Jelenlegi hely

Mit tegyünk, hogy megszeresse gyerekünk az olvasást?

Akárhogy is szeretnénk mi szülők, a gyerekek többsége nem szeret olvasni. Ez tény. Kevesen születnek "könyvvel a kezükben", és ma már annyi inger éri a gyerekeket, hogy egyre nehezebb rávenni őket az olvasásra. Innen nézve nem is olyan meglepő, hogy évről-évre gyatrább iskolai eredmények születnek a szövegértési, értő olvasási teszteken. Szerencsénkre azért nem reménytelen a helyzet: van egy-két praktika, ami segít, hogy a gyerekünkből mégiscsak könyvszerető felnőtt váljék. 

1. Válasszunk jól!

Az első és legfontosabb, hogy legyen élvezetes a gyerek számára, amit olvas. Kezdjük vidám, szórakoztató és ne túl hosszú könyvekkel. Egy gyerek könnyen elfárad az olvasásban - sőt még a mese hallgatásában is - , és átmegy unatkozásba, olvasás helyett. Ezen segítenek túllendülni a rímek. Adjunk a kezébe verseket, verses meséket, állatmeséket. Eleinte nem is az a lényeg, hogy mit olvas, hanem, hogy természetessé váljon számára az olvasás.

2. Csak fokozatosan!

Fontos, hogy sikerélmény legyen az olvasás, ne rettentsük el a vaskos kötelező kötetekkel. Ha már tud olvasni a gyerkőc, kezdjük először a kevés szöveg-sok kép típusú könyvekkel, és a haladás során fokozatosan cseréljük az arányokat. Jó taktika lehet az ovis korában olvasott képeskönyvek újraolvasása, a gyerek általi felolvasása.

3. Olvassunk együtt!

Szülőként sokat halljuk, hogy mennyire fontos a rendszeres meseolvasás a gyerekeinknek. Együtt lenni, megbeszélni kivel, mi történt aznap az oviban, suliban, lelassulni kicsit, ez mind-mind az esti meseolvasás során történik. Nincs olyan gyerek, aki ne szeretné ezt, és nem elsősorban a mese miatt, hanem mert ilyenkor csak vele vannak a szülei, csak rá figyelnek. Lehet abban valami, hogy ha a gyerek rendszeresen megkapja ezt a szeretetteli családi élményt a könyv, a közös meseolvasás segítségével, akkor jó élmények, melegség fűzi majd a könyvek, a mesék világához, és később, mikor már önállóan tud olvasni, nagyobb kedvvel vesz elő magától is egy-egy ismert kötetet. Tartsuk hát meg a közös olvasás szokását, amíg csak lehet!

4. Elő a diavetítőkkel!

A mai gyerekek számára már természetes a televízió, a mozi, a rajzfilmek és a külöböző videójátékok világa. Ezek mellé - lehetőleg elé - sokszor nehéz beférkőznie a könyveknek. Szerencsére létezik egy jolly joker köztes megoldás, ami tapasztalatom szerint mindig sikert arat a gyerekek körében: ez a diavetítés. A diavetítés összehozza a családot, kisebb-nagyobb gyerek számára egyaránt élvezetes, megismerhetnek olyan történeteket, amelyeket még szüleik olvastak gyerekkorukban. Míg a szülők nosztalgiáznak, a gyerekek gyakorolják az olvasást.

5. Legyünk kreatívak!

Ki mondta, hogy csak könyvből lehet olvasni? Szerintem legalábbis a fejből mesélésnél kevés népszerűbb dolog létezik. Dobjuk fel a közös olvasást, találjunk ki együtt saját mesét, vonjuk be a gyerekeket is. Vagy ha maradunk a könyvből mesélésnél, akkor az olvasás mellett beszélgessünk a történetről. Rajzolja le a gyerek a kedvenc szereplőit, vagy akár játsszuk el a mesét. Egyszóval csináljunk bulit az olvasásból, legyen igazi élmény a könyv. 
 


Szalai Lilla, irodalomterapeuta ajánlása
Kisebb gyerekkel egy-egy mesét, történetet meséljünk el közösen, nézzünk meg bábelőadásban, színházban is, hogy ugyanaz az élmény több forrásból is érje a gyereket. Nagyobbaknak, akik már tudnak folyékonyan olvasni, 9-10 éves kortól pedig már érdekes és izgalmas lehet akár egy irodalomterápiás csoportos foglalkozás, drámafoglalkozás is. Keressük ezeket a lehetőségeket, támogassuk a gyereket, mert ezek a foglalkozások nemcsak az olvasás élményét, az irodalmat, a könyveket hozzák számára közelebb, hanem segítenek abban, hogy megnyíljon, egy támogató közegben kibeszélje, kijátssza magából a problémákat. Választ kaphasson az őt foglalkoztató kérdésekre, és megtapasztalhassa, egy elvárásoktól és osztályzatoktól mentes, szabad légkörben, hogy milyen nagy élményt nyújthat számára az olvasás, és az olvasottakról való beszélgetés. 

www.szalaililla.hu

 

6. Csináljunk olvasókuckót!

Sokkal nagyobb kedvvel ülünk le mi magunk is olvasni, ha van egy hívogató olvasókuckó a lakásban. A gyerekszobában is könnyedén kialakíthatunk egy csalogató olvasó sarkot. Csak néhány puha párna, takaró, fények és könyv kell hozzá.  

7. Járjunk könyvtárba, könyvesboltba!

Banálisan hangzik, de a lényeg itt is az, hogy együtt és hogy rendszeresen menjünk ezekre a helyekre! A minta erősebb, mint a szabály alapon ne csak küldjük a gyereket a könyvekhez, menjünk is vele. Közös programnak is nagyszerű. Amíg mi a felnőtteknek szóló részen válogatunk, ő bátran csemegézhet a gyereknek szóló polcoknál. Egy kisiskolás már szereti maga kiválasztani az olvasmányait, hagyjuk kedvére választani.

8. Ne erőltessük!

Kapcsolódva az előzőhöz, lehetőleg ne mi határozzuk meg, hogy mit és mikor olvasson a gyerek. Persze lehet, és tanácsos is időnként a kezébe adni jó könyveket, de minden gyereknek megvan a maga érdeklődési köre. Arról nem is beszélve, hogy teljesen normális, ha egy 9 éves fiút átmenetileg jobban érdekli a foci, mint a könyvek. Csak engedjük, hogy azt olvassa, és akkor, amit szeretne, még ha mi magunk nem is feltétlen szimpatizálunk vele.

9. Mesélő napló

Az olvasás és a könyvek szeretetét az írás oldaláról is megközelíthetjük. Ennek egyik legjobb eszköze a napló, ami nem tud kimenni a divatból. Ma már kaphatunk ötletes, előre gyártott naplókat is, amit csak ki kell töltenünk - sőt újabban "ki kell nyírnunk" - de tökéletesen megfelelő a gyerek által készített, fotókkal, rajzokkal illusztrált hagyományos napló is. A lényeg, hogy segítse a gyerkőcöt a gondolatai megfogalmazásában, a saját "történetének" elmesélésében.

 10. Mutassunk jó példát!

Ha a gyerek azt látja, hogy a szülei is rendszeresen olvasnak, ha otthon könyvek veszik körül, akkor jó eséllyel természetes lesz számára a könyvek szeretete. Segíthetjük ezt a fenti módokon, de a legjobb és legkényelmesebb csali mégiscsak a szülői minta. 

Vági-Tóth Lilla - Budapestimami

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Október végén egyre több töklámpással, boszorkánnyal, szellemmel és jelmezes programmal találkozhatunk. A Halloween már Magyarországon sem ismeretlen: egyre több család farag tököt, öltözik jelmezbe, vagy szervez közös programot erre az alkalomra. De honnan ered ez a szokás, miért szeretik ennyien, és mit is jelent pontosan a „Csokit vagy csalunk!”?
Ugrás az oldal tetejére