Jelenlegi hely

Dr. Regős Attila - korábbi kérdések és válaszok

800x600Kedves

Ez az üzenet válasz bogi1990 hozzászólására.
Beküldő: drregos. Beküldés időpontja: k, 2014/06/10 - 21:17.

Kedves Boglárka!
 
1.) A részletfizetési megállapodást el kellene olvasnom ahhoz, hogy az első kérdésre megfelelően válaszoljak, így csak feltételezésekbe tudok bocsátkozni.

Az egyik feltételezésem, hogy a részletfizetési megállapodás annak aláírása előtt keletkezett, több hónap alatt felhalmozódott, nagyobb összegű tartozásra vonatkozik, míg a zálogjog tárgyát képező tartozás nem erre az időszakra, hanem a részletfizetési megállapodás aláírása utáni időszakban keletkezett közös költségre vonatkozik, vagyis a két tartozás nem ugyanaz. A korábbi tartozás részletekben való teljesítése ugyanis nem mentesíti az ismerőseit az újonnan keletkező közös költség fizetése alól. 

A másik, ami még elképzelhető, hogy a részletfizetési megállapodásban volt egy olyan rendelkezés, hogy egyetlen részlet határidőben történő megfizetésének elmulasztása folytán az ismerősei elveszítették a részletfizetési lehetőséget és emiatt jegyezték be a jelzálogjogot.
 
2) A 73.500,- Ft-os ügyvédi munkadíj - véleményem szerint - túlzott mértékű, mivel kb. 1 órás munkáról van szó. Mindenképpen kérjék el az erre vonatkozó ügyvédi számla másolatát. A törvény egyébként úgy rendelkezik, hogy a közös költség hátralék kiegyenlítése esetén köteles a társasház töröltetni a zálogjogot, az egyéb költségek miatt nem tagadhatja meg a zálogjog törlését. Emiatt élhetnek bejelentéssel a törvényességi felügyelet ellátó jegyzőhöz (polgármesteri hivatalhoz).
 
3. A szervezeti és működési szabályzat határozza meg, hogy miben dönthet önállóan a közös képviselő, minden más esetben a közgyűlés jogosult dönteni.

Üdvözlettel,
dr. Regős Attila

köszönjük

 Kedves Ügyvéd Úr!

Köszönjük szépen mindenre kiterjedő válaszát, az érintett családnak továbbítottam, nagyon hálásak.
Az SZMSZ előírásait én magam sem ismerem, utánaolvasunk.

Még felmerült kérdés:
- ugyan 3 hónapnál több volt a tartozás, de érvényben lévő részletfizetési szerződés van, amiben a család vállata korábban, hogy a tartozást rendezi - így is jogszerű-e a jelzálog bejegyzés

- közben a közös képviselőtől azt az információt kapták  pont tegnap, hogy hiába fizetik ki a tartozást, további 73.500 Ft-ot kell fizetniük ügyvédi díjként - ezután kapnak csak igazolást, amivel ők intézhetik el a jelzálog levételét. Ez valóban így van? Ha bebizonyosodik, hogy a jelzálogbejegyzés jogszerűtlen volt, ezt a költséget ugye a közös képviselőnek kell viselnie? (Csütörtöki napon a tartozás felét a visszaigényelt adóból kifizette a család)

- a takarítási szerződést a társasházkezelő csak a lakók beleegyezésével mondhatja fel, ugye (önkényesen nem)?

Bízom benne, hogy érthetően fogalmaztam, nagyon köszönjük még egyszer a tájékoztatást!
T. Boglárka

800x600Kedves Boglárka! A

Ez az üzenet válasz bogi1990 hozzászólására.
Beküldő: drregos. Beküldés időpontja: h, 2014/06/02 - 22:31.

Kedves Boglárka!

A kérdésekre az alábbi válaszokat adom:

1.) A közös képviselő három hónapnak megfelelő közös költség tartozás esetén jogosult jelzálogjog bejegyzését elrendelni (feltéve, hogy a közös képviselőt erre a szervezeti és működési szabályzat (SZMSZ) felhatalmazta.) A jelzálogjog bejegyzése megismételhető.

Az SZMSZ tartalmazza, hogy a jelzálog bejegyzés előtt hányszor kell a lakót felszólítani a tartozás megfizetésére. Általában csak 1 felszólítás szokott az SZMSZ-ekben lenni, mert 1 felszólítás kötelező. A felszólítás megtörténtét a közös képviselőnek kell igazolnia. Ha nem tudja igazolni (pl. se tértivevény, se feladóvevény nincs), akkor nem jogszerű a zálogjog bejegyzése. Az SZMSZ határozza meg azt is, hogy kell-e figyelmeztetni a lakót a zálogjog bejegyzésére, amennyiben nem fizet. 

Amennyiben a jelzálogjog alapjául szolgáló tartozás megfizetésre került, a közös képviselő köteles a zálogjog törlése iránt intézkedni. Önmagában a jelzálogjog csak egy biztosíték arra, hogy ha az ismerősei eladnák az ingatlant, akkor a vételár egy részét a közös költség tartozás kiegyenlítésére kell fordítani.

