Jelenlegi hely

Fügerajongók itt a helyetek, indul a szedd magad!

Idén is meghirdeti szedd magad akcióját Magyarország egyetlen fügeültetvénye a Fügeliget. A Zala megyei dombok között megbújó Tormafölde 6 hektáros területen várja a gyümölcs rajongóit, ahol közel 20 fajta fügét termesztenek. Az ültetvény 2010-ben indult, kísérletképpen néhány tő növénnyel, mára pedig már 1200 fügebokor irul-virul a területen. 

Nagy szó ez, hogy irul-virul, hisz a füge rendkívül érzékeny növény. Többek között rettentő fagyérzékeny, - 15 fok alatt elfagynak a tövek, nem véletlen, hogy egészen a Zalai dombokig kell utaznunk, ha magunk akarjuk beszerezni friss formában a gyümölcsöt. Ennek ellenére aki igazán különleges ízekre és vegyszermentes, friss fügére vágyik, annak érdemes egy zalai kirándulással egybekötött kiruccanást megkockáztatnia a Fügeligetbe akár a fővárosból is.


Fügeliget

Lila, zöld, fekete, piros, kerek, hosszúkás. Melyiket válasszam?

A vékony héjú biztos, hogy könnyen aszalható, de hamar megromlik, a vastag héjú jobban eláll, viszont nem aszalható, a zöld színű pedig bár sokakat elriaszt, ám édesebb, mint az ismertebb lila. Az ültetvényen kb. 20 fajtából választhatunk, de tudni kell, hogy a fügének több száz fajtája létezik. Hogy kinek, melyik „a tökéletes füge”, azt a szedd magad szüretelés közben mindenki maga eldöntheti, hisz szedés közben megkóstolhatjuk, megismerhetjük az egyes fajták előnyeit, tulajdonságait. 


Fügeliget

Tele ízzel, tele vitaminnal

A gyümölcs nemcsak, hogy ízletes, de tele van értékes vitaminokkal és létfontosságú ásványi anyagokkal. A, B1, B2 vitamin és az omega zsírsavak mellett kiváló antioxidáns forrás. Édes íze okán kiváló lekváralapanyag, de fogyasztható aszalt, savanyított, fagyasztott vagy akár pálinka formában is. Sós ételek, sültek, húsok mellé fogyasztva igazi ízbomba.

Ha szereted a fügét, mindenképp látogass el egyszer a Fügeligetbe, idén augusztus 28-tól lehet szüretelni! A szedd magad alkalmakhoz előzetes bejelentkezés szükséges, keresd az ültetvény vezetőjét a 06 20 491 04 73-as telefonszámon.

Még több infó a Fügeliget FB oldalán.

- Budapestimami - 

Hasznosnak találtad ezt a cikket? Oszd meg másokkal is!

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Az esti órák határozzák meg a másnap hangulatát. Ha kapkodással, képernyővel és feszültséggel zárul a nap, az alvás is nyugtalanabb lesz. Ha viszont kiszámítható, szeretetteljes ritmusban érkezik meg az este, az egész család nyugodtabban pihen. A jó hír: a közös alvási rutin nem bonyolult. Nem tökéletesség kell hozzá, hanem következetesség.
Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Az év eleje a nagy fogadalmak időszaka, ilyenkor még mindenki lelkesen veti bele magát a mozgásba vagy igyekszik kialakítani egészségesebb szokásokat.
Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

A farsangi jelmeznek nem kell bonyolultnak lennie ahhoz, hogy látványos és szerethető legyen. A képeken látható jelmezek közös titka az egyszerű poncsó-fazon: kevés szabás, minimális varrás, maximális hatás. Ez az a forma, amit akár egy délután alatt is el lehet készíteni, és a gyerekek imádják, mert kényelmes, szabad benne mozogni. Nem drága, nem műszálas, nem egyszer-hordós megoldás, hanem fenntartható, újrahasznosítható és egyedi. Most nézzük a konkrétumokat.
Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Egy pillanatnyi meggondolatlanság miatt akár a jövőd is tönkremehet. Tippek és tanácsok, mit kell és érdemes ilyenkor tenni.
Ugrás az oldal tetejére