Jelenlegi hely

Sosem késő elkezdeni - Tóth Tímeával, a ProgRun Sportnagykövetével beszélgettünk

Tóth Tímea három gyermekes édesanyaként túlsúllyal küzdve 2014-ben döntött úgy, hogy változtatni akar életén, ezért futni kezdett. Ma már el sem tudja képzelni mindennapjait sport nélkül. Csillogó érmei komoly eredményekről tanúskodnak. Tavaly nyáron teljesítette a Ultrabalatont 4 fős váltóban, utána megnyerte a szegedi URH 50 MHz terepfutóverseny női szekcióját. 2017 októberében részt vett a 32. Spar Budapest Maratonon, amely elmondása szerint igazi örömfutás volt.

Ma már nemcsak űzi a sportot, hanem a ProgRun Sportnagyköveteként közvetíti is azt.

Hogyan és mikor kerültél kapcsolatba a futással?

42 éves vagyok, három kamasz fiú anyukája. A srácaim 17,5; 18,5; és 20 évesek. Egy élelmiszerboltban dolgozom kétműszakos munkarendben.

35 évesen 55 kilósan abbahagytam a dohányzást, és 1 év alatt rám lopakodott +5 kg. Gondoltam, semmi gond, gyorsan leadom, és egy 3 évig tartó diétasorozat következett. Kipróbáltam mindent: tablettákat, kapszulákat, turmixokat, leveseket, szétválasztó diétákat, 90 napos diétát... Minden diétától fogytam valamennyit, de rövidebb idő alatt, mint ameddig a diéta tartott, visszakúsztak a kilók, és mindig hoztak magukkal 0.5-1 kg-ot. Így lettem 39 éves koromra 70 kg. Nagyon rosszul éreztem magam a bőrömben. Elhatároztam, hogy mozogni fogok. Az ismeretségi körömben nagyon sokan futnak, láttam, hogy ez örömet okoz nekik. Gondoltam, én is megpróbálom. Így kezdődött.

Sok anyukának példakép lehetsz, hogy túlsúllyal küzdve, három gyermek után szántad rá magad a futásra. Ma egy csinos, boldog anyukát látunk magunk előtt. Ennyire hatással van rád a futás?

Amikor elkezdtem, minden méterért megküzdöttem. Mikor elfáradtam, gyalogoltam, majd újra futottam. Nehezen indult, de hétről-hétre egyre könnyebben ment! Egy idő után vártam az estéket, hogy végre elindulhassak, kívánta a testem a mozgást. A futás teljesen kikapcsol, 500 méter után boldogság járja át az egész testet. Barátságok is születnek futás közben, a közös verseny, az arra való készülés összekovácsolja az embereket.

Mit tudnál tanácsolni azoknak az anyukáknak, akik szintén változtatni szeretnének az életükön, de még nem tették meg az első lépést?

Nekem nagy lendületet adott az elején, hogy egy barátnőm csatlakozott hozzám. Minden futás végén megbeszéltük, mikor találkozunk legközelebb egy esti futásra. Így aztán sokszor, mikor kifogást kerestem, hogy most miért nem vágok neki, végül mégis elindultam. Tudtam, hogy számít rám. Aki most szeretné elkezdeni a rendszeres testmozgást, annak azt tanácsolnám, nézzen szét a környezetében, biztos talál egy barátnőt, aki szívesen csatlakozik.

Három gyermek mellett bizony nehéz az embernek időt szakítania magára. Te ezt hogyan tudod megoldani?

Megtanultam az időmet jól beosztani. Például tudok egyszerre vasalni és palacsintát sütni. :) A srácok mindig kitalálnak valamit - matekházi, házi dolgozat, szülői értekezlet, pizza, furikázni őket, és még sorolhatnám. Én este futok, amikor a srácok elvonulnak a szobájukba.

Köztudott, hogy már gyermekkorban érdemes valamilyen sportot elkezdeni. A gyermekeid követik a példádat?

A srácaim küzdősportra jártak általános iskolás korukban, ma edzőterembe járnak. Ők már kamaszok voltak, amikor elkezdtem futni, így futni tudnak, de csak rövid távokat. A legfiatalabb időnként elkezdi, de eddig még mindig abbahagyta, szerintem meg kell rá érnie.

Emellett az aktív kikapcsolódás mellett mit csinálsz még szívesen együtt a gyerekekkel?

A fiúk kamaszok, iskolába járnak és élik az életüket, de egy jó beszélgetésre mindig marad idő. Mindig kikérik a véleményemet, legyen szó bármiről. Moziba is a barátnőikkel járnak már, de mindig részletesen elmesélik, mit láttak. Nagy családi kedvenc a kártya, egy jó kis esti kártyázásra mindig lehet rájuk számítani.    

Hogyan kerültél kapcsolatba a ProgRunnal? Mit képviselsz ebben a csapatban?

Az első félmaratonomat a ProgRun Rendezvényszervező Iroda egyik rendezvényén futottam. Itt kezdtem el beszélgetni a többi futóval, ők említették, hogy van Szegeden több futócsoport, akikhez lehet csatlakozni. Rákerestem a Facebookon és elkezdtem járni ezekre a közös futásokra. Így ismertem meg Kókai Dánielt és Buza Norbertet, akiknek köszönhetem, hogy ennyire megszerettem a futást. Ők végig követték a változásomat. Úgy gondolták, hogy sokak számára motivációt jelenthet az, amit a futással elértem, ezért esett rám a választásuk.

Sosem késő elkezdeni. Bárki meg tudja csinálni.   

Az ősz, a tél a futók igazi szezonja. Milyen megmérettetésre készülsz mostanában?

Most vettem részt, a december 3-i III. Szegedi Jótékonysági Félmaraton a Progrun Kft. szervezésében. Csodálatos feladatot kaptam, egy nagyon kedves látássérült futót, Nagy Gábort kísértem a pályán.

A következő nagy megmérettetésünk májusban lesz, ahol két csapattársammal összesen 220 km-t fogunk teljesíteni.

Úgy láttuk, hogy nagy sikere van a Fusd magad formába programotoknak. Mondanál erről pár szót?

Ez a futás teljesen kezdőknek szól, mert együtt elkezdeni sokkal könnyebb! Hetente találkozunk egy-egy közös futásra. Együtt bemelegítünk, majd következik a futás beszélgetve, jókedvűen, végül nyújtunk. A következő közös alkalomig a résztvevők teljesítik a heti futó házi feladatukat. Van egy zárt csoportunk is, ahol a résztvevők tapasztalatot cserélhetnek, illetve a felmerülő kérdéseikre is választ kapnak.

Annak érdekében, hogy minden kezdő futónk megfelelő figyelmet kapjon, egyszerre csak korlátozott számú résztvevőt tudunk fogadni. A jelenlegi 12 hetes futóprogramunk után, február 18-tól újabb csoport indul, amire szeretettel várjuk az érdeklődőket!

Szabó Ágnes
- Szegedimami -

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
Ugrás az oldal tetejére