Jelenlegi hely

Köszöntsük babazászlóval az újszülötteket!

Szegeden már néhányszor és a városunkhoz közeli Kübekházán is lobogott babazászló újszülöttek tiszteletére. Egyes városok saját zászlót is készítettek. De mi is ez és kinek szól?

2011-ben Oberfrank Pál ötlete alapján országos szintű, és reményeink szerint hagyományteremtő kezdeményezést indított el a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom. Amikor valaki végleg eltávozik közülünk, fekete zászlót tűzünk ki a tiszteletére. Amikor egy újszülött érkezik közénk, számára babazászlót tehetünk ki.

Ez a zászló két színben készül. Kisfiúknak kék, kislányok pedig rózsaszín gólya hirdeti magánházakon, lakások erkélyén illetve ablakokban, hogy kisbaba született. Ezzel a gesztussal szeretnénk köszönteni az új életet és felhívni a környék figyelmét a család örömére, ahová megérkezett a kis jövevény.

Szeretnénk tudatosítani, hogy a gyermek nem csak a szűkebb családnak, de egy egész közösségnek fontos, hogy felelősséggel tartozunk egymásért. Jó, ha megkérdezzük, hogy hogy érzi magát a szomszédunk, miben segíthetünk, akár egy vásárlásnál, cipelésnél, … És később a most született gyerek lesz az, aki majd felviszi a néni helyett a nehéz csomagot az emeletre, aki rámosolyog, amikor a saját unokái távol vannak.

A zászló ingyenesen bérelhető korlátozott számban pár hétre a Három Királyfi Három Királylány Mozgalom szegedi csoportjától. Valamint meg is vásárolható 5.000 Ft + áfa értékben saját részre. Érdeklődni a Mozgalom szegedi facebook oldalán lehet: https://www.facebook.com/haromkiralyfiszeged  Itt az albumban további képek is láthatók.

A zászlót elsősorban Szegeden lehet kérni, és így az igénylést követően személyesen juttatjuk el a családnak. A régión belül nagyobb távolság esetén postai úton küldjük el a zászlót a megfelelő címre. Tartót, amin a zászló majd lobog, mindenkinek magának kell biztosítania. Bárhová rögzíthető a 3 szalaggal, (rúd, ablakrács, ajtó......), mérete 72 x 48 cm. Az apukák általában nagyon leleményesen meg szokták oldani a zászló elhelyezését.

Nagyobb testvérek esetében külön öröm, ha még lufikkal is fokozzuk a zászló kitűzésének ünnepi hangulatát. Hiszen születésnap van, egy pici baba érkezésének semmihez sem fogható ünnepi pillanata. Lássák ezt a szomszédok is, a zászló lobogásából, s köszöntsük a pici babákat ezzel a figyelmességgel!

Képek forrása: Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom Szegedi Csoportja; Karnok Csaba delmagyar.hu

Ha tetszett, mutasd meg barátaidnak, ismerőseidnek. Megosztásokat is köszönjük.

Köszönjük, hogy ajánlod a Szegedimamit!

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

A kisgyerekes ruhatár egy külön világ. A darabok gyorsan cserélődnek, mégis közben meglepően gyorsan el is használódnak. Egy body, amit pár hete vettél, már foltos. Egy nadrág térde elvékonyodott, pedig még bőven hordható lenne.Ilyenkor nem az a legjobb döntés, hogy kidobjuk. Ezek a ruhák nagyon jól javíthatók – ráadásul egy kis átalakítással még jópofábbak is lehetnek, mint új korukban.
"Elfogyott a gyömbérszörp?"

"Elfogyott a gyömbérszörp?"

A gyömbérszörpről először a 90-es években hallottam, a Hupikék törpikék egyik „dalában”. Igaz, akkoriban a gyömbér még nem volt mindennapos vendég a boltok zöldséges pultján. Aztán ahogy egyre könnyebben hozzáférhetővé vált, úgy kedveltem meg én is egyre jobban.
Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Május végén és június elején országszerte virágzik a bodza, amely nemcsak az utak mentén és erdőszéleken illatozik, hanem igazi konyhai és házipatikai kincs is. Sokan ilyenkor indulnak kosárral bodzát szedni, hiszen néhány marék virágból egész évre elegendő szörp, tea vagy akár különleges finomság készülhet.
Május 1 - A májusfa ünnepe

Május 1 - A májusfa ünnepe

Falvainkban az elmúlt években újra divatba jött a májusfa állítás. Tudjátok, mit jelnet?
Ugrás az oldal tetejére