Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?
Látni, ahogy fejlődnek.
Huhúúúúú, valóban lehetne többet is igaznak érezni éppen ezért lesz nehéz ezt ilyenformán akár szavakba önteni. Lássuk csak... legnagyobb öröm... megélni velük a mindennapokat! Reggel ébresztésnél odabújni a kisfiunkhoz összepiszézni a nózinkkal, sok puszi keretében felébreszteni, fülébe súgni mennyire szeretem és tudván, hogy ő is még nagyon-nagyon aludna és semmi kedve nincs felkelni és iskolába indulni; a sok puszi és piszézés után ő azzal köszönt engem, hogy: Én is nagyon szeretlek anyuci; az összes többi csak ez után jön... :-) Vagy az esti fürdés után és alvás előtt "bújni" a kanapén a gyerekekkel, illatosan, átölelősen olyan esti lecsendesülősen... Folyton változó örömöket szereznek nekünk, azzal, hogy a világra jöttek, aztán azzal, ahogy gőgicsélni kezdtek egészen addig, hogy az első szavalóversenyig eljutottak és olyan ügyesek voltak, folytatva azzal, hogy a kislányunk logopédia gyakorlatot tanított nekem a tükör előtt, mert épp együtt gyakoroltunk, hogy lassacskán pördüljön neki az az "r" hang, és örülök mert hihetetlen milyen kitartó, de az is örömet szerez, hogy a kisfiam meggyőzte a kis osztálytársát, hogy a sárgarépától tényleg meg lehet tanulni fütyülni, mert azt neki az ő anyukája mondta, és ha azt az ő anyukája mondta az biz' úgy is van.... De jó is lenne..., minden esetre ez is öröm és boldogság és annyi, annyi minden még és, hogy a sok " és" után mit is emeljek ki és nevezzem azt a legjobbnak..... nem is tudom, minden jó velük, még a folytonos rohanás, a "szürke hétköznapok", még a veszekedések is és minden, a fáradság is, mert ők is velünk vannak és együtt megyünk át mindenen... és akkor semmi sem lehet rossz... mert ők vannak nekünk, és szépek és okosak és remélni merjük, hogy egészségesek és, ami a lényeg, hogy ők ketten, Brani és Bogi a mi gyerekeink!
Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?
Az, hogy gyermekem megtegye, amit kérek. (Pl. fürdés, játék összepakolás, táska bepakolás...)
1) A türelem. Szeretném, ha lenne még több türelmem! Abból úgy érzem végtelen mennyiségre volna szüksége az embernek és nekem bizony elő-elő fordul, hogy nincs elegendő és nem a 20., hanem akár a harmadik figyelmeztetés, kérés után megemelem a hangom, amit persze, hogy tudok, hogy nem jól teszem, és persze, hogy szinte mindig meg is bánom, de mégis megteszem. Nem üvöltözés ez, távol álljon tőlem, pusztán egyértelmű jele annak, hogy másként nem tudom megoldani az adott szituációt, holott biztosan van rá sokkal célravezetőbb módszer is.... Nekem, ezt kellene nagyon megtanulnom...
2) "Folyton" jó mintát adni a gyerekeinknek, hiszen senki sem tökéletes, és én sok szempontból nem vagyok az. Annyira szeretném, ha a saját hülyeségeimet ők nem követnék.Ki tud folyton csak jó mintát adni a gyerekeinek? Hogy lehet ebben egy olyan egészséges egyensúlyt tartani?
3) Olykor az, hogy felülemelkedjek a fáradságon és akkor is fordítsak időt a közös játékra, amikor rohan mellettem a lakás ,a munka, a háztartás és még sok-sok fontosnak tartott dolog, holott tudom sokkal fontosabb az, hogy együtt játsszunk a gyerekekkel. Mégis, néha olyan nehéz, teszem azt boltosat játszani, amikor épp összeesnék szívem szerint a fáradságtól...
Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?
Mert szeretném méginkább érteni a gyerekeinket. Mert hiszem, hogy marhára nem látjuk mi szülők a világot az ő szemszögükből és bizony nagyon sokszor olyan elvárásaink vannak feléjük, amiket mi még csak meg sem próbálnánk megugrani, ők meg mindent megtesznek, ami csak tőlük telik. Mert elképesztő, hogy mi felnőttek mennyi mindent tartunk egyértelműnek, naná, hogy érthetőnek, pedig egy gyereknek nagyon nem az... Mert most még értem a kis lelküket, (ahogy értem, remélem egész jól), de a nem is olyan távoli jövőben vár majd ránk egy zűrösnek titulált pubertás kor... és én akkor is szeretném majd érteni őket. És hinni azt, hogy addig megtettem minden tőlem telhetőt azért, hogy bármikor, bármilyen helyzetben tudják, hogy hozzám fordulhatnak, hogy én mindig kíváncsi leszek rájuk és, ha néha-néha el is önt majd a méreg, ők akkor is a világon a legfontosabbak lesznek nekem/ nekünk! Azt gondolom, hogy egy szülőnek ez az egyik legnagyobb feladata, ezt megalapozni, ennél nemesebb feladat nem is hiszem, hogy van másik és ebben mindig jó tanulni valami okosat. Noha tudjuk, hogy a tutit senki sem fogja tudni megmondani nekünk, de azért sok okosat magunkba szívhatunk! Remélem!