Amennyiben a jelzálogjog bejegyzése nem volt jogszerű (pl. nem volt 3 hónapnyi tartozás) vagy ki lett fizetve, de a közös képviselő mégsem törli, akkor pert lehet indítani a társasház ellen jelzálogjog törlése iránt. 

2.) A társasházak felügyeletét a jegyző (polgármesteri hivatal) látja el. Ha a közös képviselő bűncselekményt követ el (pl. sikkasztás, hűtlen kezelés), akkor fel lehet a rendőrségen jelenteni.

Az hogy a közgyűlésen az ismerősei tartozását kibeszélték, még nem jogsértő cselekmény. Az sem, hogy más lakó ellen nem kezdeményezte a jelzálogjog bejegyzést.

3.) A közös költség tartozásra hivatkozással elvileg nem lehet a takarítást elvenni tőlük (2 különböző jogviszonyról van szó), azonban a takarításra vonatkozó szerződésben biztosan ki lett kötve felmondási jog a Társasház javára és azt a Társasház gyakorolhatja. Én azt javaslom, hogy ameddig ők takarítanak, addig ne indítsanak a közös képviselő ellen eljárásokat, mert valóban fel fogja mondani a szerződést.
 
4.) Megoldás lehet a közös képviselő eltávolítása, ha nem elégedettek a munkájával, aminek a lépései: 

a) a tulajdoni hányad 1/10-ével rendelkező tulajdonostársak a napirend, az ok és a közgyűlési határozatra tett javaslat megjelölésével írásban kérhetik közgyűlés összehívását (itt a napirend a korábbi közös képviselő felmentése, új közös képviselő választása lenne)

b) a tulajdoni hányad több mint fele dönthet a korábbi közös képviselő felmentéséről, új közös képviselő megválasztásáról

c) a felmentett közös képviselő ellen a társasház pert indíthat kártérítés iránt, ha kárt okozott a működése alatt a társasháznak

Üdvözlettel,
dr. Regős Attila

jelzálog

 Kedves Ügyvéd Úr!

Nem a saját ügyemben fordulok Önhöz, hanem egy házunkban élő kedves családé nevében, mert nagyon szeretnék nekik segíteni, a jogi dolgokhoz nem nagyon értetnek. Megpróbálom pontosan leírni az esetet, hogy átlátható legyen.

A család egyik gyermeke 2010-ben megbetegett, a szülőknek a gyógykezelésére, gyógyszerekre nagyobb összeget kellett kölcsönkérniük a családtagoktól. Bizonyossá vált, hogy emiatt a ház közös költségét nem fogják tudni rendszeresen fizetni, ezért a közös képviselőt felkeresték. Tájékozatták erről ELŐRE, részletfizetési szerződést írtak átmeneti anyagi zavarra hivatkozva, melyben vállalták, hogy később a tartozást részletekben kifizetik. Én láttam a szerződést, határidő nem szerepel benne. Az elmúlt 3évben, ha nem is rendszeresen, de kisebb-nagyobb összegeket fizettek a háznak (volt, hogy 4-500 Ftot, de volt, hogy 38.000 Ft-ot), sőt az önkormányzat szociális osztálytól is kaptak segítséget az ügyben 2013. augusztusában 25.000 Ft-ot. (Itt megjegyezném a közös k. felkészültségét: 3 adatot tartalmazó igazolás kellett az önkormányzatnak küldeniük - tartozás összege, a lakók lakcíme és a számlaszáma, amire a hivatal a pénzt utalhatja. 2 hét után olyan igazolás érkezett, amiben mind a 3 adat hibás volt!)

A ház lakói 2013-ban június 7-én kaptak elszámolást a 2012-es évről, jónius 14-én volt elszámoló lakógyűlés (törvény szerint május 31-ig meg kellett volna tartani). A család ekkor kapott a kk-tól utoljára elszámolást LEVÉLSZEKRÉNYBE BEDOBVA, melynek a végén 1 sor: "a tartozását kérjük 8 napon belül kiegyenlíteni szaveskedjék". A lakógyűkésen felhozta őket a kk, annak ellenére, hogy tudta a problémájukat és a család bizonyos összeget fizetett, ill.részletfizetési szerződésük volt.

