Jelenlegi hely

Huncutka Bölcsőde és Családi Napközi

Cím: 6782 Mórahalom, Egyenlőség u. 19.
Telefon: 70/379-1981

 
Intézményvezető: Baloghné Baranyás Ágnes (baloghneagi@morahalom.hu), 30/398-2045 Fenntartó: Móra-Partner Nonprofit Közhasznú Kft.
Fenntartó: Móra-Partner Nonprofit Közhasznú Kft.
 
A Szegedimami 2012. őszi "A mi bölcsődénk" című pályázata keretében 166 szülő osztotta meg gyermeke bölcsődéjével kapcsolatos tapasztalatait.

RÓLUNK MONDTÁK:

 
Miért szeretünk ebbe a bölcsibe járni?
 
Szeptembertől visszamentem dolgozni.
 
Sokat tépelődtem a nyáron, hogy jó lesz-e, hiszen így Bobojszának bölcsibe kell majd járni. (Nyáron töltötte a kettőt.)
 
Végül is eljött az ősz, szeptember 3-án nem csak egy új tanév, vette kezdetét számomra (tanító vagyok), hanem egy új életforma is. Beléptem a dolgozó anyák népes táborába.
 
Logisztika: minden legyen a helyén, mindenki érjen mindenhova időbe, sőt legyél nyugodt, kedves, mosolygós.
 
Egész jól megy. Nem is olyan vészes, mint ahogyan elképzeltem…
 
Első napon a bölcsődébe érve, bevallom őszintén, én is izgultam… el sem tudom képzelni, mit érezhetett az én kis csöppségem… összebújás cipőcsere közben, puszi, … és bekopogtunk az ajtón… kitárult elénk a csoportszoba addig elképzelhetetlen csodája, Piroska néni szeretettel megfogta az én Kincsemet, és bevitte a napocska csoportba… egy új élet kezdődött.
 
Nem reggelizünk együtt, nem figyelhetem minden percben minden mozdulatát, nem örülhetünk együtt a világ új dolgainak…
 
Vagy mégis???
 
Két hónapja járunk a BÖLCSIKÉBE, Ő a NAPOCSKA CSOPORTOS nagyfiú, akinek HAJÓ a JELE, és –igaz csak délutánonként, de- együtt tudunk örülni az új felfedezéseknek, az új barátoknak, a finomabbnál finomabb reggeliknek, ebédeknek, uzsonnáknak, a „Piroska néni világgá ment”- nek, a „Zavargásztam Bálintot! „-nak, a dömper platójából kiborult homoknak, a szülinapi bulinak…és sorolhatnám még azt a sok élményt, amivel nap, mint nap gazdagodik Porontyom.
 
Mindez persze nem lehetne így, ha a Bölcsike nem olyan lenne, ahová jó szívvel, nyugodtan beadhatom a gyerekem, ahol tudom, hogy ha rosszat is csinál, elmondják neki, hogy miért nem szabad olyat tenni, ahol vigyáznak rá, szeretik, óvják és tisztelik.
 
Ahol úgy bánnak vele, mintha a sajátjuk lenne, hiszen ismerik a kínai közmondást:
„Egy gyermek élete olyan, mint egy papírlap,
melyen minden arra járó nyomot hagy.”
 
Kívánom, hogy minden bölcsődés kisgyermek olyan papírlappal menjen óvodába, melyen csodás, színes, jó nyomokat hagytak Gondozóik.
 
Biztos vagyok benne, az én fiacskám ilyennel fog menni.
 
Szívből köszönöm!
  Mindig mindenki mosolyog, segítőkészek, közvetlenek. Jól felszereltek a csoportszobák! Egyszerűen: Szuper
  Kedvesek a gondozónénik :)
  Gyermekem már az első napon a beszoktatáskor nagyon jól érezte magát.Így a beszokás zökkenőmentes és gyors volt.Szerzett magának játszótársakat és annyira megszerette a gondozónőket is,hogy még itthon is csak őket emlegette,meg azt,hogy mi mindennel játszott a bölcsődében.Rengeteg játék van az udvaron és a csoportszobában is.Minden nap sok élménnyel és újabb tanult szavakkal és cselekedetekkel gazdagodva jövünk haza szeretett bölcsődénkből!
  Nagyon aranyosak, segítőkészek mind a gondozónők, mind az igazgatónő. sokat tanúl a kisfiam a bölcsiben ezt nap, mint nap tapasztalhatóm,látszik hogy sokat foglalkoznak velük. Megbízhatóak a gondozónők, nyugodt vagyok, hogy jó kezekben van a gyermekem, míg én dolgozom. Elégedett vagyok!
  A Kisfiam, aki most lesz 19 hónapos,nagyon jól érzi magát ebben a bölcsődei környezetben. A kedves, és mindig mosolygós gondozónők minden kisgyermek arcára mosolyt csalnak, szerethetővé, vidámmá teszik a mindennapokat.A csoportszoba szinte hívogatja a gyerekeket; a kisfiam  'repül' a szobába örömében, és a többiek sem kivételek! Az udvaron minden, ami egy kis bölcsisnek nagy öröm, az megtalálható: hinta, kismotor, dömper, homokozó, és még sok más ...! Nekem, mint szülőnek is jó érzés, hogy a Kisfiam ennek a Bölcsődének nagyon szorgalmas kis lakója! Kisfiam: Bogdán Bálint, BUKSI csoport
  Azért szeretünk ebbe a bölcsibe járni, mert a gyermekem szereti a "Bölcsis néniket", és még nem az agyon-fejlesztésről, agyon-foglalkozásról, agyon-önállóságra nevelésről szól a 2,5 éves kislányom napja, hanem a spontán játékról, a babusgatásról, kellő elvárások mellett. Hálás vagyok, hogy biztonságban tudhatom a legféltettebb Kincsemet, amíg dolgoznom kell.
  Nagyon segítőkészek a gondozónők,türelmesek,sokat foglalkoznak a gyerekekkel. Nem hagyják őket sírni, ha kell énekelnek nekik,mondókákat tanulnak.Minden nap van foglalkozások, így nem unatkoznak. Ügyelnek nagyon a tisztaságra. Az étlap változatos, mindig van gyümölcs is rajta.Ezen kívül van még minden héten gyümölcs nap is. Az én fiam nagyon szeret ide járni, vannak sok játékok és korához illő játszó társak.

Hozzászólások

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére