Jelenlegi hely

Kreatív lakásdekor textilből

Saját kezű remekekkel.

Az ősz beköszöntével a természet egyre elcsendesedik, lecserélődnek a színek, az illatok és a fények is, ahogy az lenni szokott. Ebben a lenyugvó időszakban lassan mi is egyre inkább visszahúzódunk az otthonunkba, de közel sem törvényszerű, hogy nekünk is el kelljen csendesedni. Itt az ideje a kreatív megoldásoknak, otthonunk csinosításának. Nem nagyobb ívű átalakításokra gondolunk, hanem kisebb módosításokra, hiszen tudjuk, a lényeg a részletekben rejlik.

Saját kezűleg

Kevés jobb dolog van annál, amikor valami szép kerül ki a kezeink közül. Az alkotás öröméért már önmagában megéri belevágni, de amikor az eredmény is elégedettséggel tölt el, az külön nagyszerű dolog. Különféle kreatív megoldások léteznek arra, hogy az otthonunkat felfrissítsük. Az egyik legszembeötlőbb változást a lakástextilek cseréjével tudjuk elérni, amiket akár mi magunk is elkészíthetünk, hogy akár évszakonként új hangulatot teremtsünk. Ehhez nem lesz másra szükségünk, mint némi varrástudásra, illetve némi rövidáru és kellékek is elkélnek majd.

Varrás házilag

Ha nem vagyunk biztosak a varrási képességeinkben, akkor válasszunk egyszerűbb darabokat, amiket könnyen elkészíthetünk, hogy sikerélményünk legyen, ami erőt ad a folytatáshoz. Egy párnahuzat megvarrásához mindent megtalálunk a Bubulakovo kínálatában, a csodás és vidám textilekkel pedig öröm lesz a munka. A bebújtatós változathoz sem a cipzárral, sem a gomb varrással nem kell megbirkóznunk, tehát semmilyen szuper képességet nem igényel az elkészítse.

Csak pontosan

A varrás azon tevékenységek közé tartozik, amit úgy érdemes igazán csinálni, ha pontosak vagyunk. Ez azt jelenti, hogy hagyjunk magunknak időt, ha még nincs gyakorlatunk, inkább lépésről lépésre, lassan haladjunk, egyfajta türelemjátékról van szó ugyanis – aminek aztán, ha ráérzünk az ízére, akkor az egyik kedvenc hobbink lesz. Ha pedig így alakul, semmi sem tarthat vissza, hogy évszakról évszakra, az általunk kreált, káprázatos új ruhába öltöztethessük az otthonunkat!

A fotó forrása:
Bubulakovo.hu

Szponzorált tartalom

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mikor játszottál utoljára a gyerekeddel úgy, hogy közben nem csináltál semmi mást?

Mikor játszottál utoljára a gyerekeddel úgy, hogy közben nem csináltál semmi mást?

„Olyan játékot szeretnék, amivel elvan egyedül.” Egy játékboltban dolgozó ismerősöm mesélte, hogy meglepően sok szülő ezzel a kéréssel lép be hozzá. Nem feltétlenül fejlesztőjátékot keres. Nem olyat, amit együtt lehet játszani. Hanem olyat, ami leköti a gyereket – egyedül.
Iskolakezdés SK

Iskolakezdés SK

Augusztus végén lassan minden család ugyanarra készül: új füzetek, tornacipők, uzsonnás dobozok kerülnek a kosárba, a nyári szabadság helyét pedig átveszi a szeptemberi rutin. Ilyenkor hajlamosak vagyunk mindent készen megvenni, pedig néhány egyszerű kiegészítőt könnyedén elkészíthetünk magunk is.
4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon.
Ugrás az oldal tetejére