2014. januárjában tértivevényes levélből értesültek, hogy jelzálogot jegyeztek be a lakásukra mindenféle előzetes személyes, telefonos vagy levélben történő értesítés nélkül. Ez minket szomszédokat azért háborít fel, mert előző héten vízóra leolvaasás volt a házban, ahol személyesen járt náluk és nem jelezte nekik a szándékát. Sőt, mint utólag kiderült, másik családnak viszont nevetve mondta, h x-ék nek jelzálogbejegyzés van folyamatban...
Az ügyben azonnal keresték a közös képvisletőt telefonon, hogy a miértekre választ kapjanak, de a kk elérhetetlen volt akkor, kértek visszahívást, ami azóta sem történt meg. Sőt, az ügyintéző a telefonban üvöltött, hogy "számos esetben voltak értesítve (ami nem igaz), ne csinálják a fesztivált".  Ennek a beszélgetésnek fültanúja voltam. 
A múlt heti lakógyűkésen (bár ők nem tudtak eljönni) természetesen a kk és pár lakó őket cincálta (miközben más lakónak 2x akkora tartozása van, de jelzálogot nem jegyeztek be nekik), szidta. Mivel a ház takarítását ez a család végzi, ez a pár lakó felvetette, hogy bízzanak meg mást ezzel, mert ha mi fizetünk nekik, ők nem, nem érdemlik meg, h takarítsanak. Erre a közös képviselő lelkesen bólogatott, hisz maga is takarítási vállalkozó. A kk egy dolgot azonban elfelejtett megemlíteni: ők is folymatosan tartoznak a családnak a takarítási pénzzel, volt, hogy 3 hónap után fizettek... (Ez is biztos, az édesapa megmutatta a bankszámlakivonatot nekem) Ha ezt a munkát is elvesztik, még nehezebben fogják tudni kifizetni a hátralékukat.
A dolog pikantériája, hogy az édesanya épp most megy vissza dolgozni, tehát a közös költséget májustól tudják nagyobb részletelben fizetni.

A kérdésem: 
A LEGFONTOSABB: a jelzálogbejegyzése előtt nem kellett-e volna min. 3 alkalommal ajánlott ill. tértivevényes levélben értesíteni őket a bejegyzési szándékról?

Fordulhatnak-e valahová pl. Fogyasztóvédelemhez az ügyben?

A rájuk bízott takarítást a közös költség hátralékukra hivatkozva el lehet-e venni tőlük?

Mi lakók a Közös képviselő folyamatos törvényszegései, nem lelkiismeretes ügyintézése miatt hol tehetünk bejelentést?

Köszönöm szíves válaszát, üdvözlettel
T.Boglárka

Re

Kedves Szandra! 
 
Az ideiglenes intézkedés előzetesen végrehajtható, vagyis most is lehet kérni a végrehajtását (függetlenül attól, hogy megfellebbezte). Egyébként várhatóan helyben fogják hagyni, mert nem eltúlzott mértékű. 

Nem fizetés esetén lehet az ideiglenes intézkedés végrehajtását kérni, ebben az esetben a férjnek a bérlővel szemben fennálló bérleti díj követelése lefoglalásra kerül és ily módon a bérlő nem a férj, hanem az Ön részére fog fizetni. Csak végrehajtás keretében fizethet a bérlő az Ön részére közvetlenül, vagyis a bérlő januári eljárása nem volt jogszerű. Ebből kifolyólag a férj továbbra is követelheti a bérlőtől a bérleti díjat, a bérlő pedig Öntől visszakövetelheti. 

A férj személyiségi jogai valóban sérültek, de ez nem olyan mértékű, hogy arra igényt lehetne alapítani. Ha egyébként kéri az ideiglenes intézkedés végrehajtását, a bérlő egyébként is tudomást szerezne a gyermektartás díj tartozásról. 

Javaslom márciusban nem fizetés esetén a végrehajtás haladéktalan megindítását, ebben az esetben a végrehajtó ráteszi a végrehajtási jogot a férj tulajdonát képező bérleményre is és így a férj kénytelen lesz fizetni (és emiatt a bérletet fenntartani) azért hogy a végrehajtó nehogy elárverezze az ingatlant.
 
Üdvözlettel: 

dr. Regős Attila

Tisztelt Ügyvéd úr! Válóper

Tisztelt Ügyvéd úr!

Válóper során hozott ideiglenes intézkedéssel kapcsolatban kérném a segítségét. A bíróság 2013. novemberében ideiglenes határozatot hozott a gyermekelhelyezés, gyermektartás díj és a kapcsolattartás vonatkozásában is. Férjem az ideiglenes határozatot megfellebbezte. Ettől még az ideiglenes intézkedés jelenleg érvényes, nem, amíg az ellenkezőjéről nem döntenek?
A gyermektartásdíjat a bíróság november 15-től 15.000.- Ft / gyerek / hó összegben állapította meg. (ez az egyik amit megfellebbeztek, mert ez szerintük eltúlzott mértékű) Papíron férjem bevétele a minimál bér (édesanyja cégében ügyvezető) és ingatlan bérbeadásból származóan br. 75 ezer Ft (netto: 64.200. Ft).
Decemberben kértem az ingatlan bérlőjét (egy cég), hogy az ideiglenes intézkedés alapján a havi 45.000.- Ft gyerektartást nekem utalja, mert férjem úgysem fogja.
Januárban és február elején kaptunk is gyerektartást, mint kiderült a bérlő cég utalta, nem apa teljesítette önként. Most neki is feltünt, hogy az elmúlt kéthavi bérleti díjból elvontak neki, ezért jogi eljárással fenyegette meg a bérlőt és természetesen engem is. Azt mondja, hogy a bérleti díjból nem lehetett volna elvonni (személyi jövedelemadót is levonja a kifizető), az én kérésemre pedig egyáltalán nem, ezért a bérlő jogszerűtlenül járt el én pedig megsértettem a személyiségi jogait, mert kivülálló 3. személynek kiadtam az ideiglenes határozatot.
Jogosak ezek? Mit tehetek én?
Eközben a bérleti szerződést sem kívánja meghosszabbítani, hiszen azzal megfoszt minket is attól a bevételtől (én is ugyanannyit kapok) és neki még kevesebb lesz hivatalosan a jövedelme. Ezt a minimlis gyerektartási összeget tovább csökkentheti még a bíróság? Mit tehetek, ha önként nem fogja fizetni.
Segítségét előre is köszönöm.

