Jelenlegi hely

Szőregi Rózsaünnep

Ez a program már elmúlt. Aktuális programjainkat ITT TALÁLOD!
 
A XIII. Szőregi Rózsaünnep 2011. június 24-26. között kerül megrendezésre.
 
A rózsa hazájában, Szőregen a termelők minden év júniusában háromnapos programsorozattal megünneplik Európa-szerte híres virágaikat. A Szőregi Rózsaünnepen virágdíszbe öltöznek a település utcái, terei.
 
A helyi lakosok évről-évre szeretettel várják vissza mindazokat, akik hozzájuk hasonlóan szerelmesei a rózsának. A három nap alatt lehetőség nyílik betekinteni a rózsatermelők mindennapjaiba: az érdeklődők megismerhetik a Szőreg környéki rózsaföldeket, a földeken folyó napi munkát. A jelenlegi termelési módszerek, eszközök mellett Magyarország első Rózsamúzeumában az évszázados múltra visszatekintő tárgyi- és írásos emlékeket tekinthetnek meg a látogatók. A szakmai közönség mellett minden érdeklődő, rózsaszerető látogató számára önfeledt kikapcsolódási lehetőséget kínál a rózsaünnepi forgatag számos kiállítással, látnivalókkal és kulturális programokkal.
 
A Rózsaünnep fõ látványossága a szombat délután megrendezésre kerülő karneváli felvonulás, ahol több százezer rózsaszállal feldíszített ünnepi menet vonul végig Szőreg utcáin. A felvonulást követően hajnalig tartó koncertek, színpadi programok, tűzijáték szórakoztatja a Szőregi Rózsaünnep vendégeit.

 

PROGRAMOK
 
2011. június 24. (péntek)
  • 15.00 Rózsaünnepi megnyitó
  • 15.30 Kossuth Iskola diákjainak műsora
  • 17.00 A rózsa a magyar díszítőművészetben
    A kiállítást megnyitja Palánkainé Sebők Zsuzsanna könyvtárigazgató
  • Dallamhajtások - népdalműsor
    Előadja: Tari Dorottya és Szűcs Bálint
  • 17.00 Csipkerózsa hercegnők, Rózsahercegek és Rózsatündérek műsora
    A Karolina iskola tanulóinak fellépése és a Szín Ritmus kft. műsora
  • 19.10 Szalai Szavanna és Jóvári Levente társastánc bemutatója
  • 19.30 Dodgen Tinizenekar
    Samirah hastánc bemutató
    Zumba bemutató Kunhalmi Istvánnal
    Dunyana orientális táncbemutató
  • 21.30 Utcabál a MOM trió + 2-vel
    A zenekar tagjai: Dr. Molnár Gyula, Onczay Zsolt, Mátrai László, Varga Zsolt, Paku Bea
 
2011. június 25. (szombat)
  • 10.00 Rózsák titka képzőművészeti kiállítás
    Megnyitja: Pataki Ferenc festőművész
  • 10.15 A bordó rózsa titka - művészettörténeti előadás
    Előadó: Géczi János író
  • 10.00 Népdalkörök műsora
    Sárgarózsa Népdalkör
    Dankó Pista Nótakórus,
    Bokréta Dalkör Zsombó
    Hagyományörző Dalkör Röszke
    Bánfi Kopasz Gyöngyi népdalénekes
    Kormányos Viktor 6 éves népdalénekes
  • 10.00 Selyemfestés
  • 12.00 Jó ebédhez szól a nóta Sándor Csabával
  • 14.00 Népművészeti bemutató
    Gyékényes Műhely Tápé, Napsugaras Egyesület
  • 15.00 Kertbarátoknak a rózsáról-előadás
  • 15.00 Újszentiváni Hagyományőrző Egyesület és a Rozsdamaró zenekar
  • 15.30 Magyar kutyafajták bemutatója - MEOE szervezete
  • 16.00 Török József Hagyományőrző Együttes Tápé
  • 16.00 Solymász bemutató
  • 17.30 Rózsaünnepi felvonulás
    Classicon Kulturális Tánc és Sport Egyesület majorette csoport
  • 17.30 Pumpkins trió
  • 19.00 Monár Ferenc Caramel koncert
  • 20.30 Legszebb kertek díjátadó
  • 21.00 "Egy rózsaszál szebben beszél"
    Népszerű melódiák a Szegedi Nemzeti Színház művészeitől
  • 22.00 Tűzijáték
  • 22.30 Kistehén koncert
  • 23.30 Máté és Robi zenél
 
2011. június 26. (vasárnap)
  • 9.00 Rózsaünnepi szent mise a szőregi római katolikus templomban
  • 10.00 Karitász rózsás játszóháza, selyemfestés

     

ÁLLANDÓ PROGRAMOK

virágkötészeti bemutatók,
Rózsák titka című kiállítás,
Kanalas István népi fafaragó művész életműve, melyet Péter László adott Szőreg népének,
Csipkerózsa hercegnők és Rózsahercegek bemutatkozása
Rózsamúzeum,
rózsakiállítás,
díszfaiskolák bemutatója és vására,
rózsabolt
bor- és sajtbemutató
családi fotózási lehetőség rózsakehelyben, rózsakalapban, rózsakoszorúban
Díszmadár kiállítás és szaktanácsadás a Szerb u. 26. szám alatt szombaton 9.00 és 16.00 óra között
"Élő kert"-biokert-bemutató az Újvilág u 97. szám alatt. Megtekinthető: pénteken 9.00-18.00 óráig, szombaton 9.00-16.00 óráig és vasárnap 9.00-16.00 óra között.
Péntek György - Szőregi életképek című fotókiállítása a művelősési házban
 


A szervezők a műsorváltoztatás jogát fenntartják!

Forrás: http://www.szoreg.hu és http://www.rozsaunnep.eu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
10 tavaszindító családi bakancslista

10 tavaszindító családi bakancslista

Márciusban valami megmozdul bennünk. Több fény, enyhébb levegő, hosszabb délutánok – és hirtelen mindenki kimozdulna. A tavasz tökéletes alkalom arra, hogy családként is új ritmust találjatok. Nem kell nagy utazás, nem kell költséges program. Elég néhány tudatos, közösen megélt pillanat. Íme egy általános, bárhol megvalósítható tavaszi bakancslista, amelyből kedvetek szerint válogathattok.
Víz nélkül nincs jövő: 7+1 játékos ötlet a Víz Világnapjára gyerekekkel

Víz nélkül nincs jövő: 7+1 játékos ötlet a Víz Világnapjára gyerekekkel

Március 22. a Víz Világnapja, amelyet az ENSZ kezdeményezésére 1993 óta ünneplünk világszerte. A cél egyszerű, mégis óriási jelentőségű: felhívni a figyelmet arra, hogy a víz nem korlátlan erőforrás. Gyerekként a víz játék, pancsolás, esőcsizmás ugrálás a tócsában. Felnőttként felelősség is. A jó hír? A kettő összeérhet. Íme 7+1 játékos, mégis szemléletformáló ötlet, amelyet bárhol az országban megvalósíthattok.
Ugrás az oldal tetejére