Jelenlegi hely

Mitől bababarát egy kórház?

Egyre több magyarországi kórház szeretne „bababarát” lenni, de ehhez szigorú feltételrendszernek kell megfelelni. Jelenleg 18 egészségügyi intézmény kapta meg a címet.

Cél a szoptatás támogatása

A Bababarát Kórház Kezdeményezést 1991-ben indította el az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az UNICEF, felismerve, hogy a szoptatás későbbi kimenetelére jelentős befolyással van az, mi történik a kórházban a szülés utáni első napokban. A program célja, hogy a legjobb életkezdetet biztosítsa minden újszülött számára. Ennek érdekében a kórházaknak olyan környezetet kell teremteniük, amelyben a babák szoptatását normaként támogatják. A két nemzetközi szervezet azokra a kutatásokra hivatkozott, amelyek egyértelműen bizonyítják, hogy ha a szülészeteken megfelelően segítik a szoptatni kívánó anyákat, az mind a kizárólagos, mind a részleges szoptatás idejét jelentősen megnöveli. Ez pedig azért fontos a szakemberek szerint, mert egyértelműen igazolt, hogy aki szoptat, annak a gyermeke kevésbé lesz fogékony a fertőzésekre. A kórház feladata, hogy a szoptatás sikeres beindulását elősegítő gondozást biztosítson, ugyanakkor tartózkodjon a hagyományos ellátásban megjelenő, a szoptatást gátló tényezőktől, például az anya és a csecsemő elkülönítésétől, az időrend szerinti szoptatástól, a kiegészítő táplálék felkínálásától, vagy a cumi és a cumisüveg használatától.

Összmunkára van szükség

A bababarát kórházakban lehetőség van a korlátozás nélküli gyakori szoptatásra, egyúttal az édesanya szakszerű segítséget kap az egészségügyi személyzettől a szoptatás megtanulásához és a felmerülő nehézségek leküzdéséhez. A siker érdekében mindenki együttműködik: a szülész-nőgyógyász, a csecsemőosztály nővérei, a védőnő és a gyermekorvos. A komplex munka révén a bababarát kórházból távozó anya ismeri a szoptatás normális menetét, tudja, mire számíthat és azt is, hogy nehézség esetén hol kaphat segítséget. Önbizalma megnő, a szoptatást nem nyűgként éli meg, így a tápszeres táplálás fontosságát erőltető reklámok, és az ilyen véleményen lévő rokonok, barátok sem bizonytalaníthatják el.

Szigorú követelményrendszer

Egy bababarát kórháznak 10 követelményt kell teljesítenie. Ezek a következők:

  • A kórház rendelkezzen írásos szoptatási irányelvekkel, amelyeket rendszeresen ismertet is az egészségügyi dolgozókkal. Tilos a cumi használata, és a cumisüvegeké is. Reklámozni sem szabad őket. Az irányelveket ki kell függeszteni.
  • Az egészségügyi személyzet rendszeres gyakorlati felkészítése, tanfolyamok tartása.
  • A szoptatás előnyeiről tájékoztatni kell a várandós anyukákat, óvni kell őket a tápszerreklámoktól.
  • Segítségnyújtás az először szülőknek. Ügyelni kell arra is, hogy a rendszeres vagy alkalmilag szedett gyógyszerek ne befolyásolják negatív irányba a szoptatást.
  • Elő kell segíteni, hogy az újszülött már az első fél órában mellre kerülhessen. A korai kontaktus megtalálása leírhatatlan fontosságú.
  • Meg kell mutatni, hogyan kell szoptatni és a tejelválasztást fenntartani, még akkor is, ha az édesanya ideiglenesen (pl. betegség miatt) el van választva gyermekétől. Gyakran a nagyobb méretű emlő is kevés tejet ad, a kisebb adhat többet. Befolyásolja a szoptatást a mellbimbó formája is. Apró, ügyes praktikákkal ezek a nehézségek áthidalhatók. El kell sajátíttatni a fejés módszerét is. Mind a beteg, mind a koraszülött gyermekeknek fokozott szüksége van, illetőleg lesz a későbbiekben az anyatejre. Az átmeneti “szoptatásmentes” állapot nem apaszthatja el a tejet.
  • Csak orvos indikálásával kaphat a csecsemő anyatejen kívül más ételt vagy italt. Az ingyenesen felkínált vagy kedvezményesen ajánlott anyatejpótló tápszereket vissza kell utasítani, reklámozni tilos!
  • Az anyát és újszülöttjét a nap 24 órájában együttesen kell elhelyezni.
  • Az újszülött igényeinek megfelelő szoptatásra kell ösztönözni az anyákat. A szoptatott csecsemőnek nem szabad cumit adni.
  • Támogatni kell a szoptatást segítő anyacsoportok létrehozását. Az egészségügyi intézményből távozó anyákat irányítsák ezen csoportokba.

Egyre több a bababarát kórház

Magyarország 1992-ben csatlakozott a Bababarát Kórház Kezdeményezéséhez. Ekkor a Debreceni Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikája vált elsőként “bababaráttá” Európában. 1998-ig további 7 kórház kapta meg a címet. 2010-ben 16-ra, 2015-ben pedig 18-ra emelkedett a számuk. A kezdeményezés koordinációs feladatait 2005 óta a Szoptatást Támogató Nemzeti Bizottság végzi. Azok a kórházak, amelyek szemléletbeli változtatást értek el szülészetükön, egy ellenőrzésen mennek keresztül, csak ezután nyerhetik el a megtisztelő bababarát címet. A vizsgálatot követően negyedévente részletes jelentést készítenek működésükről, és évente konzultálnak egy külső felmérő biztossal, háromévente pedig újabb ellenőrzésre számíthatnak azért, hogy címüket megtarthassák. A testület igyekszik elérni, hogy minden intézmény szülészetén történjen meg a változtatás, és a szoptatást támogató ellátás legyen az általános gyakorlat.

Bababarát és anyabarát

Nyugat-Európában már nemcsak bababarát, hanem anyabarát kórházakat is kialakítottak. Itt szintén a szemléletváltás van a középpontban; vagyis az intézményeknek kell alkalmazkodniuk a szülésnél és azután az édesanya szükségleteihez és nem fordítva. Anyabarát kórház pedig csak az lehet, amely szolgáltató már megkapta a bababarát minősítést is.

A magyarországi bababarát kórházak listája itt található meg: http://bababarat.sztnb.hu/korhaz/lista

Forrás: csalad.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Olcsó tippek és fortélyok az egészséges növényekért és a cserepes növények fagymentes átteleltetésért.
Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Sokan tapasztalhatjuk, hogy a takarítás nem pusztán házimunka, hanem lelki, pszichés folyamat is: nemcsak a lakóterünket tisztítjuk meg és rendezzük el, hanem vele a gondolatainkat, a lelkünket is. Ez pedig nem véletlen: a lakásunkhoz, a rendhez vagy éppen a rendezetlenséghez való viszonyunk ugyanis jóval többet mond el rólunk, mint gondolnánk. Az LG Fuller Bianka pszichológussal járta körül, miről árulkodnak a szokásaink.
Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Ugrás az oldal tetejére