Kedves Hajni!  A szülők

Ez az üzenet válasz erdeihajni hozzászólására.
Beküldő: drregos. Beküldés időpontja: k, 2013/07/16 - 21:54.

Kedves Hajni! 

A szülők megegyezésének hiányában a bíróság a gyermeket annál a szülőnél helyezi el, akinél a kedvezőbb testi, értelmi és erkölcsi fejlődése biztosított. Ez a gyakorlatban úgy történik, hogy a bíróság környezettanulmányt készíttet, továbbá pszichológus segítségével vizsgálja a szülők alkalmasságát, személyiségét, vagyis hogy melyik szülénél van jobban biztosítva a gyermek fejlődése.  

Az Ön esetében nem gondolom azt, hogy a bíróság a gyermeket az apjánál helyezné el, egyrészt néhány hónapos gyermek esetében Ön mint a gyermekkel otthon (gyesen) lévő szülő az, aki jelenleg is jobban tud a gyermek gondozásáról gondoskodni, a gyermek is Önhöz kötődik jobban, másrészt fontos szempont az is, hogy gyermeket ne szakítsák el az Ön többi gyermekétől (a féltestvéreitől). 

A fentiekre figyelemmel megnyugtatom, hogy nem attól függ a gyermek elhelyezése, hogy kinek van több pénze. Arra meg végképp nem hivatkozhat az élettársa, hogy Ön nem dolgozik, mivel Ön éppen hogy amiatt nem tud dolgozni, mert a gyermeket gondozza.

Mindezekre figyelemmel – véleményem szerint – a bíróság Önnél fogja elhelyezni a gyermeket és az élettársát tartásdíj fizetésre fogja kötelezni. Nagyon ritka egyébként az az eset, amikor a gyermeket az apjánál helyezik el, ilyenre szinte csak akkor szokott sor kerülni, ha az anya veszélyezteti a gyermeket (pl. alkoholista, elmebeteg, stb.) 

Üdvözlettel:

dr. Regős Attila 

gyermek elhelyezés

 Tisztelt Ügyvéd Úr!

Egy aggódó 4 gyermekes anyuka vagyok.Próbálok rövid, és tömör lenni.Remélem tud valami megnyugtató választ adni.2 éve elváltam (sajnos) 3 gyermek született.Jelenlegi páromtól is született 1 gyermek.Nem vagyunk házasok, csak a gyermeket vette a nevére, egy albérletben lakunk.Sajnos nem egyezünk, és odáig fajult a kapcsolatunk, hogy fenyeget hogy elviszi/ veszi a gyereket tőlem.Nem iszom, nem dohányzom nem csavargok, semmi kicsapongó életet nem élek.Az előző férjem nem fizet gyerektartást 1 éve, fél éve az állam általi megelőlegezést kapom, gyesen vagyok, 9 hónapos a közös kislányunk.Munkám nincs, mivel itthon vagyok a picivel.A mostani párom legjobb barátja jogász, tele van ügyvéddel, és magabiztosan fenyeget hogy elveszi tőlem.Neki van munkahelye,12 éve.A kérdésem az lenne hogy milyen indok kell ahhoz hogy elvegye tőlem, vagy van e rá esély hogy elveszi.?Nézik-e hogy albérletben lakom, nem dolgozom, állam általi megelőlegezett jövedelmem van?Ha ő dolgozik, és az anyukájára szeretné hagyni a kicsit hogy ő nevelje, a bíróság dönthet -e úgy hogy neki ítéli, de gyakorlatilag nem ő gondozza, nem ő van vele egész nap?Van-e okom félni?Várom mihamarabbi válaszát.Kérem, próbáljon minden kérdésemre válaszolni, hogy ne éljek kétségek között,és tudjam a jogaimat! illetve nekem mihez van jogom?Köszönettel.E.H.

Re: munkavállalás gyes mellett

Kedves Márta!

Ön jelenleg – a gyermek 3. életéve betöltéséig – a gyermek gondozása céljából fizetés nélküli szabadságon van az eredeti munkaviszonyában 

A GYES-ben részesülő személy kereső tevékenységet maximum heti 30 órában folytathat, vagy időkorlátozás nélkül, ha a munkavégzés az otthonában történik. 

