Amit anno, mikor a saját gyermekeink voltak kicsik, a nagy rohanásban, teljesítésben talán nem tudtunk maradéktalanul kiélvezni. A mi tanáraink névszerint: Fanni, Blanka, Lilla. Róluk szól ez a történet.
A legutóbbi óra egy zacskó gyöngy megvásárlásával kezdődött. Férjem, a kreatív nagypapa egy garázsvásárban vásárolt egy zacskó gyöngyöt. Kicsit meglepődtem, mégis mire fogja használni? “Hát majd az unokákkal…” - mondta. Hiába, lányos apa, nagypapa, ő már csak tudja.
És tudta, mert nem csak több órás belemélyült, boldog elfoglaltságot szerzett az unokáinknak, hanem a gyöngyfűzés perceknek tűnő órái sok sok igazgyöngyöt is jelentettek.
Mi is az életöröm?
Az óra menete: három kislány, kiknek lába nem ér le a székről a földig, egy zacskó vegyes gyönggyel dolgozni kezd a kerti asztalnál.
- Lilla a gyöngyöket válogatja színek szerint.
- Blanka kiválogatja, azt amelyik neki tetszik.
- Fanni a középsős óvodás már összetettebb szempontok szerint válogat.
Ő az aki elsőnek kezdi a gyöngyfűzést, figyelve arra, hogy csupa olyan gyöngyöt fűzzön fel, ami neki tetszik.
Igazából egyáltalán nem törődik azzal, hogy felnőtt szemmel „harmonikus” legyen. Neki tetsszen és akkor jó lesz.
Látszik rajta, hogy fontosnak érzi magát és fontosnak amit csinál. És roppant elégedett a művével.
Lilla is megpróbálkozik a nyaklánc készítéssel a válogatás után. Apró ujjacskáival nem mindig sikerül egy egy kisebb darabot felfűznie. Ilyenkor bosszús, érződik, látszik rajta a csalódottság, majd az elszántság, amellyel újra nekiáll és kezdi előről.
A siker után boldogság, elégedettség, büszkeség ül ki az arcára. “Meg tudom én ezt csinálni.”
Blanka hihetetlen kitartással válogat újra és újra. Nem hisztizik, ha a nagyok egy pillanat alatt összekeverik a gyöngyöket.
Boldog és elégedett akkor is ha nem tökéletes a műve, ha egy egy más színű gyöngy belekeveredett a többi közé.
Testvére, unokatestvére néha besegít, és ő ilyenkor hálásan pillant rájuk.
A lányok a jól végzett munka után divatbemutatót tartottak. Örömmel, felszabadultan ünnepeltük együtt a kész alkotásokat. Jó kis esti nagymamás nagypapás beszélgetések kerekedtek ebből az élményből.
Az életöröm gyögyszemei az unokáink szerint
Az a nyaklánc, amit Fanni fűzött különleges, egyedi, ilyet csak ő tud, senki másnak nem jut eszébe így válogatni a gyöngyöket. Egyszerik és megismételhetetlenek vagyunk a világban.
Azt, amit mi tudunk, ahogy mi látjuk éljük a világot különlegessé tesz. Örülünk ennek. Ezzel részesei vagyunk a világmindenségnek. A szépségnek.
Fanni fittyethányt a logika szabályainak és olyan nyakláncot fűzött, amely neki tetszik. Nem akart senki másnak megfelelni, csak a benne lévő erőnek.
Mennyi életerőnket, energiánkat pazaroljuk el azzal, hogy kutassuk, mit várnak tőlünk mások és hogyan feleljünk meg ennek. Nem hallgatunk a belső hangunkra, hanem a kívülről jövő, egyre nagyobb zajból próbálunk tájékozódni, próbálunk megfelelni.
Nem mindegy, hogy az a torta pont annyira lesz-e szép, mint amilyen a barátnőjé, amit az Instán láttunk?
Ne hasonlítgassuk magunkat máshoz
Lilla azt tanította nekünk, hogy nem baj, ha elsőre nem sikerül. Lehet gyakorolni és lehet hibázni. Újrakezdeni és közben ügyesedni, fejlődni.
Meg tudom csinálni, csak még egy kicsit gyakorolnom kell. Lehetőségként tudjak nézni a változásra, ha valami nem sikerül, és lehetőségként az újabb dolgok kipróbálására.
Miközben hitelesen megélhetjük az érzéseinket. Lehetünk bosszúsak, dühösek megkönnyebbültek, örömteliek.
Blankától azt tanultuk, hogy az alkotás, a teremtés mennyire fontos. Az, hogy miként tekintünk egy feladatra?
Hogyan keretezzük például a főzést. Alkotó, kreatív tevékenységet látunk benne, ahol létrehozunk valami különleges, megismételhetetlen alkotást vagy azon kesergünk, hogy akár több órás tevékenységünk, alig néhány pillanat alatt eltűnik a családi asztalról.
Azt is megmutatta, hogy nem kell 100% osnak lenni ahhoz, hogy elégedettek legyünk. Nem csak hajtani kell, hanem tudni kell megállni ünnepelni. Elégedettnek lenni.
Segíteni másoknak, hálásnak lenni jó dolog.
Hálásak vagyunk Fanninak, Blankának és Lillának azért, amit az életörömről tanítottak nekünk.
Szerző: Süttő Márta
mentálhigiénés szakember
www.suttomarta.hu
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges