Jelenlegi hely

Épp a gyerekszobát újítjátok? Erre figyeljetek oda!

Akármilyen felújításba is kezdünk, az mindig óriási munka lehet, ha nem megfelelően készülünk elő rá. Ezért érdemes pár apróságra odafigyelnünk akkor is, ha épp a gyerekszoba kerül felújításra.

A dizájn alapos megtervezése is fontos

A tervezés sosem felesleges folyamat, pláne ha a gyermekünk szobájának kinézetéről van szó. Már akár hónapokkal előre elkezdhetjük az ötletelést, ami segít a költségvetés kialakításában is. A dizájn pedig akkor a legjobb, ha időben nekiállunk, hiszen hetekkel később teljesen más lehet a véleményünk az egészről. Ezért nem árt alaposan ráfeküdni a témára, ahogyan a megfelelő eszközök beszerzésére sem.

Készítsünk pontos költségvetést

Érdemes akár heteket is rászánni arra, hogy alapos költségvetést készítsünk. Az internet világában pedig ez már nem olyan bonyolult. Listázzuk ki az áruházak kínálatát és jó előre keressük ki, hogy mit hol tudunk beszerezni, illetve milyen árakon. Ezzel elejét vehetjük annak, hogy a művelet alatt kellemetlen meglepetés érjen minket a kiadások miatt.

Mi állunk neki a munkának, vagy megkérünk egy szakembert?

Nagyon nem mindegy, melyik opciót választjuk. Előbbi esetben bizony számba kell vennünk, hogy milyen eszközeink vannak a felújításhoz. Ha csak egy festés hiányzik, akkor könnyű dolgunk lehet, viszont még ekkor sem érdemes megfeledkeznünk a kényelmes és összekoszolható öltözékről. A munkás póló lehet egy használt felső is, amit már nem viselnénk sehová, de akár be is szerezhetünk egyet, ha épp nincs kéznél ilyen. A kedvenc felsőnkben viszont semmiképp ne akarjunk még egy apróbb festésbe se belekezdeni, sokféle festék és anyag ugyanis egyáltalán nem jön ki a textilből.

Ha komolyabb átalakítást akarunk, akkor mindenképp beszéljünk szakemberrel!

Ha a gyerekszoba átalakítása komolyabb munkálatokat is igénybe vesz, akkor mindenképp el kell gondolkodni egy szakember segítségén. Például a falak kiverése, egy új ablak cseréje már balesetveszélyes is lehet, amihez nem árt a komolyabb eszközök bevetése, de még a munkavédelmi bakancs sem. Ezért ha otthon nem áll ilyesmi rendelkezésre, akkor inkább hívjunk egy profi szakembert. Ha pedig még ezek után is mi szeretnénk nekivágni a felújításnak, mindenképp gondoljunk a biztonságunkra elsősorban.

Szponzorált tartalom

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
Ugrás az oldal tetejére