A fentiekre figyelemmel a gyermek 3. életéve betöltéséig nincs akadálya annak, hogy Ön kapja a gyest, emellett dolgozik max. heti 30 órában és közben az eredeti munkaviszonya is megmarad fizetés nélküli szabadság formájában 

A gyermek 3. életéve betöltésekor a gyes megszűnik, a 2 munkaviszony valamelyikét pedig meg kell szüntetni felmondással vagy közös megegyezéssel. (Elvileg lehet több munkaviszonyban is állni egyszerre, de az Ön esetében ennek földrajzi akadálya van.) 

Ami a szabadságot illeti, vagy kiveszi a gyermek 3. életéve betöltése után és utána szünteti meg a korábbi munkaviszonyt, vagy a munkaviszonyt szünteti meg előbb. Utóbbi esetben a felmondási időt le kellene dolgozni, erre az időre ki szokták adni a szabadságot. A szabadságot pénzben megváltani csak akkor lehet, ha a munkaviszony megszűnéséig az nem került kiadásra 

A terhességi-gyermekágyi segélyben, gyermekgondozási díjban, gyermekgondozási segélyben eltöltött idő szolgálati időnek minősül az öregségi nyugdíjnál.

Üdvözlettel,

dr. Regős Attila

Re: Köszönet

Kedves Renáta!

A többletinformációk alapján is fenntartom a korábban írtakat.

Üdvözlettel,

dr. Regős Attila

munkavállalás gyes mellett

Beküldő: matri1213. Beküldés időpontja: sze, 2013/04/10 - 14:09.

Tisztelt Ügyvéd Úr!

Gyes alatti munkavállalással kapcsolatban szeretném a segítségét kérni. Jelenleg Gyed-en vagyok, ez hamarosan lejár, a Gyes mellett, vagy helyett pedig szeretnék dolgozni. Azt tudom, hogy Gyes mellett maximum 6 órás részmunkaidős állást lehet vállalni, vagy ha teljes állásról van szó, le kell mondani a gyest.

Gyermekem születése előtt más városban laktam, dolgoztam, ott egy határozatlan idejű szerződésem van. Mivel most már Szegeden élek, itt lenne szükségem állásra, az előző munkahelyemre nem tudok visszamenni. A problémám az, hogy ha munkát keresek és esetleg találok Szegeden, akkor gondolom azonnal meg kellene valahogy szűnnie az előző munkaviszonynak, mert 2 nem lehet egyszerre, ugye?

Azt a javaslatot kaptam, hogy addig ne mondjak fel az előző munkahelyen amíg nem találok mást. (Mert elvileg így hogy szerződésem van, a gyes ideje beleszámít a nyugdíj évekbe, amúgy pedig nem számítana. Ez valóban így van?) De ha sikerülne is állást találnom, és az előző munkahelyen megszüntetném a munkaviszonyt (közös megegyezéssel), a szabadság még mindig ott van. Mivel a szabadságot a munkáltatónak ki kell adni, így nem szűnne meg mégsem a munkaviszonyom azonnal. Van-e rá lehetőség hogy a munkáltató ne kiadja, hanem egy összegben kifizesse a szabadságra járó pénzt, és ha igen, akkor rögtön megszűnne a munkaviszony, ugye? Ez esetben lehetséges lenne új állást vállalnom, vagy valamire még oda kell figyelnem?

Kaptam olyan tájékoztatást is, hogy amíg a gyesre jogosult vagyok, addig megmaradhat az előző munkaviszonyom, (ahol elvileg gyesen lennék) és egy másik állást is vállalhatok mellette. Ez tényleg lehetséges? Ha igen, ez érvényes lenne részmunkaidős, és teljes állásra is (ha le kell mondanom a gyest)? És mi történne a gyes lejárta után?

Köszönettel:
Márta

Köszönet

Tisztelt Ügyvéd Úr!
Nagyon szépen köszönöm szíves segitségét!
Befogom nyujtani az az irást amitön irt nekem. Amikor ilyen "bűnycselekményeket csinált a terhelt ( vot párom) együtt éltünk. Most mobdta az egyik ismerősőm, hogya  a rendőrségen kelett volna zártként kezeltetnem a tanuvallomásom, de nem tudtam ezt igy és most ezért is kerültem ilyen helyzetbe.  Remélem a biróság elfogadja a kérelmem! pontosan nem tudom milyen ügyről van , de van selytésem. egy jármű behitelezéséről más nevére, majd ugy eladásrol. ebből az lett, hogy az eladott járművet attol aki megvette lefoglalták, mert nem volt a részlete fizetve. az én akkori párom hiteleztette be ás nevére, majd adta el egy bizonyos összegért (nem tudom) mennyiért. igy a az is bajban volt aki nevére ment a hitel és az is ai megvette. végül vissza mentek a volt páromhoz, mert ő volt a fő hunyó!Azért kerültem én is a képbe, mert akkor a szüleimnél éltünk és ott történt az adásvétel. Esetleg tud még nekem igy ezek után valamit hozzá fűzni?

Előre is köszönöm a szives segitségét eddig is és ezután is!!

