Jelenlegi hely

Hajlat Utcai "Micimackó" Bölcsőde

Cím: 6723 Szeged, Hajlat u. 2.
Telefon: 62/478-208, 70/708-6603

 
Bölcsődevezető: Mészáros Adrienne
Férőhely: 96 fő
 
A Szegedimami 2012. őszi "A mi bölcsődénk" című pályázata keretében 166 szülő osztotta meg gyermeke bölcsődéjével kapcsolatos tapasztalata

RÓLUNK MONDTÁK:

  Közel van a lakásunkhoz. A dolgozók kivétel nélkül nagyon türelmesek, kedvesek. A nagyobbik gyerekünk is szeretett ide járni. Sokat foglalkoznak a gyerekekkel, barátságos a környezet.
  Az elsődleges, hogy a fiam imádja a gondozónénit, egyébként is mindenki nagyon kedves. A gondozónők sokat foglalkoznak a gyerekekkel, igyekeznek minél több dolgot megtanítani nekik, illetve mindig van valami program, nem unatkoznak egy percet sem.
  Szimpatikus a környezet és a gondozónők is nagyon aranyosak. Fiam nagyon megszerette a bölcsit.
  Azért szeretünk ebbe a bölcsibe járni, mert nagyon kedvesek nemcsak a gondozó nénik, hanem a konyhásnénitől a takarító személyzetig Mindenki. Kis létszámúak a csoportok, a bölcsi rendelkezik saját kialakított sószobával. A csoportszobák , a folyosók kedves, szép dekorációi az egész helyet jó benyomásúvá, hangulatossá teszik. Minden csoport saját udvarrrésszel rendelkezik. A gyerekek nagyok sok alkotó tevékenységet végeznek a gondozónénik irányításával. Vörös Niki
  Mert kiegyensúlyozott, boldog a kisfiunk. Szereti a pajtásait, a gondozónőket.
  Nagyon fontos számunkra, hogy a kislányunkra ne csak vigyázzanak hanem neveljék is! Úgy érezzük ebben a bölcsődében ez az elképzelésünk megvalósul!  
  Kedvesek a gondozónők, családias, gyermekszerető légkör.
  Kedves, megbízható a gondozónőnk.Szinte minden nap lehet valami pozitív irányú változást látni a kicsi. (Étkezés, mondókák, szociális viselkedés, tisztálkodás terén.) Nyugodt szívvel hagyom ott reggelente a kisfiamat.
  Nagyon jó a hangulata a bölcsinek. A kislányunk gondozónénijei közvetlenek, kedvesek, aranyosak, teljes mértékben megbízhatunk bennük. Mindig alaposan tájékoztatva vagyunk mindenről. A csoportszobák jól felszereltek, számtalan játéklehetőség kínálkozik a gyerekek számára. Foglalkozásokat is tartanak a kicsiknek. Szerveznek családi napokat, délutánokat.
  Mióta ide járunk nagyon sokat fejlődött a kisfiúnk!Kedvesek a gondozónők.
  A gyerekekkel sok éves tapasztalattal rendelkező gondozónők foglalkoznak. A bölcsöde jól felszerelt, rendezett, tiszta.
  Minden ott dolgozó nagyon kedves, gyermekünk szereti a gondozóit és viszont.
  mert tetszik a gondozónők hozzáállása a gyerekekhez és a szülőkhöz 
  A gondozónők kedvesek és figyelmesek a gyerekekkel. A környezet nyugodt és rendezett. A beszoktatást nagyon megkönnyítették a Zsebibaba csoport gondozói. Figyelnek a gyermekek egyéni ritmusára és megpróbálnak ahhoz alkalmazkodni pl: ha valaki lassabban eszik akkor őt ültetik először asztalhoz és hagynak arra időt, hogy ő is nyugodtan megegye az uzsonnát vagy az ebédet. Sokat mondókáznak a gyerekekkel ami szembetűnő fejlődés volt nálunk. Nekem egy szempont volt, hogy jól érezze magát a gyerek és szeressen oda járni ez maximálisan teljesült!! :-)  
  Már első alkalommal nagyon kedves volt a bölcsőde vezető és a többi munkatárs is. Házak között van, forgalomtól messze. Segítőkészek. Nagyon kedvesek a gondozónők, tényleg foglalkoznak a gyerekekkel. Nagyon sokat fejlődött a gyerek, amióta ebbe a bölcsibe jár.
  Kedvesek a gondozónők, rendezett az udvar, a szobák.
  Tapasztalt és kedves gondozónénik gondoskodnak a bölcsisekről. Mindenkinek mindig van egy kedves szava az emberhez. Jó a kommunikáció a szülők és az intézmény között. Odafigyelnek az apró részletekre. Tiszta, csendes környezetben fejlődhetnek a kicsik, a gondozónénik pedig odafigyelnek arra, hogy rendszerető, tisztelettudó gyermekeket neveljenek. 
  Jól felszereltek a csoportszobák, közel is van a lakhelyünkhöz és kedvesek a gondozónők.
 
Számos okból szeretünk a Hajlat utcai Bölcsődébe járni:

1) mert már külsőre is tetszetős: rendezett a környezete, kellemes az udvara. A csoportszobák tágasak, fényesek.

