Jelenlegi hely

Változások a családban

Furcsa ez a kettősség, ami a változás körül van. Egyrészt, mindenhonnan árad felénk a változás magasztalása, nem győzik az okosok eleget hangoztatni, hogy a változás jó, a változás kell, hisz az maga az élet, még akkor is, ha te ott abban a percben bele is gebedsz. Másrészt nőként, amikor anyává lesz az ember, megjelenik valami ostoba össznépi nyomásgyakorlás, ami minden apró változást az orrod alá dörgöl, és közben nem győz sóhajtozni, hogy hát ez így nem lesz jó.

Az első gyereket várva én is besétáltam a csapdába. Valami teljesen irracionális módon, úgy gondoltam megélni életem, életünk – merthogy ugye apjuk is van ezeknek a kölyköcskéknek – egyik legmeghatározóbb változását, hogy nem változik meg semmi. Én nagyon komolyan vettem az elvárást, hogy hiába tuti fix, hogy pár hónap múlva a feje tetejére áll a világod, most neked kutya kötelességed ugyanúgy funkcionálni, mintha mi se történne. A munkában légy teljes értékű, barátként mindig elérhető, nőként szép, illatos, kívánatos, pont úgy, mint korábban.

Talán az az eset tükrözi a leghívebben az elszántságomat, amikor úgy a nyolcadik hónapban, fél órás küzdelem árán lakkoztam ki a lábkörmömet - decemberben -, hogy aztán nejlonharisnyát és szoknyát rángassak magamra, majd magas sarkú csizmába elmenjek egy valamilyen esti rendezvényre, ahol mosolyogva bizonygassam, hogy ugyan kérem, ez csak egy gyerek a hasamban, ettől még nem változik meg semmi.

Hát de igen. Megváltozik. És eléggé szégyellje magát mindenki, aki azt állítja, vagy akár csak sugallja, hogy nem fog. Mert megnehezíti az elfogadást, mert sok csalódáson kell átvergődni, mire lassanként leesik a tantusz, hogy ez nem baj, ez így normális.

Szóval, a gyerek egyszer csak kiköltözött, egyenest be a kiságyba, a hitvesi ágy mellé, majd rövidesen bele a hitvesi ágyba. Család lettünk, gyerekes. Csak néztem magunkat, anya, apa, gyerek és akkor most hogyan. Őszinte leszek, fél évembe telt, mire újradefiniáltam magam.

Nekem nem voltak a szerepeim átjárhatóak. Nem tudtam zökkenőmentesen átkapcsolni, anya üzemmódból nő üzemmódba. Sőt, rá kellett jönnöm, hogy hiába voltunk mi akkor már tizenkét éve egy pár, azon a napon, amikor hazahoztuk a gyerekünket, akkor lettünk az életben társak. Gyermekes családdá válni, nekünk nem volt zökkenőmentes. Volt sok szomorúság, meg nem értettség, sértettség, megbánás, harag és ez még csak az én részem.

Gondolom az sem könnyítette meg a helyzetet, hogy nőként sem olyan mennyiségben, sem olyan minőségben nem voltam elérhető férjem számára, mint a gyerek előtt. Ez biztos nehéz, de ezért – kivételes alkalom – nincs bűntudatom miatta. Nagyon méltánytalannak érzem, hogy a számolatlan elvárás mellett, mostanában van képe a világnak azt sugallni, hogy ha egy újszülött mellett a nő nem pont ugyanolyan kívánatos és elérhető párjának, mint annak előtte, ne csodálkozzon, ha hipp-hopp faképnél hagyják.

Azt hiszem, hogyha az ember hosszú távra tervez, akkor ezeket az átmeneti időszakokat kell tudni kezelni. Ha ezt nem vészeli át a család, mint egység, akkor mi lesz, ha tényleg baj van?!

Szóval, hellyel-közzel mellőztük egymást, levetkőztük a laza barát-barátnő státuszunkat, és elkezdtünk törekedni, arra, hogy társak legyünk, az életben. Elképesztően küzdelmes és állati nehéz. Minden nap.

Megtanultam, hogy a szerepeim átjárhatóak és működhetnek egymás mellett, még ha nem is egyenrangúan. Én és az idő meghatározott egység: nem lesz se nagyobb, se több. Nem tudok egyszerre minden egyformán lenni.

Szeretném azt hinni, hogy a család, mint egy élő organizmus, tanul és fejlődik. Ezért, amikor a második gyerekünk megszületett, már nem kellett a női és férfi szerepünk újraértelmezésével majd újra egymásra találással bíbelődni, azon már túl voltunk. Mondjuk jött helyette más. Egy gyerekes családból két gyerekes családdá válni nem semmi élmény, de nekünk már nem volt olyan elképzelhetetlenül, hihetetlenül, hűha-most-mi-lesz élmény.

Tettem a dolgom és már nem vártam el magamtól azt, hogy úgy változzon minden, hogy közben ne változzon semmi. Elfogadtam, hogy megváltozik, hogy a feje tetejére áll és onnantól az lesz a normális. Nekünk.

Szerző, fotó: Mészáros Edit, édesanya
Forrás: Budapestimami

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Ugrás az oldal tetejére