Tisztelettel: Renáta

Re: Érdeklődés tanúskodásról

Ez az üzenet válasz rencsy0 hozzászólására.
Beküldő: drregos. Beküldés időpontja: k, 2013/04/02 - 21:01.

Kedves Renáta!

A tanúvallomás állampolgári kötelezettség, csak kevés olyan eset van, amikor a vallomás megtagadható.

Egyik ilyen eset amikor a gyanúsított (terhelt) hozzátartozójának kellene vallomást tenni, akkor a hozzátartozó a vallomást megtagadhatja. Az is megtagadhatja, aki már nem hozzátartozó, de a bűncselekmény elkövetésekor még az volt.

Az Ön esetében azt javaslom, hogy hivatkozzon arra, hogy volt élettársként meg kívánja tagadni a vallomást, de hangsúlyozom, ezt a bíróság csak akkor fogja elfogadni, ha a bűncselekmény elkövetése idején élettársak voltak. 

Vannak különböző tanúvédelmi eszközök is, de ezekről csak akkor tudnék írni, ha részletesebben ismerném az ügyet. (Kiemelkedő súlyú ügyekre vonatkoznak és az olyan tanúkat védik, akiknek a neve még nem ismert.) 

A fentiekre figyelemmel az alábbi levél beadását javaslom Önnek:

„Tisztelt Bíróság! 

A ………….. ügyszámon folyamatban lévő büntetőeljárásban bejelentem, hogy a Be. 82.§ (1) a) pontjában és 83.§ (1) bekezdés 1. mondatában meghatározott vallomás megtagadási jogosultsággal élni kívánok, figyelemmel arra, hogy ……………. terhelt élettársa voltam. 

Előadom továbbá, hogy megjelenni egyébként sem tudnék, mert kiskorú gyermeket nevelek, akinek elhelyezéséről a tanúvallomás ideje alatt nem tudok gondoskodni, így amennyiben a T. Bíróság az előző bekezdésben foglaltakat nem fogadja el, abban az esetben kérem az írásbeli vallomástétel biztosítását 

Tisztelettel:

(aláírás)

(…………….. Renáta)

(2 tanú neve, címe, aláírása)”

Tisztelettel:

Dr. Regős Attila
ügyvéd

Érdeklődés tanuskodásrol

Tisztelt Ügyvéd Úr!

Szeretnék segitséget, tanácsot kérni! Remélem tud nekem valamit irni! Beidéztek egy biróságra tanuként! de nem tudok megjelenni a gyrmekem miatt sem, meg amugy is nagyon nehéz dolgom van. az illető(gyanusitott) a volt párom, akitől nagyon félek! nem merek ellene vallani főképp ha ott van! ha látná hogy megjelenek nem hagyna utána békén!!!! nagyon félek tőle és nem szeretném ha bármi bajom lenne ez miatt utána! Van-e valami megoldás arra, hogy tanuskodjak, de ugy hogy ő ne lásson, ne legyen ott. esetleg egy másik időpontban mikor ő/ők nincsenek ott? vagy irásos vallomás vagy bármi? nem kibujot keresek, de nagyon félek tőle, többször bántalmazott, örültem hogy vége lett!!! kérem segitsen, hogy mit tegyek!!!

nagyon szépen köszönöm segitségét előre is!!!! nagyon bizom benne, hogy tud valami modon tanácsot adni!!!

Tisztelettel: Renáta

Bölcsikérdés

Köszönöm válaszát!

Kedves Mutaba (Gabi) !   A

Kedves Mutaba (Gabi) !
 
A vonatkozó rendelet alapján Bölcsődébe a gyermek húszhetes korától harmadik életévének betöltéséig, illetve annak az évnek a december 31-éig vehető fel, amelyben a gyermek a harmadik életévét betölti.
A beiratkozási időpontokat és feltételeket (ki jogosult bölcsődei ellátásra, meddig vehető igénybe, hogyan és hol kell jelentkezni) Szegeden pl. a  http://www.szegedbolcsode.eu weboldal tartalmazza.

Tisztelettel:
 
dr. Regős Attila

Bölcsikérdés

Tisztelt Ügyvéd Úr!

Milyen jogszabály van arra vonatkozóan, hogy mennyivel hamarabb lehet bölcsödét keresni a picinek. Úgy számoltam, hogy ez év decemberéig kapom majd az emelt összegű GYED-et, és akkora már szeretném, ha a kisfiamnak találnánk egy bölcsit a közelben. Ő ez év szeptemberében lesz 13 hónapos.

Köszönöm előre is válaszát,

Mutaba (Gabi)

Köszönet!

 Tisztelt Ügyvéd Úr!

Nagyon köszönöm megnyugtató és kimerítő válaszát!

Üdvözlettel: Barbara

Re: Táppénz alatti felmondás?

Kedves Barbara!
 
Ön jelenleg kétszeresen is védett. Egyrészt az első gyermeke 3 éves korának betöltéséig Önt védettség illeti meg. Úgyszintén védettség illeti meg a második gyermek folytán is, mégpedig a terhesség kezdetétől.
 
