Jelenlegi hely

Újra megrendezik a fizika napját a Szegedi Tudományegyetemen

A Dóm téri épületben tizenöt standdal várják az érdeklődőket!

Újra megrendezik a fizika napját a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE): szombaton a résztvevők betekinthetnek a laboratóriumokba, maguk is végezhetnek kísérleteket, megismerkedhetnek az intézményben folyó tudományos, oktatási tevékenységgel, és kiderül az is, hogy az órákon megszerzett tudás milyen széles körben hasznosítható a munkaerőpiacon - közölte Szalai Tamás, az SZTE Fizikai Intézet közkapcsolati felelőse az MTI-vel.

Az SZTE Fizikai Intézetének Dóm téri épületében tizenöt standon mutatnak be látványos és többségében kipróbálható kísérleteket, szimulációkat. A látogatók - akik közt a korábbi esztendőkben a diákok mellett szép számmal akadtak szülők és más idősebb érdeklődők - megismerkedhetnek színes optikai jelenségekkel, a kvantumfizika rejtélyeivel, láthatnak elektrosztatikus "villám-show-t" és végezhetnek okostelefonos méréseket is.

Fizika az iskolában

A vendégek bepillantást nyerhetnek a csillagrobbanások, gravitációs hullámok és fekete lyukak világába. Az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont munkatársai a mikrovilág titkaiból tárnak föl néhányat, fény és élet témakörben pedig interaktív biofizikai foglalkozásokon vehetnek részt az érdeklődők. A Juhász Gyula Pedagógusképző Kar udvarán tavaly felállított, monumentális, 11 méter magas légnyomásmérő eszköz, a Torricelli-cső működése is megfigyelhető majd.

Szabó Gábor akadémikus, az egyetem rektora látványos előadáson mutatja be kedvenc kísérleteit, Szatmáry Károly professzor pedig Élet keresése az Univerzumban címmel beszél az űrkutatásról. Ezen a napon az egyetem fizikai laborjai közül is bepillanthatnak néhányba  a vendégek, így például a Nagy Intenzitású Lézer Laboratórium kisebb csoportokban fogadja majd a látogatókat.

A fizika napján részt vesznek korábbi fizika szakos hallgatók, akik beszámolnak arról, milyen széles körben hasznosítható az egyetemen szerzett tudás: a diákok találkozhatnak Junior Prima díjas kvantumfizikussal, orvosi képalkotó berendezéseket fejlesztő cég munkatársával, illetve fizikusként a pénzügyi szférában dolgozó fiatal szakemberrel is. Emellett a szegedi lézerközpontot működtető ELI-ALPS Kft. és a Hobré Laser Technology Kft. is bemutatja standjain a karrierlehetőségeket és az egyetemmel való együttműködésüket.

 

Forrás: MTI

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

A téli hónapokban gyakran tapasztalható fáradtság és energiahiány a hideg időjárás, a rövid nappalok és a kevesebb napfény miatt alakul ki. Az alábbi tippek segíthetnek, hogy energikusabbnak érezd magad ebben az időszakban:
Apák a gyermeknevelésben

Apák a gyermeknevelésben

Hogyan élhetik meg valóban a szülőséget az édesapák?
Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
Ugrás az oldal tetejére