Jelenlegi hely

Környezettudatos és takarékos tippek a baba -és gyerekholmik beszerzéséhez

A legfontosabb talán, hogy a cukiság, a szép minták, formák helyett a hosszú távú megoldásokat nyújtó, több funkciós, jó minőségű, akár a következő gyermekeidre is átörökíthető, valóban szükséges holmikat szerezd be.

A babákra és kisgyerekekre specializálódott iparágban túlkínálat van, s jópár olyan kiegészítőt lehet kapni, amire igazán nincs is szükség.

Sőt, a környeztünk védelmére is gondolnod kell, mert a piciknek nem mindegy, milyen bolygót hagyunk örökül! Tudatos vásárlással elérheted, hogy a megvásárolt holmik pénztárca- és környezetbarátok is legyenek!

Szerencsés vagy, ha örökölsz a családtól, azonban ne feledd, hogy a ruhácskák, textilek sajnos a rossz hőfokú mosás, szárítógép és a textíliák elöregedése miatt megkeményedhetnek, besárgulhatnak, illetve az ágynemű sem jó, ha szöszöl, pl.: a flanelből, kötött anyagokból készülteknél. Időnként nézd át a kapott holmikat, nehogy úgy álljanak a fiókban, hogy már kinövi a babád, anélkül, hogy hordta volna!

Az új kisruhák megvásárlásánál sem kell túlzásba esni. Nagyon hamar kinövik, mint pl. az egyszer viselt ünneplő ruhákat. Ezekre az alkalmakra bőven elég 1-1 textil kiegészítő: egy kisnyakkendő, ünnepi nyálkendő, hajpánt, a baba már magában is cuki. 

A babák bőre a legnagyobb felület, ami az újszülött megérkezésétől számított első 1-2 hónapban fokozottan érzékeny. Még nem jó a hőleadásuk, nem tud kellőképpen jelezni a testük, ezért nekünk kell megvédeni szigeteléssel a kihűléstől és a túlzott felmelegedéstől.  Figyelni kell arra, hogy a bőrével közvetlenül érintkező textíliák „lélegezzenek”, hogy a nedvességet beszívhassák. Ezért különösen fontosak a természetes anyagok: a pamut, a viszkóz, vagy a len szálasanyagok a legmagasabb arányban legyenek benne. Ezeket keverni szokták műszállal, csak a rugalmasság biztosítására, de elenyésző százalékban (5-10) a gyűrődés ellen pl.: bodyk, harisnyanadrágok, szabadidő szettek.

Ha nem nézzük meg a címkéket, könnyen műszál elleni allergiát, irritációt okozhatunk a csöppségeknél a műszálas anyagból készült textilruházat, huzatok és ágyneműk, kiegészítők használatával. (Pl. eldobható pelenka okozta bőrkiütések, viszketés.) Ezért kerüljük a divatos pihe-puha, de 100% műszál, vagy a fele pamut- fele műszál tartalmú huzatokat, babafészket, nyunyikat, ha ezek a baba bőrével érintkeznek. Ilyen például a 100 % műszálból készül a Minky nevű anyag, ami selymes, puha és divatos, jellegzetes, magában 3D pöttyös mintázattal.

Fotnos, hogy a ruházat mérete is megfelelő legyen. Sehol ne szorítsa, de ne is lötyögjön rajta, a lábfejes nadrágban, rugiban kényelmesen tudjon mozogni. Nem szükséges, „bio” pamut néven futó alapanyagot tartalmazó termékekre vadásznunk, sajnos előállításához rengeteg vegyszer is szükséges. A sima pamutból, viszkózból készült ruházat is kiváló a gyermekeinknek. A szabászvonalaknál kényelmesebb a raglán ujjú felsőrész, az állítható derékbőségű nadrág, amelyből nem lóg ki a gyerek dereka mászáskor, és a nem gumival összefogott aljú nadrág. A babával „együtt növő” nadrág is nagyon jó megoldás. Mindenképp kerülendő a zsinóros, és olyan könnyen lepotyogó alkatrészű, leváló és foszló, díszes kiegészítők használata, ami mutatós, de veszélyes.

Sajnos a multicégeknél az olcsó tömegtermelés jellemző, és a minőség, a gyerekbarát alapanyagok használata nem elsődleges. Bár olcsóbb kategória, de hosszú távon rájöhetünk, hogy ez a drágább.

Miért?

Több lehet a műszál tartalma, emiatt a baba bőre nem tud szellőzni, beizzad, viszket, bőrkiütés, allergia lehet belőle.

Gyakori a rossz szabás, ez kényelmetlen a gyereknek, akadályozza a mozgását, vagy túl bő, vagy szűk is lehet. Ezért egyszerre ne vegyél meg belőle több darabot,  hanem először teszteld le.

A méretezés gyakran nem a valós hosszméretet takarja.

