Azért szeretjük a Pick Bölcsit, mert kedvesek a gondozók, igazi minőségi foglalkozásban van részük a gyerekeknek. Jó a koszt! A kisfiam egy hónap alatt 1 kg-ot hízott! :) Amikor csak lehet, kint vannak a szabad levegőn. Kicsi a létszám. Hagyok a többieknek is dícsérnivalót.
Kislányom rengeteg mondókát, dalt tanul, melyeket otthon is folyamatosan mond, énekel. Sokat foglalkoznak, játszanak a gyerekekkel. Sok kézügyességi foglalkozás van. Önállóságra nevelik ezen kis csöpségeket.
A tökéletes bölcsőde! A gondozók aranyosak,kedvesek, segítőkészek! Az udvar rendezett, tiszta. A csoportszoba nagyon felszerelt! Nyugodt lehetek a lányom jó helyen van! Örülök,hogy ide járunk!
Csak jót tudok mondani a Pick Bölcsiről! Nagyon kedvesek és lelkiismeretesek a kisgyermeknevelők. A gyerkőc napról napra fejlődik és tanul. Sokat énekel, mondókázik, javult a kézügyessége, beszédkészsége. Kisfiunk szeret a bölcsibe járni, minden reggel mosolyogva szalad be a csoportszobába, és délután lelkesen meséli az aznap történteket. Nagyon örülünk, hogy ilyen jó bölcsit választottunk! Köszönjük szépen a törődést Zsuzsikának, Briginek, Mesinek és Nellikének!
Pick Bölcsődében a kisgyermeknevelők szeretettel foglalkoznak a gyerekekkel. Sokat játszanak énekelnek,verselnek tornáznak, kézműveskednek. Ami fontos számomra, sokat mesélnek és a gyerekekkel könyvet nézegetnek. Mindenkinek ajánlani tudom. Ha ide viszitek a gyereketeket nem bánjátok meg.
Tágas csoportszoba,szépen kialakított környezet, vidám dekoráció. Valóban kis létszámú csoport,ami szerintem a legfontosabb. Minden kérésünk meghallgatásra került. Zsuzsika szeretünk! Az egész család nevében köszönjük az áldozatos odafigyelést és gondoskodást!
Családias a légkör, Zsuzsi néni egy tündér, és a két masik gondozónénink is figyelmes, gyermekszerető, lelkes. A felszereltség átlag feletti, az óvodai beszoktatás is része a bölcsőde napjainak, ha az oviba helyben megy a gyermek tovább. Nagyon szeretjük, kisfiam pillanatok alatt bessokott, nagyobb gyermekem is ide járt, most nagycsoportos a pick oviban.
Miért nehéz a mindennapi rutin figyelemzavarral? Reggel elindulni, iskolába vagy munkába érkezni időben, elintézni a fontos dolgokat, nem elfelejteni az uzsonnás dobozt, a határidőt vagy a kulcsokat – ezek a napi rutinfeladatok sok embernek automatikusak. De figyelemzavarral élőknek gyakran épp ezek a kis dolgok jelentik a legnagyobb kihívást.
Tudtad, hogy minden évben július első szombatja a Nemzeti Ölelés Napja Magyarországon?
Bár nálunk ez a nap még nem tartozik a legismertebb jeles napok közé, épp ezért különleges alkalom, hogy egy kicsit megálljunk és figyelmet szenteljünk annak, mennyit számít egy szeretetteljes ölelés a mindennapokban.
Mondjuk ki nyíltan: a családanya/háziasszony szerepkör nincs versenyben a legmagasabb presztízzsel bíró tevékenységek között. Azt a bejelentést, hogy valaki éppen GYES-en van Uram bocsá’ főállásban menedzseli a háztartást és a családot, a legritkább esetben fogadják vallásos áhítattal. Finomak voltunk? Szerintünk is.
Az anyaság nem csupán egy új szerep, az anyaság egy átalakulás. Testben, lélekben, és olyan mélységekben, amiről talán soha nem hittük, hogy bennünk léteznek.
Hozzászólások
DÍJAK ÉS A PÁLYÁZAT RÉSZLETEI ITT!
Azért szeretjük a Pick Bölcsit, mert kedvesek a gondozók, igazi minőségi foglalkozásban van részük a gyerekeknek. Jó a koszt! A kisfiam egy hónap alatt 1 kg-ot hízott! :) Amikor csak lehet, kint vannak a szabad levegőn. Kicsi a létszám. Hagyok a többieknek is dícsérnivalót.
Kislányom rengeteg mondókát, dalt tanul, melyeket otthon is folyamatosan mond, énekel. Sokat foglalkoznak, játszanak a gyerekekkel. Sok kézügyességi foglalkozás van. Önállóságra nevelik ezen kis csöpségeket.
A tökéletes bölcsőde! A gondozók aranyosak,kedvesek, segítőkészek! Az udvar rendezett, tiszta. A csoportszoba nagyon felszerelt! Nyugodt lehetek a lányom jó helyen van! Örülök,hogy ide járunk!
Csak jót tudok mondani a Pick Bölcsiről! Nagyon kedvesek és lelkiismeretesek a kisgyermeknevelők. A gyerkőc napról napra fejlődik és tanul. Sokat énekel, mondókázik, javult a kézügyessége, beszédkészsége. Kisfiunk szeret a bölcsibe járni, minden reggel mosolyogva szalad be a csoportszobába, és délután lelkesen meséli az aznap történteket. Nagyon örülünk, hogy ilyen jó bölcsit választottunk! Köszönjük szépen a törődést Zsuzsikának, Briginek, Mesinek és Nellikének!
A környezet szép. Gyermekszerető kisgyermeknevelők foglalkoznak a picikkel. Teljes körű tájékoztatás jellemzi a bölcsődei szolgálatatást.
Nagyon jól érezték a gyerekek magukat a bölcsiben.