Jelenlegi hely

Úszó család

Beküldő lakhelye: Csongrád megye

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre, saját gyermekrajz

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni az örömüket, boldogságukat.

Ha azt látom, hogy valamit maguknak sikerült megoldani. Már az is örömöt okoz sokszor, ha elmondják a problémáikat, megosztják velem, abból nagyon sok minden kiderül számomra, hogyan gondolkodnak, mi foglalkoztatja őket, és nagyon sokszor tényleg ilyenkor érzem azt, hogy valamit azért jól is csinálunk.
Ha ezután sikerül megoldaniuk a problémát, megtalálni, ami működhet az a hab a tortán.

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben

Az, hogy gyermekem megtegye, amit kérek. (Pl. fürdés, játék összepakolás, táska bepakolás...)

Egyrészt a bejelölt rész, hogy a vége ne ordibálás legyen, hogy már 100x szóltam és te a füled botját se mozdítod.
Hogy sokszor ugyanazokat a játszmákat meccseljük le reggel, de hiába tudom, miben vagyok, mégis az a vége, hogy ordítunk, haladj már, nem megmondtam, stb. Ez utána az egész napomra rányomja a bélyeget, nekem ez az egyik legnehezebb, illetve megértetni a férjemmel, hogy ez így nem jó, és nekünk is változtatni kellene ezen.

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Épp ezért, hogy egyrészt saját magam, másrészt a férjem is kevesebb kiabálással - persze legjobb lenne anélkül - tudjunk elérni a gyerekeknél dolgokat, vagy hogy ha a problémáikról beszélnek, akkor ne én oldjam meg azokat, hanem értően és együttérzően tudjam meghallgatni. Nekem ez a gyakorlatban nagyon nehéz, azt vettem észre magamon, hogy a szituációban felismerem, tudom, hogy mi lenne a jó irány pl. reggeli öltözködés - ne játsszuk le ugyanazt a sémát, vagy ha a kislányom arról beszél, hogy ki akarja vki. fúrni a barátnője mellől - ne én akarjam megoldani, de hogy mégis akkor pontosan hogy reagáljak, mit is kérdezzek, mit is mondjak azután, hogy segítek megfogalmazni az érzéseit, pl. nagyon dühös lehetsz most., stb, de hogy vezetem rá, mi a következő lépés ezután, hogy ő tovább mondja, rátaláljon egyedül a megoldásra, anélkül, hogy én túl sokat segítenék, szóval ezek az egyensúlyok, határok, gyakorlati megoldások, ezek érdekelnének engem nagyon, ehhez szeretnék több eszközt kapni, hogy hátha a gyakorlatban jobban menne, ami elméletben olyan magától jó megoldásnak tűnik. Illetve hogy az ordibálás előtti pillanatban ne az kapjam a férjemtől, hogy "jó, de akkor csinálj valamit, mert látod, hogy másképp nem értik." Én ezt szeretném nagyon valahogy másképp megoldani. 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.
A humor és a nevetés nemcsak jól esik, de egészséges is!

A humor és a nevetés nemcsak jól esik, de egészséges is!

Május első vasárnapja Anyák napja mellett a nevetés világnapja is. Egy szívből jövő nevetés jót tesz az egész testnek és léleknek. Nem csupán a stresszt csökkenti vagy az immunrendszert erősíti, hanem segít megelőzni a depressziót és javítja az önértékelést is.
Munkások vagy a munka ünnepe? Mióta ünnepeljük május 1-ét Magyarországon?

Munkások vagy a munka ünnepe? Mióta ünnepeljük május 1-ét Magyarországon?

Itthon május elsejéről először 1890-ben emlékeztek meg, az első felvonulást a Városligetben tartották. De miért május 1-én ünneplünk?
Ugrás az oldal tetejére