni napról napra a fejlődésüket, velük együtt újra és újra felfedezni a világot. Részt venni az örömeikben és megvigasztalni őket a bánatukban.

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

A testvérek közötti viták kezelése.

Számomra a legnehezebb a gyereknevelésben a testvérek közötti civódások, veszekedések, piszkálódások kezelése. Mikor még kicsik voltak a nagyobbik lányom nagyon nagy szeretettel volt a kicsi iránt, soha nem bántotta volna. A kicsi által okozott kellemetlenségeket (pl. játék vagy alkotás tönkretétele) türelemmel és szeretettel viselte el. Soha nem észleltem rajtuk féltékenykedést. Azóta valami elromlott. Nagyon sok köztük a civakodás.

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Egy ismerősömnek meséltem a családunkban lévő gyereknevelési nehézségeimről, aki elmesélte, hogy részt vett egy kommunikációs tréningen és sokat segített nekik a problémák megoldásában a tanult módszerek alkalmazása. Mikor próbáltam megjegyezni, hogy mire is kell rákeresnem, azt mondta, hogy csak üssem be, hogy "beszélj úgy". Rátaláltam a honlapjukra és azóta dolgozik bennem, hogy valahogy meg kellene oldani, hogy férjemmel részt vehessünk egy ilyenen képzésen.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Július első szombatja: Az Ölelés Napja - egy kedves alkalom, amit érdemes megünnepelni a családban is!

Július első szombatja: Az Ölelés Napja - egy kedves alkalom, amit érdemes megünnepelni a családban is!

Tudtad, hogy minden évben július első szombatja a Nemzeti Ölelés Napja Magyarországon? Bár nálunk ez a nap még nem tartozik a legismertebb jeles napok közé, épp ezért különleges alkalom, hogy egy kicsit megálljunk és figyelmet szenteljünk annak, mennyit számít egy szeretetteljes ölelés a mindennapokban.
Nagyobb rend, kevesebb munkával?

Nagyobb rend, kevesebb munkával?

Mondjuk ki nyíltan: a családanya/háziasszony szerepkör nincs versenyben a legmagasabb presztízzsel bíró tevékenységek között. Azt a bejelentést, hogy valaki éppen GYES-en van Uram bocsá’ főállásban menedzseli a háztartást és a családot, a legritkább esetben fogadják vallásos áhítattal. Finomak voltunk? Szerintünk is.
Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság nem csupán egy új szerep, az anyaság egy átalakulás. Testben, lélekben, és olyan mélységekben, amiről talán soha nem hittük, hogy bennünk léteznek.
Játékos családi ötletek, amikkel ti is feltalálók lehettek!

Játékos családi ötletek, amikkel ti is feltalálók lehettek!

Tudtátok, hogy június 13. a Magyar Feltalálók Napja? Ezen a napon tisztelgünk a magyar találékonyság és kreativitás előtt, hiszen hazánk számtalan zseniális feltalálót adott a világnak. Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas tudósunk ezen a napon jegyeztette be a C-vitamin felfedezését, ezért emlékezünk meg évről évre a magyar találmányok és ötletek világáról. Ez egy szuper alkalom arra, hogy otthon ti is egy kicsit feltalálók lehessetek!
Ugrás az oldal tetejére