A védettség csak a rendes felmondásra vonatkozik, tehát rendkívüli felmondástól nem véd. Ugyanakkor mivel nem dolgozik, véleményem szerint nem tud olyasmit „elkövetni”, ami miatt rendkívüli felmondást tudna a munkáltató alkalmazni.
 
A fenti védelem abban az esetben nem vonatkozik Önre, ha Ön:
 
a) vezető állásúnak minősül (ez a munkaszerződéséből derül ki)
b) rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíjasként végez munkát
 
Amennyiben a munkáltató a fenti védelem ellenére mégis felmondással él, a felmondás kézhezvételétől számított 30 napon belül lehet pert indítani a munkáltató ellen.
 
A fenti kérdésben jelentős eltérést a júliusban hatályba lépő új Munka Törvénykönyve sem fog hozni.
 
Üdvözlettel:
 
dr. Regős Attila

Táppénz alatti felmondás?

 Tisztelt Ügyvéd Úr!

Azzal a kérdéssel fordulok Önhöz, hogy táppénz alatt felmondhat-e Nekem a munkáltatóm? Jelenleg február közepéig GYED-en vagyok az első gyermekemmel, de májusra várjuk a második gyermeket. A GYED lejárta után viszont nem GYES-re hanem táppénzre mennék, mert veszélyeztetett terhes vagyok 3 hónapja. Kérdésem csak az, hogy a munkáltatóm (2006 óta folyamatos a munkaviszonyom egy cégnél) felmondhat-e nekem a táppénz alatt (kb 2 hónapot érint, mert utána TGYÁS-ra megyek) úgy hogy babát várok? Tudom hogy volt olyan törvény, hogy a munkáltató nem mondhat fel a kismamának védettség miatt, de úgy hallottam voltak ezen a téren is változások! Válaszát nagyon várom és előre is köszönöm! Üdvözlettel: Barbara

Köszönöm!

Tisztelt Ügyvéd Úr!

Köszönöm a kimerítő válaszát!

Üdvözlettel:

Mutaba és férje

Re

Kedves "Mutaba férje"!
 
A felesége munkajogi problémájával kapcsolatban álláspontom az alábbi:

Általánosságban elmondható, hogy a munkáltató által a munkavállaló részére írásban közölt intézkedéseket (pl. figyelmezetés) tartalmazó iratokat célszerű átvenni. Az átvétel megtagadása esetén ugyanis a munkáltató az átvétel megtagadásáról jegyzőkönyvet vehet fel, ebben az esetben a jog az iratot átadottnak tekinti. Szintén átadottnak kell tekinteni azt a postai levelet, amelynek átvételét a munkavállaló megtagadta, illetve a posta értesítésétől számított 10 munkanap elteltével az a levél is átvettnek minősül, amelyet nem vett fel a postahivatalban. Magyarul ezen levelek átvételének megtagadásával semmit nem ér el, sőt saját magát hozza hátrányos helyzetbe azáltal, hogy az átadottnak minősülő levél tartalmát nem ismeri és így nem tud ellene bírósághoz fordulni.

Mindezekre figyelemmel javaslom a munkáltató levelének átvételét, ugyanis a levél átvételétől számított 30 napon belül a figyelmeztetést bíróság előtt meg lehet támadni.

Annak eldöntése, hogy ez érdemes-e illetve jogszerű volt-e a munkáltató figyelmeztetése, számos tényezőtől függ:
1.)    Amennyiben a felesége munkaszerződése, munkaköri leírása alapján a munkaköréhez hozzátartozik az, hogy időnként a munkahelyén (pl. irodahelyiségen) kívül kell munkát végeznie, ebben az esetben a munkáltató jogszerűen figyelmeztette az utasítások betartására. A munkáltató utasításai ugyanis csak szűk körben tagadhatóak meg (pl. az utasítás jogszabálysértő, kárt okoz, más ember testi épségét sérti stb.)
Amennyiben tehát a felesége ilyen, változó munkavégzési helyű munkaviszonyban áll, köteles az utasításnak eleget tenni, ugyanakkor a munkáltató köteles a buszköltséget megtéríteni számla alapján.
2.)    Amennyiben a felesége munkaszerződése, munkaköri leírása alapján egy konkrét helyen (pl. egy irodahelyiségben) dolgozik, abban az esetben más helyen való munkavégzés kiküldetésnek minősül. Ha a kiküldetés keretében más településre kellene mennie, akkor ahhoz kell a terhes nő belegyezése. Egyéb esetben (pl. Szegeden belül) jogszerűen kötelezheti a munkáltató a kiküldetésre, de köteles megtéríteni a buszköltséget. Amennyiben ennek nem tesz eleget, pert lehet indítani a munkáltató ellen, ugyanúgy mintha a munkavállaló munkabért nem kapott volna meg.
 
3.)    Megoldást jelenthet az, ha a munkavállaló orvosi igazolással rendelkezik arról, hogy az orvos pl. nem javasolja a gyakori mozgással járó munkavégzést, ezen esetben a munkáltató köteles a munkafeltételeket módosítani.

