Jelenlegi hely

Nem nekem tanulsz! - gondolatok a bizonyítvány körül

Pontosan emlékszem, nagyobbik fiam még csak óvodás volt, de a környezetünkben már voltak iskolás gyerekek, én már az ő bizonyítványosztásuknál azon remegtem, hogy vajon, majd az én gyerekemnek milyen jegyei lesznek 2-3 év múlva...

Azt valahol legbelül tudtam, hogy ahogy én sem kaptam sem büntetést, sem jutalmat a jegyeimért, én sem fogom ezeket az eszközöket használni. Ugyanakkor azt is éreztem, hogy ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy tudnám, hogyan is leszek ura a helyzetnek legbelül.

Aztán teltek az évek, és még jóval az iskolakezdés előtt megjött a felismerés, ahogy közösségi oldalakon rég nem látott osztálytársaim felnőttkori életvitelével, hivatásával megismerkedtem:

A jegyeknek szinte semmi köze a későbbi sikerekhez és magabiztossághoz.

Ami nem azt jelenti, hogy az általános iskolából a „leggyengébb” tanuló később egyetemet végzett és professzor lett. Nem, nem a tanulmányokról és a később szerzett jegyekről beszélek, mint „siker”.

Arra gondolok, hogy a világ egészen különböző országaiban álltak helyt olyan osztálytársaim, akik az általános iskolában nem emelték az osztályátlagot olyan pozíciókban, amelyek gyerekkoromban még teljesen elképzelhetetlenek voltak.

Mit látok azóta is baráti és a saját gyerekeimen? 

Hogy évről-évre jönnek olyan új tantárgyak, ami elkezdi érdekelni a gyerekeket...
Vagy jön egy új tanár, aki az addigi tantárgyat számára megközelíthetőbben tudja oktatni és az azért lesz érdekes... 
Vagy felfedez a gyerek a környezetében egy olyan szakmát, ami megfogja, elkezd érdeklődni iránta és felméri, hogy mi is szükséges ahhoz, hogy abban ő is el tudjon mélyedni...

És láss csodát, ilyenkor „váratlanul” valahogy mindig javulnak a tanulmányi eredmények.

Pedig egyik eset sem arról szól, hogy jutalmaznak a szülők, esetleg megvonnak, büntetnek, fenyegetnek, ajándékot adnak. Mindannyiszor a gyerekben ébred fel a belső motiváció, hogy jobb jegyeket szerezzen

A büntetés vagy nagy értékű jutalmazás a jegyek kapcsán olyan stresszt tesz a gyerekre, ami egyáltalán nem hiányzik egy komolyabb dolgozat vagy vizsga mellett.

Arról nem is beszélve, hogy ezekkel a módszerekkel nem lehet a gyerek belső motivációját felébreszteni. Ezek az eszközök hosszútávon kizárólag a szülő céljait tudják szolgálni, nem pedig a gyerekét, így az idő előrehaladtával sajnos egyre kevésbé működnek.

Persze érthető az is, ha a szülőnek fontos a kitűnő bizonyítvány, lehet ebben is támogatni a gyereket. A lényeg, hogy reálisan lássuk gyerekünk képességeit, érdeklődését, felkészültségét, és ezekhez mérten alakítsuk ki a tanulmányi eredményre vonatkozó elvárásunkat. 

Az elvárás mellé természetesen meg kell adni a bizalmat is!

Hogy képesnek tartjuk arra, hogy a legjobbat hozza ki magából. 

Ezzel szemben ha nem jól mérjük fel a gyerek képességeit, vagy látjuk ugyan reálisan, de mégis lehetetlenül magas elvárást támasztunk vele szemben, az egészeb biztosan kontraproduktív. Vagyis a gyerek messze nem lesz képes teljesíteni a szülő által kitűzött célt, ami nemcsak önmagában és a szülőben okoz csalódást, hanem egyre kevesebb önbizalma lesz az évek során – várhatóan nem csak az iskolai tevékenységet illetően...

Érdemes szülőként feltenni magunknak a kérdést: Mi a fő célunk? 

Az, hogy gyerekeinket a saját álmai megvalósításában támogassuk vagy pedig a saját, meg nem valósított elképzeléseinket akarjuk kihozni belőle minden áron?


Szabó-Máthé Hanga
életvezetési és anya coach, anyacoaching.hu

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg másokkal is!
                               

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Tippek, hogyan legyen élményekkel teli már az utazás is vonattal, ha gyerekkel indultok el

Tippek, hogyan legyen élményekkel teli már az utazás is vonattal, ha gyerekkel indultok el

Évek óta vonattal megyünk nyaralni. Először csak kettesben a férjemmel, majd csatlakozott a fiúnk 12 éve, 7 éve a lányunk is. Ehhez hoztam jól bevált „praktikákat”, hogy stressz helyett valóban élményekkel legyen teli már az utazás is.
Irány vonattal és busszal a nyaralás! - Foglalkoztatók, kvízek, mesék, animált videók a különleges élményhez

Irány vonattal és busszal a nyaralás! - Foglalkoztatók, kvízek, mesék, animált videók a különleges élményhez

Ha vonattal, busszal tervezitek a nyaralást, és van gyerkőc a családban, érdemes felkeresni a MÁV-Volán-csoport weboldalát. Foglalkoztató füzetek, kivágható makettek, kvízjátékok, mesék  várják a legkisebbeket, hogy vidáman ismerkedhessenek a közösségi közlekedési eszközökkel, és az utazás is különleges élményt jelentsen.
Munkába visszatérés anyaszemmel – „amikor meetingen a “Boci-boci tarka” ütemes dallama zakatol a fejedben és azon izgulsz, nehogy megszólítsanak, mert képes leszel hangosan folytatni”

Munkába visszatérés anyaszemmel – „amikor meetingen a “Boci-boci tarka” ütemes dallama zakatol a fejedben és azon izgulsz, nehogy megszólítsanak, mert képes leszel hangosan folytatni”

Nem foglalkozunk eleget az "egy szempillantás alatt - mármint a cirka 9 hónap alatt - anyává váló nők lelkével"! -hallom sokszor, sok helyről, amivel abszolút egyet tudok érteni. Jómagam is a pokol legmélyebb bugyrait éltem meg elsőszülöttem érkezésével, és még azt hiszem finoman fogalmaztam. - Mezeiné Kovács Kitti írása.
Nem akar több gyereket? Akkor "kikapjuk"!

Nem akar több gyereket? Akkor "kikapjuk"!

Már négy éve nem lenne méhem, ha a nőgyógyászom lesújtó mondatai után nem találok rá véletlenül az inteneten a mióma embolizáció lehetőségére.
Ugrás az oldal tetejére