Jelenlegi hely

Regélő kisvonatok invitálnak irodalmi utazásra országszerte

Kilenc városban indulnak tematikus városnéző kisvonatok Jókai Mór születésének 200. évfordulója alkalmából. Az irodalmi utazásokon az íróhoz kötődő helyszínek – például Balatonfüred, Debrecen, vagy Kecskemét – a nagy író életének meghatározó pillanatait idézik fel.

Jókai-tematikus városnéző járatok

Balatonfüredtől Berettyóújfaluig nosztalgiajáratok idézik meg az író életének meghatározó helyszíneit a "RECO" Alapítvány kezdeményezésére. A kisvonatokon irodalmi hanganyag szólal meg Bánffy Edit és Papp István előadásában, Praznovszky Mihály irodalomtörténész szakmai közreműködésével.

A kezdeményezés célja, hogy közelebb hozza Jókai Mór személyes világát, különös tekintettel Laborfalvi Rózával való kapcsolatára. Az izgalmas irodalmi időutazás elkalauzol bennünket a 19. századba és közelebb hozva ezzel a romantika nagy alakját, a látogatók az író személyesebb oldalával is megismerkedhetnek.

A tematikus utazások során az egyes városokhoz kötődő Jókai-emlékek kerülnek fókuszba. Debrecenben az újságíróvá válás, Győrben az édesapához köthető események, Pápán a Petőfi Sándorhoz fűződő barátság, Székesfehérváron a Vörösmarty Mihály kapcsolat, Berettyóújfaluban pedig a nagyváradi Ady-találkozás szolgál témául.

A regélő kisvonatok az alábbi városokból és időpontokban indulnak:

Debrecen – 2025. július 26., 17:30
Kecskemét – 2025. augusztus 2., 18:00
Székesfehérvár – 2025. augusztus 5., 18:00
Győr – 2025. augusztus 9., 18:00
Vác – 2025. augusztus 10., 18:00
Tata – 2025. augusztus 16., 18:00
Pápa – 2025. augusztus 17., 18:00
Berettyóújfalu – 2025. augusztus 22., 17:30
Balatonfüred – 2025. szeptember 20., 17:30

Forrás: sajtóközlemény

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
Ugrás az oldal tetejére