Jelenlegi hely

Csatlakozz Te is a Tisztább Szegedért kezdeményezéséhez!

Amikor a szemétről van szó, két csoportra oszlanak az emberek (többnyire) - akiket zavar ugyan, de hangsúlyozzák, hogy erre van az adófizetők pénze, amiből aztán a Kht. kifizeti az alkalmazottait és közmunkásait, illetve azokra, akiket annyira zavar a palack, üveg, zacskó és csikkhalom, hogy inkább lehajolnak és felszedik. Nos, Larival az utóbbi csoportba tartozunk.

Kattints a képre a részletekért!

Zambo Kocic Larisa és Fischer Mónika, a Tisztább Szegedért “alapítói” vagyunk, amely egy “elegünk van, csináljuk meg!” érzés lendületéből egy meleg májusi napon született, és a következő hónapban már szedtük is a szemetet.

Szám szerint úgy tűnhet, hogy kevesen vagyunk, de pont elegen ahhoz, hogy hatékonyan szedjük a szemetet az általunk kijelölt helyen. A negyedik alkalommal már “statisztikát” is tudtunk felállítani, miszerint hárman harminc perc alatt három zsák szemetet szedtünk.

Természetesen nincs arra sem idő sem tér, hogy kitérjünk az okokra és lehetséges megoldásokra, de a mi kezdeményezésünk nem is erről szól. Mi csak annyit szeretnénk, hogy ne kelljen a játszótereken, tereken és közterületeken napi szinten szeméttel találkozni.

A cél az, hogy az összes szeméttel terhelt helyen legyenek önkéntesek, akár a miénkkel egy időben.

A jövőbeni tervek arra terjednek ki, hogy a város különböző pontjain, ahol a hétvégi bulik és/vagy egyéb rendezvények következtében felgyülemlik a hulladék, a reggeli órákban elvégzett szemétgyűjtési akció következtében a közterület visszanyerje eredeti kinézetét, illetve az illetékes hatóságok ráébredjenek annak szükségére, hogy a dolgozók számát növelni kellene és/vagy hatékonyabbá kellene tenni a munkavégzésüket.

Más szóval abban bízunk és annak örülnénk, ha mindenki felvállalja a felelősségét a szemetelés, szemétgyűjtés, vagyis környezetünk tisztántartása terén.

Szívesen csatlakoznál? Megteheted a Tisztább Szegedért Facebook oldalán!

Ha tetszett, mutasd meg barátaidnak, ismerőseidnek. Megosztásokat is köszönjük.

Köszönjük, hogy ajánlod a Szegedimamit!

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Biztosan neked is van a szekrényedben olyan ruhadarab, amit valaha nagyon szerettél, csak valamiért már nem veszed fel. Ilyenkor érdemes elővenni a varrógépet.
Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Ruhacsipesz, zokni, műanyag pohár, kartondoboz vagy éppen egy fakanál. Első ránézésre egyik sem fejlesztőjáték. Egy kis fantáziával azonban remek játékeszköz lehet belőlük – ráadásul szinte biztos, hogy már most is ott lapulnak valahol a lakásban.
Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Itt az ősz. Reggelente már érezni, hogy lehűlt a levegő, előkerülnek a könnyű kabátok, a kardigánok, sálak, és lassan mi is elkezdünk más szemmel nézni a szekrényünkben lévő ruhákra.
A varrás többet ad, mint gondolnád

A varrás többet ad, mint gondolnád

A legtöbben úgy gondolnak a varrásra, mint egy hasznos hobbira. Egy olyan tevékenységre, amellyel ruhát javíthatunk, függönyt varrhatunk vagy kreatív ötleteket valósíthatunk meg.
Ugrás az oldal tetejére