2) mert jól felszerelt: van sószoba, Dévény-tornás szoba

3) mert rengeteg modern, készségfejlesztő játékot rejtenek a polcok a csoportszobákban, és az udvar is.

4) mert kedvesek, mosolygósak, türelmesek a gondozónénik, sőt, még a gazdasági dolgozók és a konyhás nénik is, ezért félelem nélkül, örömmel tipeg végig az ember gyereke a folyosón.

5) mert a festéstől a hangszerekkel történő zajkeltésig sokféle tevékenységgel foglalkozhatnak a törpék a nap folyamán, így hamar és tartalmasan eltelik az idő.

Összefoglalva tehát, az ember gyereke nyugodtan engedi el a szüleit az unalmas, szürke dolgozóba, ha ide járhat.

  Jól felszerelt bölcsi,és nagyon kedves,és segítőkész mindenki, de főleg a dadák.
  Azért szeretünk ebbe a bölcsibe járni mert nagyon aranyosak a gondozónők.Minden gyerekre odafigyelnek!Jó programjaik vannak!Rendezett sz udvar és sokat vannak a friss levegőn!
  Meg vagyunk elégedve a gondozónőkkel, gyermekünk nagyon szereti őket. Sokat foglalkoznak a gyerekekkel, játékosan tanítgatják őket. A bölcsi környezete is nagyon tetszik, biztonságos és nagyon jól felszerelt. A bölcsi által szervezett programok is fantasztikusak.
  Meg vagyunk elégedve a bölcsöde szolgáltatásaival, felszereltségével és a gondozónők munkájával.
  a legfontosabb, hogy a kisfiam minden reggel örömmel megy a bölcsődébe, és ez nekem, nekünk mindent megér. Szereti a gondozónőket és a csoport társait is. A fejlesztés már az első hónapban észrevehető volt a kisfiamon, azóta is folyamatosan tanul, és közli is velünk.
  Kedvesek a gondozónők. sok családi program van.
  Kedvesek,türelmesek szakmailag jól felkészültek a gondozónők.Kellemes a légkör az egész bölcsődében.Külön programokat is szerveznek a gyerekeknek.Nagyon szeret ide járni a kisfiam. 
  Mikor kislányom bölcsibe kezdett járni,gyorsan és könnyen beszokott,hála a gondozóknak.Nagyon kedves a személyzet,a vezetőség,mindig van egy kedves szavuk mindenkihez.Gyermekemet nyugodt szívvel hagyom itt, a tapasztalt,türelmes,felelősségteljes gondozókra,akiktől nap mint nap sokat tanul(mondókák,dalok,viselkedés),és látom,hogy szeretik a gyerekeket.Mióta ide járunk ,kislányom nagyon sokat fejlődött és számomra nagyon fontos,hogy kiegyensúlyozott az élete,szeret bölcsibe járni.Köszönjük munkájukat!
 
Nagyon szimpatikus, kedves, segítőkész volt a bölcsődevezető. A bölcsődében a gyermekek érdekei vannak maximálisan szem előtt tartva. A bölcsőde környezete (udvar, csoportszobák)jól felszereltek. Nagyon jó híre van a bölcsődének (rendezvények, programok) és még a legközelebb is van a lakhelyünkhöz. Az elvárásainknak megfelelően minden úgy van, ahogy elképzeltük és vártuk, így teljesen meg vagyunk vele elégedve. 
  Maximálisan elégedettek vagyunk a bölcsivel. A környezet nagyon családias,a csoportszobák jól felszereltek. Az ott dolgozók odaadással és nagy szeretettel és türelemmel gondozzák ill. foglalkoznak a gyerekekkel. Láthatóan nem csak vigyáznak rájuk, hanem nevelik is őket. Amióta kislányunk odajár nagyon sokat fejlődött minden téren. Tetszik, hogy van őszi ismerkedő, farsang szülinap névnap megünneplése stb.   
  Közel van a lakóhelyünkhöz, a nagyobb gyermekem is ide járt és jó tapasztalataim vannak mind a bölcsi környezetével, mind a nevelőnők hozzáállásával, gyerek odafigyelésükkel kapcsolatban.
  Azért,mert nagyon kedvesek a gondozónők.
  Kedvesek a gondozónők, énekelnek, mesélnek a gyerekeknek.
  Nagyon szerettük a gondozónőket, a gyerekek nagyon jól érzik ott magukat.
  A lányom imád ide járni,mintha otthon lenne.Felszabadult,boldog kisgyermek.Felkészült,képzett kisgyermeknevelők óvják,szeretik,terelgetik,nevelik!!!:-)
  Nagyon kedves és segítőkész minden dolgozó az egész bölcsődében.
  Kedvesek a gondozónők és nagyon jól felszerelt a bölcsi. Igazán családias hangulatú.
  Már a legelső látogatásnál mind a bölcsődevezető mind a gondozónők nagyon segítőkészek és kedvesek voltak. Ráadásul a bölcsőde útba eset a munkahely felé. Szász Sarolta
  A gondozónénik kedvesek és segítőkészek. A csoportszobák jól felszereltek. Ha az időjárás megfelelő, sokat vannak kinn a gyerekek a szabadban.
  Mert nagyon kedvesek a gondozónők és a többi dolgozó is nagyon kedves:takarítók, konyhás nénik,irodai dolgozók.

Hozzászólások

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére