Jelenlegi hely

Már 250 főzőkonyha csatlakozott a Mintamenza programhoz

Idén novemberig már 250 főzőkonyha csatlakozott a Mintamenza programhoz és egyre több gyártó veszi figyelembe az elvárásokat - mondta Pesti Imre budapesti kormánymegbízott sajtótájékoztatóján, a fővárosban.

A kormánymegbízott közölte: ma Magyarországon 2,1 millió ember vesz részt a közétkeztetésben, fontos, hogy ők jó minőségű, egészséges élelmiszereket kapjanak. Hozzátette, nem lehet egészséges Magyarország megfelelő közétkeztetés nélkül, s ezt a kormány is felismerte, amikor az idén megduplázta a közétkeztetésre szánt éves fejkvótát, amely így 68 ezerről 102 ezer forintra emelkedett.

Pesti Imre szólt arról, hogy a korhoz és szezonhoz igazodó közétkeztetési program 2009-ben indult Békés megyében, s ahhoz a fővárosi kormányhivatal 2010-ben csatlakozott, és segítette annak országos méretűvé terjesztését.

Tószegi-Faggyas Katalin, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara vidékfejlesztési igazgatója arról számolt be, hogy a program biztos piacot jelent a hazai termelőknek. Azt mondta, a kamarához tartozó mintegy 17 ezer élelmiszeripari termelő képes friss, szezonális, jó minőségű alapanyagokkal ellátni a menzákat.

Az igazgató elmondta, hogy a kamarai tagok a "szántóföldtől az asztalig" képviselik az agrárágazatot,  eddig 100 vállalkozással vették fel a kapcsolatot. Kitért arra is, hogy cél az, hogy a közétkeztetésben helyet kapjanak a korábban nem jellemző hal- és vadhúsételek is.

Prohászka Béla, a Mintamenza program szakmai vezetője a prioritások közé sorolta, hogy a beszállítók minőségi, szezonális alapanyagokkal lássák el a főzőkonyhákat, szezonális zöldségekből és gyümölcsökből készüljenek az ételek és ne utaztatott élelmiszerekből dolgozzanak a menzák.

A szakmai vezető elmondta, hogy az országosan 250, önként csatlakozott főzőkonyha mintegy 700 ezer embert lát el naponta, ami a közétkeztetésben részt vevők harmadát jelenti.

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan legyünk penge arcok a karácsonyi ajándékozáskor a kamasz gyerekeinknél?

Hogyan legyünk penge arcok a karácsonyi ajándékozáskor a kamasz gyerekeinknél?

Kis vagy nagykamasz? Egyben tuti megegyeznek. Minden ciki, és a válaszuk nem tudom, ha a karácsonyi kívánságaikról faggatjuk őket.
Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Ugrás az oldal tetejére