Jelenlegi hely

Akinek több gyereke van, elfelejtheti az unatkozást

Erről beszélt a csalad.hu-nak Székely Hajnalka. A Nagycsaládosok Országos Egyesülete volt elnökének munkáját nemrég Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetéssel ismerte el a köztársasági elnök.

 – Mindig nagy családban szeretett volna élni?

– Tulajdonképpen igen, végül három gyermekem született. Nekem nincs testvérem, ezért is akartam, hogy az én gyerekeimnek ne csak barátjuk legyen, hanem testvérük is.

– Miért jó nagycsaládban élni?

– Akinek több gyereke van, elfelejtheti az unatkozást. Zajlik az élet akkor is, amikor kicsik, és akkor is, amikor már nagyok. De nem csak ettől lesz aktív az élet. Sok kapcsolat alakul ki, hiszen a gyerekek sportolni járnak, különböző különórákon vesznek részt. Így nagyon sok családdal alakulhat ki akár baráti kapcsolat.

– Olyan sok szó esik arról, hogyan lehet összeegyeztetni a gyerekvállalást és a munkát. Önnek ez sikerült?

– Valóban jellemző, hogy az otthoni munka jelentős része a nőkre hárul. Egy nagycsaládban ez másként van. Tipikus, hogy az apukák is kiveszik a részüket a feladatokból. Sok ember gondját ugyanis nem viheti el egyetlen ember. De persze a munkamegosztás alapja a közös megállapodás. Ez ott a legnehezebb feladat, ahol mindkét szülő teljes munkaidőben dolgozik.

– Hol kezdte az egyesületi munkát?

– Már régen, 2003-ben egy helyi egyesület létrejöttében segítettem. 2008-től elnökségi tag, 2010-től elnök lette az országos testületben.

– Miről szól az egyesületi munka?

– Egy nagycsaládban sok minden történik. Az oktatástól kezdve a segítségnyújtáson át bármiben támogatásra szorulhat. De talán a legfontosabb, hogy helyi közösségek jönnek létre, amelybe a vallási, politikai meggyőződéstől függetlenül bárki belefér. Egy a fontos, a gyermekek és a család szeretete. Nagy igény van a közösségmentő szervezetekre.

– Az elmúlt 30 évben sokat változott a családok összetétele. Vannak, akik házasságon kívül, mások előző házasságból hozott gyermekkel kötik össze az életüket. Ennek milyen hatása van a gyermekvállalásra?

– A gyermekek száma csökken, a nagycsaládosok létszáma stagnál. Az elmúlt 6 év alatt sok intézkedés segítette a családokat. Egyértelmű a kormány célja: minél több gyermek legyen. Erősen támogatja, hogy két gyermek után a harmadik is megszülessen. A legfontosabb támogatás az adókedvezmény, amelyet egy két évvel ezelőtt hozott döntés alapján az alacsony jövedelműek is igénybe vehetnek. Az otthonteremtési kedvezmény is óriási segítséget jelent. Ez mind-mind azt szolgálja, hogy merjenek a fiatal családok gyermeket neveli. A nagycsaládoknál a rezsicsökkentés is sokat jelent, hiszen ahol sokan élnek, ott jelentős a víz-gáz fogyasztás. Az ingyenes-, illetve féláras gyermekétkeztetés és tankönyvek csökkentik a kiadásokat. Az sem elhanyagolható intézkedés, hogy a gyed mellett ma már teljes állásban lehet dolgozni.

– Változott a nagycsaládosok megítélése?

– Régen megszólták az anyákat, hogy biztos a szocpol miatt szülnek. Nagyon erősen a szegénységhez kötődött a sok gyermek vállalása. Ma, amikor a dolgozó anya a jól tanuló gyerekeit viszi különórára, már egyre csökken ez a kritika.

– A Nagycsaládosok Országos Egyesületének volt elnökeként a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült, melyet az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából a Pesti Vigadó dísztermében tartott ünnepségen vehetett át. Mit jelent Önnek az elismerés?

– Megtiszteltetést. Azt, hogy az elmúlt 6-8 évben jól végeztem a munkám.

Forrás: csalad.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.
A szívünk nem felejt - mi se feledkezzünk meg róla!

A szívünk nem felejt - mi se feledkezzünk meg róla!

Szeptember 29-én a világ minden táján a szív egészségére hívják fel a figyelmet. A Szív világnapja jó alkalom arra, hogy megálljunk egy pillanatra, és átgondoljuk: vajon mi mindent tehetünk saját szívünkért és szeretteink szívének egészségéért. A szív nemcsak a test motorja, hanem életünk, energiánk és mindennapi aktivitásunk alapja.
Ugrás az oldal tetejére