A fentieknél részletesebb, vagy konkrétabb választ csak az összes irat (munkaszerződés, munkaköri leírás, felek levelezése) áttekintése után tudok adni.

Üdvözlettel:

dr. Regős Attila

Üdvözlet! A feleségem

Üdvözlet!

A feleségem határozatlan idejű munkaszerződéssel alkalmazottként dolgozik a munkahelyén. A munkáltató a helyi munkaügyi központ támogatásában részesült 2011.12.31-ig, de még foglalkoztatási kötelezettsége van 2012.02.15-ig. A feleségemmel a legnagyobb örömünkre babát várunk és ezt a munkáltatójánál be is jelentette 2012.01.02-án. A munkáltató elmondta, hogy becsapva érzi magát, mert 2012.02.15-től a feleségemre már csak 4 órás munkakört osztott volna vagy semmilyet.
A feleségem elmondta, hogy jelenleg 8 hetes és ameddig csak lehet, szeretne maradni és dolgozni, viszont a munkáltató részéről elindult a mesterkedés, megpróbálja a feleségem munkáját ellehetetleníteni. (kitalálta hogy vigyen ki munkát 4km-re, de úgy hogy a busz költségét nem vállalja, tehát menjen gyalog oda-vissza 8 KM-t, ami kb. 120-130 perc)
Mikor erre a feleségem nem volt hajlandó, írt a munkáltatónak egy e-mailt, hogy térítse legyen szíves a munkák kiszállításának költségeit, mert ezt a feladatot nem tudja gyalog ellátni, a munkáltató írásbeli figyelmeztetésben részesítette, mert kész tények elé állította és a munkavégzést megtagadta.
Az írásbeli figyelmeztetést a feleségem nem írta alá, mert utána akartunk nézni, hogy milyen feltételekkel szabad az ilyet elfogadni és találtunk is rá választ, miszerint jogfenntartással veszem át, mert a munkáltató indoklásával nem értek egyet.
Valószínűleg ajánlott tértivevénnyel kipostázza majd, amit vagy megkapunk, vagy nem...
Attól tartok, hogy ezzel nem lesz vége az ügynek
és csalárd módon addig feszíti a húrt míg rendkívüli felmondást fog a feleségem kapni.
Egészségileg bírja és szeretne is maradni az asszony, de ez sokszor kiborító számára
Kezd elborulni az agyam és lehet, hogy fel fogom jelenteni a munkáltatót a mentális támadás és szándékos ellehetetlenítés vádjával!
Kérem segítsen, mit tegyünk?

Köszönöm a választ! Mindent

Köszönöm a választ! Mindent megkérdeztem a Munkaügyi Központban, így már világos a helyzet.

Mutaba

Kedves Matuba ! A TB

Kedves Matuba !

A TB tanácsadó által leírtakkal magam is egyetértek. A Munkaügyi Központ által meghirdetett programok és ezen belül a támogatások formái különbözőek, így csak a szerződésből állapítható meg a vállalt kötelezettségek pontos tartalma. 

A második kérdésével összefüggésben általánosságban elmondható, hogy a próbaidő letelte után a munkavállalóra is vonatkozik felmondási idő, így ha közös megegyezéssel nem lehet a munkáltatóval megállapodni,  abban az esetben nem lehet egyik napról a másikra egy munkahelyről eljönni, de itt is szükséges lenne az, hogy végigolvassam a Munkaügyi Központtal kötött megállapodást.

Amennyiben a Munkaügyi Központtól kért felvilágosítás után sem lenne egyértelmű a jogi helyzete, javaslom a Munkaügyi Központtal kötött megállapodás behozatalát az irodánkba, a szerződés rendelkezéseinek áttanulmányozása céljából.

Tisztelettel:

dr. Regős Attila

Tisztelt Dr. Regős

Tisztelt Dr. Regős Attila!

Ismét segítséggel fordulok Önhöz, remélem, tud a kérdéseimre választ adni.
2011. aug. -tól 2012. febr. közepéig foglalkoztatási kötelezettsége van a munkáltatónak felém, mert ilyen szerződést kötött a Munkaügyi Központtal a "Decentralizált programok a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásáért" elnevezésű projekt keretében. Kérdéseim:
- Ha esetleg teherbe esnék, és otthon kellene maradnom már a terhesség elejétől (egészségügyi okok miatt), akkor hogy tudnék eljönni a cégtől, illetve milyen következményeket vonna ez maga után rám nézve,
- Ha most munkahelyet váltanék, és megkérdezik, hogy mikor tudnék kezdeni, akkor akár azt is mondhatom, hogy azonnal, mert ha jól értem a Megállapodás alapján, amit a Munkaügyi Központtal kötöttem, közös megegyezéssel fel lehet mondani a Megállapodást, a munkáltatóval kötött Munkaszerződésem pedig határozatlan időre szól (és még van jópár nap szabadságom is)!
Ha ez nem az Ön területe, kihez forduljak ilyen esetben segítségért?
Köszönettel:
Mutaba

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére