Jelenlegi hely

Kreatív Kávé élményfestés programok Szegeden

Ma már nem ördöngős dolog megtanulni festeni. Számos technika és festéktípus áll rendelkezésre, ami megkönnyíti az alkotást. A Kreatív Kávé művészeti vezetőjét kérdeztük, hogy miben rejlik az élményfestések népszerűsége.

A hidegebb napokon jól esik elmerülni a színek varázslatos világában. Amikor elegünk van a mindennapos szürkeségből, akkor érdemes ecsetet és egy fehér festőlapot ragadni, amit megtölthetünk élettel. Akárhogy is nézzük az élményfestések lélekemelő programnak számítanak. És ha mindezt egy finom, krémes kávé mellett egy jókedélyű alkotóközösségben tesszük, akkor feltölt és teljesen kikapcsol még egy ultra nehéz hét után is. A Kreatív Kávé festőfoglalkozásokat immár 7 éve látogathatjuk Szegeden, ahol az egészen kezdőktől a már tapasztaltabbakat is szívesen látják.

Én is tudok festeni!

Ma már nem ördöngős dolog megtanulni festeni. Számos technika és festéktípus áll rendelkezésre. Ezek között mindenki megtalálhatja azt, amelyik leginkább a kezére esik. Új dolgokat kipróbálni pedig mindig jó dolog, újra élvezve a felfedezés örömét.

Az élményfestések alkalmával a művészeti vezető instrukcióit követve alkotjuk meg a képet. Lépésenként haladunk és közben egyéni segítséget is nyújtanak. Első alkalommal kezdőként az akrilfestés a legnépszerűbb választás. Az első vonásokat kissé bizonytalanul visszük fel a vászonra, aztán hamar mindenki felbátorodik és kirajzolódnak az egyéni stílusok. A kipróbált eszközök és az instrukciók által hamar megismerkedik mindenki az ecset kezeléssel és a festékkeverés rejtelmeivel. Néhány alkalom után már saját színekben gondolkodunk.

Minden eszközt a kezünk ügyébe készítenek, még egy csésze gőzölgő, finom kávét is. Gyorsan elröppen egy festőfoglalkozás és már azt vesszük észre, hogy az aláírásunkat bigyesztjük a saját festményünk sarkába. Ilyenkor gyakran elhangzik az ikonikus mondat az első alkalommal csatlakozóktól:
“Jé! Én is tudok festeni! Mit festünk legközelebb?”

Kreatív Kávé filozófia

Tajthy Gabriellát a Kreatív Kávé művészeti vezetőjét kérdeztük, hogy miben rejlik az általa szervezett élményfestések titka:

“Friss anyukaként, a mindennapok rutin feladatainak szünetében, egyszer egy kávé mellett megfestett kép hatására született meg a Kreatív Kávé festő foglalkozások ötlete. Mindenféle komoly előképzettség nélkül festettem egy szép képet, közben remekül kikapcsolódtam és feltöltődtem. A foglalkozásokon az alkotói energiák felfedezését és felszabadítását szeretném, ha minden résztvevő megélné.

Minden ember képes az alkotásra, és mindenkinek megvan a saját nyelve. Ennek megtalálásában és kifejezésében szeretnék segítséget nyújtani. Minden eszközt biztosítok és a folyamatos szakmai instrukciók garantálják, hogy a foglalkozás végén mindenki elégedetten távozzon saját egyéni alkotásával. “

Ecsetet ragadnál?

A Kreatív Kávé hétvégi foglalkozásaira Szegeden és Ürömön lehet csatlakozni. Ezen kívül nyáron három helyszínen tartanak alkotótáborokat: az Algyői Tájházban, Ürömön és a Balaton partján Badacsonyban. Szívesen segítenek mindenkinek, hogy életre keltse a fehér vásznat, megtöltse színekkel, érzésekkel, hangulattal, egy kis saját darabkával magából. A különböző eszközökkel, ecsettel, festőkéssel, való munka felszabadító varázslata vár ránk ezeken a programokon. A következő programok festménytémái mindig megtalálhatók a kreativkave.hu weboldalukon, ahol jegyet is lehet váltani.

Arra is gondoltak, ha valaki otthon próbálná ki valaki a festést. Alkotóvideókkal segítik az otthoni alkotást, amihez előkészített alkotócsomagok is rendelhetők. Így minden eszköz meglesz és még egy videós instruktor is jár, akit szükség esetén visszatekerhetünk!

Szponzorált tartalom

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Ne nevess ki, bizonyára tájékozottabb vagy nálam. Azt hittem sokáig, hogy a Veganuár kifejezés egy, a média által kitalált frappáns elnevezés a diétás januári étkezésre. Míg ki nem derült számomra, hogy egy levédett kifejezés és egy mozgalom.
Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Naná, hogy télen is ehetünk friss salátát! Nem is egy növény kedveli a hűvös időt, ha van egy jó ablakpárkányod van teraszod, kertészkedj!
Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre a más gyerekekkel való összehasonlítás?

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre más gyerekekkel való összehasonlítás?

Milyen hatással van a gyerekek önbizalmára, ha állandóan másokhoz hasonlítjuk őket? Ha szülőként te is feltetted már magadnak ezt a kérdést, ez a cikk segít megérteni, mit tehetsz gyermekeid egészséges önértékeléséért. - Szalai - Lászlók Kitti pszichopedagógus és tanulásban akadályozottak szakos mesterfokozatú gyógypedagógus, az AStOP – Auditív- Stresszt Oldó program szakértője, a ” Játszva olvass! ” megálmodója és megalkotója írása.
Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.
Ugrás az oldal tetejére