Jelenlegi hely

OVSZ: balesetbiztosítást kap minden véradó

Az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) január elsejétől speciális balesetbiztosítást ajándékoz minden véradójának: napidíjjal járul hozzá a család baleset miatt felmerülő költségeinek fedezéséhez.

Az OVSZ keddi, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: Magyarországon mintegy 4 millióra potenciális véradó van, de közülük mindössze 250 ezren adnak vért. Ez a negyedmillió ember a biztonságos vérellátás bázisa, ezért fontos, hogy minden lehetséges eszközzel jelezzék nekik, mennyire nélkülözhetetlen a szerepük az életmentésben és a gyógyításban.

Véradás

Jákó Kinga, a szolgálat főigazgatója az MTI-nek elmondta, csoportos balesetbiztosításról van szó. Az OVSZ vállalta, hogy aki akár egyszer is adott vért 2015-ben, annak javára balesetbiztosítást köt. Ez valamivel több mint 267 ezer embert érint - tette hozzá.

Közölte: a biztosítás egy évig érvényes, tehát ha az érintettek közül bárkit baleset ér és kórházi kezelésre szorul 2016. január 1-je és 2016. december 31-e között, akkor a kórházban eltöltött napokra háromezer forint jár a biztosítótól. Kitért arra, hogy az OVSZ az egész éves biztosítást befizeti, így a véradóknak ehhez nem kell hozzájárulniuk.

A szerződés automatikus, az ügyintézés egyszeri, elektronikus úton történik, csak a biztosítás kifizetésének igényét kell jeleznie a véradónak és igazolnia, hogy kórházban volt - tájékoztatott Jákó Kinga.

A szolgálatnak nem kellett többletforrást igényelnie e célra. Az OVSZ az Union Biztosítóval együttműködve segíti a véradókat, az elérhető dokumentumok és tájékoztatás megtalálható a vérellátó szolgálat és a biztosítótársaság honlapján is.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Olcsó tippek és fortélyok az egészséges növényekért és a cserepes növények fagymentes átteleltetésért.
Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Sokan tapasztalhatjuk, hogy a takarítás nem pusztán házimunka, hanem lelki, pszichés folyamat is: nemcsak a lakóterünket tisztítjuk meg és rendezzük el, hanem vele a gondolatainkat, a lelkünket is. Ez pedig nem véletlen: a lakásunkhoz, a rendhez vagy éppen a rendezetlenséghez való viszonyunk ugyanis jóval többet mond el rólunk, mint gondolnánk. Az LG Fuller Bianka pszichológussal járta körül, miről árulkodnak a szokásaink.
Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Ugrás az oldal tetejére