Jelenlegi hely

Pagony könyvek a veszprémi Báthoryba

Véget ért a 2015/2016. évi  "A mi iskolánk" pályázatunk, melyben szülők oszthatták meg véleményüket gyermekük intézményéről, pedagógusairól. A pályázat célja az volt, hogy szülői véleményekkel segítse az intézményválasztás előtt álló családokat, és képet adjon az egyes intézmények főbb jellemzőiről, erősségeiről.

Több ezer szülői visszajelzés érkezett, mely nagy segítséget jelentett az idei évben és jelent majd jövőre is az iskolaválasztás előtt állóknak. 

A  vélemények az Információk menüpontunk Általános iskolák rovatában, az egyes intézményekhez való hozzászólásként olvashatók.

Érdemes volt mozgósítani a szülőtársakat, hiszen a véleményt mondó szülők értékes díjakkal lephették meg gyermekük osztályát, csoportját.

 

A veszprémi Báthory István Általános Iskola 1/a osztálya Pintérné Nagy Nikoletta szülő véleményének köszönhetően került a nyertesek közé: 

 

"Gyermekem tavaly szeptemberben kezdte az első osztályt. Minden reggel lelkesen indul el itthonról, ez pedig a tanító néniknek köszönhető. Ők ugyanis megteremtik a kisgyermekek számára azt a szeretetteljes, gondoskodó légkört, melyben biztonságban érzik magukat. Mindig nagy izgalommal várják, hogy aznap milyen érdekes dologgal ismerkedhetnek meg. A tanulás mellett persze jut idő a játékra is, mely egy első osztályos kisgyermeknek még nagyon fontos. Köszönöm a pedagógusoknak a lelkiismeretes munkájukat!"

 

Barták Péterné az iskola igazgatónője, Hencsei Hajnalka az osztály tanítója és Pintérné Nagy Nikoletta szülő mellett természetesen a gyerekek vártak minket izgatottan a 2016. május 04-én megtartott átadón. 

 

 

Pályázatunkon minden kisgyermek a Pagony könyvkiadó 'Most én olvasok! - Tökmagok' sorozatának egy-egy könyvét illetve az osztály a közös időtöltésekhez egy 'Amíg utazunk' társasjátékot vehetett át. 

 

A Jutasi-lakótelep meghatározó általános iskolájában ma már minden évfolyamon van sporttagozatos osztály. Ebben az osztályban a tanulók a mindennapos testnevelés mellett edzéseken vesznek részt. Az iskolában a következő sportágakkal ismerkedhetnek a gyerekek: labdarúgás, röplabda, kézilabda, úszás, asztalitenisz, aerobic, sakk. A beiskolázást sportiskolai előkészítő foglalkozásokkal segítik, melyeket heti szinten tartanak óvodások számára.

A sportágválasztást segíti az 1-2. osztályosoknak szervezett labdás ügyességi foglalkozás, valamint a Sportágválasztó tantárgy. 1-8. évfolyamon a Küzdelem és játék óra keretében közösségépítő és személyiségfejlesztő gyakorlatokat végeznek. 5-6. osztályban a Tanulásmódszertan tantárgy felkészíti a tanulókat a hatékony és önálló tanulásra. Tanulóink az 1-4. osztályban úszásoktatásban részesülnek.

 

 

Szerző: Szunyogh Szandra - Veszprémimami

 

 

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Tudtad, hogy a kerti törpéknek is van világnapjuk?

Tudtad, hogy a kerti törpéknek is van világnapjuk?

Beköszöntött a jó idő és egyre több kertben felbukkannak ismét a kerti törpék. Lehet őket szeretni, vagy kimondottan utálni, egy biztos: bizony van világnapjuk is. Garden Gnome Day, vagyis a kerti törpék világnapját ugyanis minden év június 21-én ünneplik.
Te hogyan ünnepelnéd a Szülők Világnapját?

Te hogyan ünnepelnéd a Szülők Világnapját?

Tudtad, hogy a  Szülők Világnapját (Global Day of Parents) június 1-jén ünneplik világszerte?
Testmozgás és mentális egészség: a jólléthez vezető út

Testmozgás és mentális egészség: a jólléthez vezető út

Miért fontos a fizikai egészség mellett a mentális egészség megőrzése, fejlesztése?
Hogyan segíthetjük a gyermekek nyelvi fejlődését?

Hogyan segíthetjük gyermekünk nyelvi fejlődését?

A téma szakértője, tudása és a széleskörű  tapasztalata alapján biztos segítője lehet a hasonló problémával küszködő gyermekeknek és szüleiknek.
Ugrás az oldal tetejére