Jelenlegi hely

Az ajándékozás aranyszabálya

Ha már ajándékról van szó, elárulok neked egy fontos sza­bályt. Természetesen nem én találtam ki. Egy mogorva kül­sejű férfitól hallottam valamelyik munkahelyi karácsonyon. Éppen olyan volt, mint Scrooge a "Karácsonyi ének"-ből.

A fa alatt kicsomagolta ajándékát, aztán mókás bánattal a hangjában beszélni kezdett, senkinek sem címezve mondandóját:

-  Nahát, tudjátok meg, egyáltalán nem igaz, hogy csak a szándék a fontos, az ajándék maga nem. Ez egész egyszerű­en nem igaz. Anyám annak idején sokszor húzott ezzel, mert rengeteg díszcsomagolású vicik-vacakot gyűjtöttem össze az évek során, olcsó műanyag holmikat, melyeket a jó szándék védelmező zászlaja alatt ajándékoztak nekem. Én azt mondom, igenis, az ajándék számít; a valóban jó szándékú emberek jó ajándékokat szoktak adni. Ezt tör­vénybe kellene foglalni, "Az ajándékozás aranyszabálya" cí­men.

Evvel elmasírozott a szemétláda irányába. Az ajándékot úgy tartotta két ujja között, mint egy döglött csótányt.

Lehet, hogy igaza van. Kissé kemény ítélet ugyan, ám az ünnep üzenete világos. Isten, akitől állítólag az ötlet ered, ügyelt arra, hogy mindig a legjobbat küldje. Megtette, nem is egyszer. A napkeleti bölcsek sem ízléstelen csecsebecsék­kel érkeztek. Még az öreg Mikulás is kétszer ellenőrzi listá­ját, mielőtt útnak indulna. Az angyalok hozta örömhír pe­dig nem az volt, hogy valahol szezonvégi kiárusítás van.

Én negyvenéves korom óta pontosan tudom, mit szeretnék kapni karácsonyra. Felhúzható játékokat, - olyanokat, amik zajt csapnak, körbe-körbe járnak, és mulatságos dolgokat művelnek, természetesen elem nélkül. Gyerekkorom régi­módi, festett bádogjátékaira gondolok, melyek időről időre a segítségemre szorulnak. Senki nem hisz nekem, pedig tényleg ilyeneket szeretnék.

Azért ez még nem a teljes igazság. Örömre és egyszerű­ségre, bolondságra, fantáziára, zajra, angyalokra, csodákra, meglepetésre, ártatlanságra, varázslatra vágyom.

Erről nehezen tudok beszélni, de amit tényleg, nagyon és igazán szeretnék karácsonyra, az a következő:

Szeretnék egy órára újra ötéves lenni.

Szeretnék sokat sírni és sokat nevetni.

Szeretném, ha még egyszer valaki felvenne, karjában álomba ringatna és ágyamba vinne.

Tudom, mit szeretnék karácsonyra.

Szeretném visszakapni a gyerekkoromat.

Tudom, hogy ezt a kérésemet senki nem fogja teljesíteni, de ha nagyon igyekszem, talán legalább az emlékével meg tudom ajándékozni magamat. Tudom, nincs ennek sok ér­telme, de mióta szól a karácsony értelmes dolgokról? Régi, távoli világ gyermekéről és a ma gyermekéről szól az, a benned és bennem lakozóról, aki ott áll szívünk kapujában, és várja, hogy csoda történjék. Kisgyerek, akinek gondolko­dásmódja egyszerű, nem gyakorlatias és nem józan, és lét­eleme az öröm. Kisgyerek, aki képtelen megérteni az afféle ajándékokat, mint a zoknik és az edényfogó kesztyűk.
Az Aranyszabály igaz.

(Robert Fulghum: Már az óvodában megtanultam mindent amit tudni érdemes c. könyvéből)

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Magyar Feltalálók Napja - amikor a magyar észjárásra büszkék vagyunk

Magyar Feltalálók Napja - amikor a magyar észjárásra büszkék vagyunk

Tudtátok, hogy van egy nap, ami csak a magyar feltalálóké? Minden év június 13-án ünnepeljük a Magyar Feltalálók Napját, amikor a világot formáló magyar elmék előtt tisztelgünk. Ez egy remek alkalom arra, hogy a gyerekekkel együtt felfedezzük, milyen találmányok születtek hazánkban, és hogy mennyi mindent köszönhetünk ezeknek a zseniális ötleteknek.
Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Magyarország tele van szebbnél szebb forrásokkal, ahol a természet csendje és a tiszta víz varázsa együtt ad élményt. Hoztam pár igazán hangulatos helyet.
MegaPapír rajzpályázat 2025 - 1.000.000 Ft összértékű nyereménnyel

MegaPapír rajzpályázat 2025 - 1.000.000 Ft összértékű nyereménnyel

Pályázat típusa: rajzpályázatKorosztály: óvodások és általános iskolás alsó tagozatosokBeküldési határidő: 2025. június 10.
Kés - és?

Kés - és?

A háziasszony jellemzően főz. Persze nem sorsszerűen. A gyorséttermek, pizzák, hamburgerek és csirkemell csíkok világában igazzá vált: aki telefonálni tud, főzni is tud.
Ugrás az oldal tetejére