Hol is húzódhatnak ezek a szavakból épült falak? És mire nyílhatnak szavaink ablakai? Mitől lesz a különbség? A választ SZÓ szerint önmagunkban érdemes keresnünk és megtalálnunk.
Marshallt már gyerekkorától foglalkoztatta az emberek közti erőszak forrása és pszichológusként úgy találta, hogy a kommunikációnk mikéntje határozza meg azt, hogyan tudunk kapcsolódni önmagunkhoz és másokhoz, hogy az erőszak vagy az együttműködés jellemzi a kapcsolatainkat.
Kétféle "üzemmódot" különböztetett meg. A "falépítő üzemmódban" nem ahhoz kapcsolódunk, ami igazán élő magunkban és a másikban, nem szívből, inkább "fejből" kommunikálunk. Az előítéleteink, véleményünk szűrőjén keresztül halljuk a másikat és a válaszunk vagy védekezés, vagy támadás lesz. Erre az "üzemmódra" jellemző még, hogy nem kér, hanem követel, vagyis nem tudja elfogadni a "nem" választ. Ilyenkor építjük a falakat magunk és mások között, távolodunk egymástól, attól, ami igazán élő bennünk: távolodunk az érzéseinktől és az érzéseink forrásától, az erőforrásainktól/szükségleteinktől. Egy konkrét példával: a hazaérkező párunk a hűtőt kinyitva azt mondja: "Már megint nincs itthon semmi ennivaló!" Mit gondolsz/mondasz erre? Vádaskodni kezdesz vagy védekezni? Melyik falat kezded építeni?
Vagy inkább ablakot nyitnál? Ne feledd: a szívünk ablaka csak belülről nyitható, csak mi nyithatjuk meg. A másik esetleg kopoghat rajta. Az "ablaknyitó üzemmód" a szívünkhöz kapcsol minket, ebben nincs elemzés, nincsenek előítéletek. Ennek a kommunikációnak 4 alapeleme van : az ítéletmentes megfigyelés, az érzéseink felismerése, az érzést kiváltó szükséglet beazonosítása és a jelen idejű, pozitív kérés. Fontos az őszinte kifejezés és az empatikus meghallgatás. Mindez olyan egyszerűnek és magától érthetődőnek hangzik: persze, hogyan másképp? (Mit is válaszoltál a fenti példánál? Ráismersz a válaszodban ezekre az elemekre, vagy...? )
Ha már jártas vagy az EMK-ban akkor nem vádat hallottál a fenti mondatban, hanem a párod szomorúságát/csalódottságát, hogy éhes és nem tud mit enni. És ehhez az érzéshez és hiányhoz kapcsolódhatsz vagy olyan módon, hogy visszajelzed, hogy mit is érez ő, milyen hiány idézte ezt az érzést és megkérdezed, hogy mit szeretne, mi történjen? Vagy azt is jelezheted, hogy tebenned mi van ezzel kapcsolatban. Valami ilyesmi: "Amikor azt mondod, hogy…., akkor …….-nak érzed magad, mert……-ra van szükséged? Mit szeretnél, mi történjen most?"
Erőltetettnek érzed? Lehet. Próbáld ki, hogy az elejét csak magadban mondod végig! Vagyis azt hallva, hogy "Már megint nincs itthon semmi ennivaló!"- meghallod , hogy a párod most éppen az ítélkező/falépítő üzemmódban van, de azt is meghallod, hogy ez egy hiány kétségbeesett kifejezése. Ha Te meg tudsz maradni az "ablaknyitó" üzemmódban, akkor (ön)vádaskodás helyett az együttérzést keresed, és ha így tudtok kapcsolódni, akkor már csak egy lépés, hogy a "nyer-nyer" megoldást is megtaláljátok. Például egy kísérleti ételt üttök össze abból, amit a kamrában éppen találtok vagy elmentek egy nem tervezett vendéglői vacsira.
Rajtunk múlik hát, hogy mire és hogyan használjuk a szavainkat. Tapasztalatom szerint ehhez fontos, hogy önmagunkban meg tudjuk teremteni az "ablaknyitó üzemmódot", amihez sok-sok önismeretre és gyakorlásra van szükség, de megéri!
Hoós Rita, kommunikációs tréner
www.gubancfono.blogspot.com gubancfono@gmail.com
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
