Jelenlegi hely

Sütőtökös almás palacsinta

A palacsinta számtalan változata ismert. A sütőtökös almás palacsinta: egy kis változatosság az eddig ismert palacsinta-féleségek mellé. Egyébként aktuális is, mivel mindkettőnek most van szezonja, és egyben pénztárcakímélő, ami a mai inflációs világban nagy előny. 

Kép és szöveg: Pap Zsuzsa 

A sütőtökös almás palacsinta készítése

Hozzávalók:

10 – 16 palacsintához

  • 25 dkg liszt
  • 2.5 dl tej (lehet 1,5 dl tej és 1 dl szódavíz) – lehet, hogy csak kevesebb kell)
  • 2 tojás
  • csipet só
  • 2 evőkanál sütőtök püré
  • 1 db nagyobb alma (meghámozva, lereszelve)
  • olaj

Megjegyzés:

Sütőtök pürét úgy tudsz készíteni, hogy a sült sütőtök belsejét kikaparod, pépesíted. Célszerű sütőtök sütés után készíteni, hiszen nagyon kevés kell belőle. 

Elkészítés: 

  • 1 dl tejet összekeversz a 2 tojással, 25 dkg liszttel, csipet sóval. Ha már csomómentes, hozzákevered a sütőtök pürét, maradék tejet illetve szódavizet (vigyázz a mennyiséggel, a tészta legyen kicsit sűrűbb, mint a szokásos palacsintáknál).

Kép és szöveg: Pap Zsuzsa

  • Hozzákeversz még 1 evőkanál olajat, végül belereszeled az előzőleg meghámozott almát. Ebből a mennyiségből 12 – 16 palacsinta lesz attól függően, hogy milyen vastagságúra sütöd.
  • Palacsintasütőbe teszel egy kevés olajat, felforrósítod, majd beleöntesz 1 közepes merőkanálnyi palacsintatésztát és a sütő forgatásával egyenletesen elosztod benne. Elkezded sütni. A sütéssel vigyázz. ezt a palacsintát kicsit másképp kell sütni, mint a szokásos palacsintákat. Alacsonyabb hőmérsékletet állíts be, mert magas hőmérsékleten könnyen megég az alja, mire a teteje is megszilárdul. Akkor jó, ha a palacsinta elmozdítható a sütőben. Ennek megállapításához kell egy kis gyakorlat.
  • Ezután megfordítod falapáttal. Feldobással ennél a palacsintánál ne kísérletezz. Fordítás után a másik oldalát is megsütöd. Amikor kész, lapos tányérra csúsztatod.

Kép és szöveg: Pap Zsuzsa

Kép és szöveg: Pap Zsuzsa

Kép és szöveg: Pap Zsuzsa

A sütőtökös almás palacsinta tálalása

A palacsintákat hajtsd össze. Egy-egy tányérra csak egy palacsintát tegyél. Szórd meg fahéjas cukorral. Befőttet is tehetsz mellé, és ha van otthon citromfüved vagy mentád, egy-egy ágacskával díszítheted.

Kép és szöveg: Pap Zsuzsa

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan legyünk penge arcok a karácsonyi ajándékozáskor a kamasz gyerekeinknél?

Hogyan legyünk penge arcok a karácsonyi ajándékozáskor a kamasz gyerekeinknél?

Kis vagy nagykamasz? Egyben tuti megegyeznek. Minden ciki, és a válaszuk nem tudom, ha a karácsonyi kívánságaikról faggatjuk őket.
Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Ugrás az oldal tetejére