Jelenlegi hely

Szivárvány család

Beküldő lakhelye: Bács-Kiskun megye

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre, saját fotó

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni az örömüket, boldogságukat.

A feltétel nélküli szeretet, amit adnak számomra felbecsülhetetlen. Imádom, amikor elmondják, hogy én vagyok a legszebb, legjobb, legügyesebb anyuka, bár nagyon sokszor nem ezt érzem. A boldogságuk, az apró kis hétköznapi kis örömök amit be tudok csempészni a kis életükbe nagyon fontosak számomra.

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

A hiszti, dac, ellenállás, feleselés kezelése.

Az a legnehezebb, hogy jó úton haladok-e, helyesen nevelem -e őket. Ezt majd csak felnőtt korukban tudom meg, hogy a legnagyobb részt a gyereknevelésben jól csináltam -e. Elméletben tudom, hogy mi lenne a helyes megoldás egy-egy felmerülő nehézségre, de azt kivitelezni, nem mindig sikerül.

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

A hisztis, dacos korszakot megfelelő módon kezelni, mert ez nem szokott sikerülni. Már próbálkoztam egy-két megoldással, de a türelmem úgy érzem véges. Ez a tréning talán megoldást jelentene a hisztik kezelésére.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Az esti órák határozzák meg a másnap hangulatát. Ha kapkodással, képernyővel és feszültséggel zárul a nap, az alvás is nyugtalanabb lesz. Ha viszont kiszámítható, szeretetteljes ritmusban érkezik meg az este, az egész család nyugodtabban pihen. A jó hír: a közös alvási rutin nem bonyolult. Nem tökéletesség kell hozzá, hanem következetesség.
Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Az év eleje a nagy fogadalmak időszaka, ilyenkor még mindenki lelkesen veti bele magát a mozgásba vagy igyekszik kialakítani egészségesebb szokásokat.
Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

A farsangi jelmeznek nem kell bonyolultnak lennie ahhoz, hogy látványos és szerethető legyen. A képeken látható jelmezek közös titka az egyszerű poncsó-fazon: kevés szabás, minimális varrás, maximális hatás. Ez az a forma, amit akár egy délután alatt is el lehet készíteni, és a gyerekek imádják, mert kényelmes, szabad benne mozogni. Nem drága, nem műszálas, nem egyszer-hordós megoldás, hanem fenntartható, újrahasznosítható és egyedi. Most nézzük a konkrétumokat.
Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Egy pillanatnyi meggondolatlanság miatt akár a jövőd is tönkremehet. Tippek és tanácsok, mit kell és érdemes ilyenkor tenni.
Ugrás az oldal tetejére