Jelenlegi hely

Ferrari dízelmotor, amit eddig talán nem ismertél

580 lóerő. “Csak” ennyire képes a Ferrari dízel motorja, amit kizárólagosan a Maserati számára gyártott. Úgyhogy másutt nem is érdemes keresni ezt a bika motort, ami másodpercek alatt eléri azt a sebességet, ami felett még a tiltótáblák is pacává mosódnak össze. Azért az sejthető, hogy ez a fajta innováció nem két filléres tétel, főleg ha új kocsi vásárlásáról van szó. De a használt modellek egészen kedvező feltételekkel begördíthetőek a mindennapok színterére, tehát megéri végignézni a piacon.

A nyertesek nem veszik félvállról a VIN-számot!

A használt autó vásárlás pazar ötlet, de azért nem árt résen lenni. a https://www.carvertical.com/hu oldal közbenjárásával pillanatok alatt pontra cserélhetőek a kérdőjelek. Hogy hogyan?

Az a helyzet, hogy a kiszemelt autó múltja lényeges. Senki sem feltételezi egyik eladóról sem, hogy élből hazugsággal indítana, de egyrészt az idő elhomályosíthatja az emlékeket, másrészt ha esetleg olyan járműről van szó, ami többször járt kézről-kézre, akkor bizony a kényes részletek könnyen eltűnhetnek. Márpedig az ütközések, karambolok, javíttatások, azaz a VIN-szám lekérése nyomán megszerezhető információk kulcsfontosságúak. Nem mellékes egy cseppet sem, hogy a páratlan Ferrari motorhoz milyen kaszni társul. Mert ha a kocsi esett már szét darabjaira, akkor a minőségi szervizeltetés ellenére sem hagyható figyelmen kívül a tény: nem kifogástalan az állapot. Ez a bekerülési költség mértéke szempontjából roppantul mérvadó tényező. És kétségtelenül a jövőtervezést is befolyásolja, lévén nem biztos, hogy egy darabokból összeállított, újrahegesztett, amúgy elemeiben megsérült kocsi ugyanannyit bír, mint egy vázrendszerében érintetlen modell.

Mi kell a sztori lekéréséhez?

Semmi különleges. Pusztán az alvázszám szükséges ahhoz, hogy végül kiderüljön az autó valós története. A jelentés ugyanis részletekbe menően mindent tartalmaz, ami csak releváns a járművel kapcsolatban.

A szerviztörténet, a kártörténeti ellenőrzés, a futott kilométerek száma, a korábbi, a kocsiról készített fotók, az előző tulajdonosok száma, a körözési adatok ellenőrzése, az adott típus esetleges szériahibái és egyéb értékes, hasznos információk egyaránt napvilágot láthatnak. Magyarul néhány kattintást követően komplex képet nyerhetsz a megvásárolni kívánt autóról. Ami, ha úgy teljesít, ahogy az neked is tetszetős, akkor minden rendben, jöhet a következő lépés.

A jelentés lekérése egyúttal bizalmi teszt is, hiszen nyilvánvalóvá válhat, hogy az eladó mennyire megbízható. Ha hiba csúszik a gépezetbe, mondhatni légy kerül a levesedbe, akkor egy elegáns mozdulattal továbbállhatsz. Még magyarázkodásra sincsen szükség, hiszen a lekért adatok beszélnek, helyetted is.

Mennyit spórolhatsz a jelentés lekérésével?

A VIN-szám ellenőrzésével konkrétan, kézzel fogható anyagi haszonra tehetsz szert. Mégpedig nem csekély mértékben. Egyes becslések szerint a vételár akár 10%-át is a zsebedben tarthatod. Hiszen ha a kinézett jármű állapota megfelel az elvárásaidnak, ha semmiféle kellemetlen meglepetést nem tartogat, az azt jelenti, hogy extra szervizdíjjal egyáltalán nem kell kalkulálnod. Ez bizony komoly megtakarítást jelent mind a pénzügyeid, mind a felhasznált időd, energiád szempontjából.

Úgyhogy, ha egy bivaly Maserati az álmod, akkor lemondás meg elhessegetés helyett könnyedén találhatsz olyan használt modellt, ami az ellenőrzés után kockázatok és lehetséges “mellékhatások” nélkül a tiéd lehet.

Szponzorált tartalom

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.
A humor és a nevetés nemcsak jól esik, de egészséges is!

A humor és a nevetés nemcsak jól esik, de egészséges is!

Május első vasárnapja Anyák napja mellett a nevetés világnapja is. Egy szívből jövő nevetés jót tesz az egész testnek és léleknek. Nem csupán a stresszt csökkenti vagy az immunrendszert erősíti, hanem segít megelőzni a depressziót és javítja az önértékelést is.
Munkások vagy a munka ünnepe? Mióta ünnepeljük május 1-ét Magyarországon?

Munkások vagy a munka ünnepe? Mióta ünnepeljük május 1-ét Magyarországon?

Itthon május elsejéről először 1890-ben emlékeztek meg, az első felvonulást a Városligetben tartották. De miért május 1-én ünneplünk?
Ugrás az oldal tetejére