Jelenlegi hely

Ismered a Palánta Családi Napközi Hálózatot?

A szegedi Palánta Családi Napközi Hálózat csoportjai két plébániai közösségi házban találtak otthonra.

Az újszegedi Teréz anya Családi Napközik két bölcsis (1-3-éves korosztály) és egy óvodásokkal (3-6 éves korosztály) foglalkozó csoportja a Fő fasor 101 szám alatt álló Teréz anya templom közvetlen környezetében található. Kiscsoportokban, gyöngéd, személyes gondoskodással fordulunk a gyerekek felé, akik számára minden foglalkozásunk korlátlanul rendelkezésre áll. Szép környezetben, tágas udvaron, gyönyörű játszóterünkkel várjuk a fiatal családokat. A Teréz anya Családi napközikben november hónaptól minden szerdán nyílt napokat tartunk, változatos programokkal: kézműveskedés, árnyék bábszínház, höcögtető foglalkozások, mini-zene-tanfolyam táncos lábú csemetéknek, játszótér tesztelő programok. Decemberben adventi készülődést és bababörzét hirdetünk.
 
 
A Palánta Családi Napközik a hálózatunk első zsengéit nevelgető Szent Mihály Plébánia közösségi házában találhatók: Szeged-Szentmihály, Palánta utca 2. Itt két bölcsis csoportban (1-3 évesek) fogadunk gyermekeket. Szép kert és falusias környezet, szeretetteljes odafigyelés a jelszavunk. A kertben elkerített baba-játszótér, füvesített udvar, igazi falusi kemence és sportpálya várja az ide látogató családokat. Délutánonként és hétvégén ugyanitt, az ovisok és kisiskolások számára rendszeres, speciális mozgásfejlesztő foglalkozásokat tartunk, amelyek segítenek megelőzni a koncentrációs problémákat, s javítanak az iskolai teljesítményen is. Drámapedagógiai, személyiségfejlesztő, játékos módszerekkel tesszük a gyerekek mindennapjait teljesebbé.
 
A szentmihályi Palánta Családi Napközikben található parajdi száraz sószobánk a légúti megbetegedésben szenvedő, allergiára hajlamos gyerekek életét könnyíti meg. Bejelentkezés alapján minden gyógyulni vágyó kisgyermek és család számára nyitott a sószoba látogatásának lehetősége. Az udvari kemence körül családi ünnepségeket, szülinapi partikat tarthatnak az erre vágyók.
 
Elérhetőségeink és aktuális programjaink a www.palántanapközik.hu oldalon valamint a www.facebook.com/palantacsaladinapkozihalozat oldalon is megtalálhatók. Mindenkit szeretettel várunk!
Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
10 tavaszindító családi bakancslista

10 tavaszindító családi bakancslista

Márciusban valami megmozdul bennünk. Több fény, enyhébb levegő, hosszabb délutánok – és hirtelen mindenki kimozdulna. A tavasz tökéletes alkalom arra, hogy családként is új ritmust találjatok. Nem kell nagy utazás, nem kell költséges program. Elég néhány tudatos, közösen megélt pillanat. Íme egy általános, bárhol megvalósítható tavaszi bakancslista, amelyből kedvetek szerint válogathattok.
Víz nélkül nincs jövő: 7+1 játékos ötlet a Víz Világnapjára gyerekekkel

Víz nélkül nincs jövő: 7+1 játékos ötlet a Víz Világnapjára gyerekekkel

Március 22. a Víz Világnapja, amelyet az ENSZ kezdeményezésére 1993 óta ünneplünk világszerte. A cél egyszerű, mégis óriási jelentőségű: felhívni a figyelmet arra, hogy a víz nem korlátlan erőforrás. Gyerekként a víz játék, pancsolás, esőcsizmás ugrálás a tócsában. Felnőttként felelősség is. A jó hír? A kettő összeérhet. Íme 7+1 játékos, mégis szemléletformáló ötlet, amelyet bárhol az országban megvalósíthattok.
Ugrás az oldal tetejére