Jelenlegi hely

Mesterségek Ünnepe 2019

Mesterségek Ünnepe - az ország legnagyobb népművészeti fesztiválja
Időpont: 2019. augusztus 17-20.
Helyszín: Budavári Palota (1014 Budapest, Szent György tér 2.)

2019. augusztus 17-20. között 33. alkalommal rendezik meg az ország legnagyobb népművészeti fesztiválját, a Mesterségek Ünnepét. A Budavári Palotában szervezett, hajdani vásárok hangulatát idéző fesztivál az év várva várt családi rendezvénye, idei díszvendég Japán, a fesztivál kiemelt témája a lábbeli készítés lesz.

Különösen nagy hangsúly kerül a szegedi papucsra, a ma reneszánszukat élő remekekhez kapcsolódóan kiállítások, divatbemutatók várják az érdeklődőket, elleshetik a cipész mesterek titkait és az is kiderül, hogy hogyan értelmezik újjá a hagyományos lábbeliket kortárs, magyar cipőtervezőink. Bemutatkozik a világ legjobb cipésze megtisztelő címmel rendelkező mester is, akinek családja generációról generációra örökíti a szakma fortélyait. Műhelyükben a megrendelő lábára tökéletesen idomuló cipőket készítenek, amelyekhez általában borjúbőrt használnak, de a különlegesebb darabokhoz akár krokodil-, lazac-, cápa-, rája-, strucc, vagy angolnabőrt is alkalmaznak. Érkeznek cipőkészítők Izlandról és Spanyolországból is. A Törökországból érkező mester műhelyében a Harry Potter filmek lábbelijeit csodálhatják meg az érdeklődők.

A Japán és Magyarország között 150 éve létesített diplomácia kapcsolat évfordulója alkalmából 2019-ben a Mesterségek Ünnepének díszvendége Japán lesz. A japán mesterek segítségével megismerkedhetnek a kimonókkal, a legyezőkkel, a japán lábbelikkel, a kerámiákkal, a furosiki batyuval, a kokesi babával és még sok más érdekességgel. A látogatók maguk is megtanulhatnak japán ecsettel írni, papírt hajtogatni, vagy akár japánosan friss virágcsokrot rendezni, de meg is kóstolhatják a japán ételeket és italokat. Emellett a japán kultúra legemblematikusabb hangszerével, a taikóval, japán dobbal is megismerkedhetnek a látogatók. A fesztiválon kitárul egy egzotikus, ismeretlen, távoli világ, melytől biztosan gazdagabbak lesznek mindannyian.

Különlegesség, hogy első alkalommal nyitják meg a folk-kocsmát folk karaokéval, mesemondókkal, énektanítással és táncházzal A rendezvényen kikiáltók, gólyalábasok, mutatványosok teremtenek majd utánozhatatlan vásári hangulatot. Kiállításon mutatkoznak be az UNESCO Szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékén szereplő közösségek: a matyók, a mohácsi busók és az idén a listára felkerült kékfestő műhelyek is.

A színpadokon a négy nap során fellépnek hazánk legkiválóbb népzenészei, énekesei, mesemondói, néptáncosai. Ott lesz többek között Lajkó Félix legújabb, nagyzenekari koncertjével, Bársony Bálint egy egészen különleges zenei csemegével a Magyar Raphsody Projecttel, Szalonna és Bandája, a Kerekes Band, Chris Potter világhírű amerikai szaxofonos és a Dresch Quartett egy közös koncerttel valamint a Fitos Dezső társulat. Augusztus 17-én vendégünk lesz, az Úton van a Czifra Központ projekt, amelynek keretében bemutatkozik a Romani Design, fellépnek Sárközi Lajos és zenekara valamint a Snétberger Alapítvány ösztöndíjasai.

 

Forrás: programturizmus.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

Akár a gyermeki játszótéri barátságokról, akár a felnőttek közötti évtizedes kapcsolatokról van szó, a barátság az egyik legfontosabb kapocs az életünkben. Ezek az idézetek segítenek szavakba önteni azt, amit érzünk – és amit talán nem is tudtunk eddig kimondani.
Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Július 30. az a nap, amikor a barátságokat ünnepeljük. Az ENSZ által is elismert Barátság világnapja nemcsak arról szól, hogy felhívjuk egy régi barátunkat vagy megköszönjük a társaságot valakinek, aki fontos számunkra, hanem arról is, hogy a család legkisebb tagjai is megtanulják, milyen értékes a barátság.
Hogyan éljük túl a hőséget?

Hogyan éljük túl a hőséget?

Valahogy muszáj lesz. És bár az idei nyár (eddig) kegyesebb hozzánk, mint a tavalyi, a 38°C azért már alkalmas a nyugalom megzavarására. A szenvedés pedig csak a mazochistákat villanyozza fel, a többiek megoldások után kutatnak.
Tíz étel, amit a 10 éve gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

Tíz étel, amit a 10 éves gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

A szülői stresszfaktor egyik okozója a nagy ebédkérdés, amihez nemcsak a mikor mit főzzek, de a megeszi-e a gyerek is hozzájárul. Van pár tippünk kezdőknek és haladóknak.
Ugrás az oldal tetejére