Hamar kilyukadnak, elszakadnak hordásnál, annyira vékony anyagból szabják, a bodyk nyakrésze túl bőre nyúlik ki, ezért a picúr mellkasa is fedetlenül van, vagy a patentok potyognak ki.

Ágyneműk

Az ágynemű legyen fertőtleníthető, és magas hőfokon mosható, feszes legyen a lepedő. Ne szöszöljön az anyaga.

A laminált textíliából (PUL, PUR) készített lepedő ugyan vízálló, de sajnos nem jól szellőzik, ezért gyerekeknek nem ajánlott.

A babapólya is újra divatba jön, pláne a koraszülött, vagy kis súlyú piciknél elengedhetetlen a használatuk, és a legjobb szigetelést nyújtja. Ráadásul sokkal könnyebb úgy a babát a karodból letenni az ágyba, ha a pólyában tartva szoptatod, és azzal együtt is rakod le utána.  Ebből is jó az állíthatót választani, ami szivaccsal merevített aljú, és a szivacsbetét fejrésze levehető kishuzattal védett a bukástól és nyálazástól, így kevesebbet kell mosnod.

A babafészek megkönnyíti a babának az átállást, körbeöleli a babát, utazáskor is, idegen helyen is ismerős környezetet biztosít neki. Ebből is egyből a nagyobbat válasszuk. Kibontva az alját jó hosszú ideig szolgálatot tehet. Azonban az a legpraktikusabb közülük, aminek az alja külön mosható, vagy többfunkciós. Szoptatópárna, leesésgátló és rácsvédővé alakítható, az alja pedig a mózesbe, vagy a mélykocsiba is rakható. Nem kell minden elemet mosni, ha a gyermek lebukja.

Sajnos legtöbbször az utóbbiak is műszálas huzatúak, nehezen hozzáférhetőek, ezért nehezen is takaríthatóak, és nem is szigetelnek.

A rácsvédő is nagyon hasznos, minden fajtája jó lehet, ami nem zárja körbe az ágyat teljesen, de arra figyeljünk, hogy teljesen szorosan lehessen rögzíteni.

Szoptatás

A szoptatópárna rendkívül hasznos, azonban a kis golyókkal töltött zörög, csörög. Mindenkinek másik típusú a kedvence, de a legjobban kihasználható a hosszú henger, amit leesésgátlónak is lehet használni, ill. a te pocakod alá is jó rakni.

Az eldobható melltartó betét helyett sokkal puhább, és nem is ázik át a mosható változata.

Sokkal könnyebb a foltokat megelőzni, mint eltávolítani a kisruhákból. Ezért használjunk vízálló nyálkendőt, amit akár pártedliként is használhatunk, s nem műanyagból készül.

Pelenkázás

Az eldobható pelenka nedvszívó anyagában mi lehet, ha kimarja a bőrt? Nem sok jó. A mostani mosható pelusok mosása sokkal könnyebb ma már, mint régen a tetrapelenka, és rendkívül környezetbarát.

A nedves popsitörlő is nagyon jó időnként, vagy ha elmentek otthonról. De a legjobb a sima langyos víz, és egy mosható törlőkendő-popsitörlő, amit előtte csak be kell nedvesíteni langyos vízzel. Ezek biztos nem irritálják az érzékeny bőrfelületet.

A mosható pelenkázó alátét is sokkal jobb az eldobhatónál, ha elég vastag a benne lévő vatelin, és nem ázik át a felület, ráadásul takaróként, vagy játszószőnyegként is használhatod majd, vagy a babaúszáson, rendelőben, a parkban, kiránduláskor, és az autóban is. A hamar kilyukadó merevített falú pelenkázó alátétlapot is felesleges megvenni. Helyette elég egy nem átázó, textillel beborított 2-3 centiméteres szivacsot a felületre rakni. Persze a babák nagyon el tudják engedni magukat, sokszor akkor lepnek meg, amikor éppen pelenkázod őket, de erre is van megoldás: a pisikúp.

Összefoglalva tehát, babatextilek vásárlásánál fontos, hogy legyen:

  • minimum 90 %-ban természetes anyagú
  • könnyen mosható
  • formatartó, és elég vastagságú az anyaga ahhoz, hogy 2 mosás után is ugyan olyan maradjon
  • baba és bőrbarát, szellőző, nedvszívó
  • többfunkciós, vagy praktikus
  • több generációra is átörökíthető minőségű, vagy tovább értékesíthető.

Drávainé Németh Eszter

Csipetkék

- Pécsimami - 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan legyünk penge arcok a karácsonyi ajándékozáskor a kamasz gyerekeinknél?

Hogyan legyünk penge arcok a karácsonyi ajándékozáskor a kamasz gyerekeinknél?

Kis vagy nagykamasz? Egyben tuti megegyeznek. Minden ciki, és a válaszuk nem tudom, ha a karácsonyi kívánságaikról faggatjuk őket.
Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Ugrás az oldal tetejére