Jelenlegi hely

Hogyan találjunk rá a nekünk megfelelő bébiszitterre?

Biztosan veled is előfordult már, hogy megbízható segítségért össze tetted volna a két kezed. Anyaként nem könnyű szakítani pár órát a feltöltődésre, vagy akár a házimunkára, sok esetben pedig a munkádra sem. Ezen túl sok szülőt aggaszt a kérdés: ki megy szeptemberben a suliba, oviba a gyerkőcökért? Továbbá ki tölt velük minőségi időt otthon, amikor mi még a munkahelyünkön vagyunk?

Magyarország egyik legnagyobb közvetítő cégének, a Lurkó Bébiszitter alapítóját kérdeztük gyakran ismételt, talán benned is felmerülő kérdések alapján arról, hogyan találjuk meg a hozzánk leginkább passzoló segítséget?

Sok rémtörténetet hallottam. Kire bízzam a gyermekem?

A legtöbben elsősorban családon belül próbálnak segítséget találni, és mi is ezt szoktuk javasolni. A rokonságban vagy az ismerősi körben jobban megbízunk, így az ő felügyeletükre szívesebben hagyjuk a lurkónkat. Sokan próbálják kímélni a nagyszülőket, de a legtöbb ember számára a szeretteiről való gondoskodás örömet okoz, ezért ne féljünk megkérni a család idősebb tagjait sem!

És ha nincs mozgósítható ismerős? 

Az ismerősi körből választott bébiszitter hátránya lehet, hogy az esetleges konfliktust, és/vagy nevelésbeli különbségeket nehezebb kezelni, illetve időnként az anyagiak intézése is feszélyező lehet. Ámde rátalálni az alkalmas külső segítségre sokaknak még nagyobb kihívásnak tűnik. Nem véletlenül, hiszen a gyermekünket, a szemünk fényét bízzuk rá egy idegenre, ráadásul a legbensőségesebb helyen, az otthonunkban tesszük mindezt.

Ha tehetjük, ne sajnáljuk a keresésre szánt időt, és válasszunk olyan bébiszittert, akiben valóban megbízunk, akinek erkölcsi bizonyítványa van, valós referenciákkal rendelkezik, és legalább egyszer már találkoztunk vele hármasban, a gyermekünkkel együtt.

Mitől lesz “megbízható” egy gyerekvigyázó és “minőségi” a gyermekfelügyelet?

A már említett erkölcsi bizonyítvány, referenciák, és akár a tanulmányok is sokat nyomnak a latban, de nem annyit mint gondolnánk.

Gyermekvigyázás esetén elsősorban nem beosztottat keresünk, hanem jól működő kapcsolatot. Ezért mindig arra bátorítjuk a szülőket, hogy merjenek a saját megérzéseikre és az emberismeretükre hagyatkozni.

Egy jó értékrenddel rendelkező, szimpatikus bébiszittert sokkal többre tartunk szülőként, mint egy nagyon tapasztalt, de barátságtalan személyt.

Mennyire bízhatunk ilyen terén egy közvetítő cégben?

Ez nálunk is fontos szempont, ezért mi is személyesen megismerjük bébiszittereinket, az értékrendjüket, gondolkozásukat. Közvetítő cégként kulcsfontosságú kérdés ez számunkra, hiszen valaki rajonghat bármennyire a gyermekekért, ha nem lelkiismeretes és megbízható, akkor nem tudunk vele együttműködni.

Az előzetes ismerkedést család és bébiszitter között rendszeres gyermekvigyázás esetén ingyen biztosítjuk, mivel hiszünk abban, hogy a hosszútávú jó kapcsolat és a bizalom kiépüléséhez elengedhetetlen, hogy a felek szemtől-szemben találkozzanak. Erre bíztatjuk a szülőket is, hogy a dokumentumok bekérése mellett, rokonszenv alapján döntsenek.

A felügyeleten kívül foglalkozik is a gyerekkel?

A gyerekvigyázással eltöltött időről kialakított igény mindig családfüggő. Van olyan szülő, akinek kifejezetten fontos, hogy együtt tanuljon gyermeke és a bébiszitter, vagy az, hogy kézműveskedéssel, készségfejlesztő játékokkal, nyelvtanulással töltsék az időt, esetleg sajátos nevelési igényeik vannak, netán a szabadtéri játékokat tartják fontosnak.

Azt tanácsoljuk, hogy vessük papírra a nekünk fontos igényeket, erősségeket, és ha nem látjuk ezeket a nekünk szimpatikus bébiszitter önéletrajzában, adatlapján a leírtak között, akkor a személyes találkozáskor beszélgessünk róla!

Ha nem szimpatikus a bébicsősz vagy nem értünk szót vele, akkor választhatunk mást?

Az előzetes személyes találkozás után, hagyatkozva a megérzéseinkre mérlegeljünk.Nálunk az esetek 90%-ában az ismerkedéskor hozott döntés kiállja az idő próbáját.

Aki nem szimpatikus az elején, őt merjük elengedni, és akivel kapcsolatban nyugalmat érzünk, azzal vágjunk bele!

Egy-két hét után, ahogy megismerjük egymás szokásait a kezdeti furcsa érzések elmúlnak, de persze az is előfordul, hogy eközben derül ki, hogy nem értünk szót egymással, ez teljesen rendben van így.

Hogy a bébiszitternek is könnyebb legyen és a szülők is elégedettek legyenek, mi azt kérjük, hogy minimum 48 órával a megbeszélt időpont előtt mondják le a gyermekvigyázást! Ugyanezt várjuk el bébiszittereinktől is, akiknek viszont sokszor megélhetési gondot jelent egy szülő általi visszalépés.

Akár betegség miatti lemondásról, akár másik bébiszitter melletti választásról van szó, a szülő-bébiszitter kapcsolatban talán ez a legérzékenyebb kérdés. Ismerve a bébiszitterek oldalát is azt javasoljuk tehát, hogy olyan weboldalon keressünk, vagy olyan ismerőst kérjünk meg, akiben feltétlen megbízunk, így erre támaszkodva nem kell félnünk meghozni a döntést!

Milyen feladatokat bízhatok egy bébiszitterre? Főzés vagy takarítás is szóba jöhet?

Egy jól működő kapcsolatban a gyermekvigyázó a család barátjává, akár családtaggá is válhat, de ami biztos, hogy az otthonunkban, a legnagyobb kincseinkkel, gyermekeinkkel tölti az időt.

Mindezekért jogos kérdés az, hogy mit is bízhatunk rá, mit vállal el egy bébiszitter a háztartás terén? Eredetileg mi úgy gondolkodtunk, hogy ahhoz, hogy a bébiszitterkedés (jobban) megbecsült szakma legyen, a gyermekvigyázónak tényleg csak a lurkóval kellene foglalkoznia, hogy valóban minőségi időt tölthessenek el együtt.

Viszont az évek alatt bébiszittereink bebizonyították, hogy sokan kifejezetten szívesen vállalnak házimunkát is. Úgy gondolkoznak erről, ahogyan sok szülő is, hogy ha már úgyis ennyi időt a családnál töltenek el, akkor miért ne segíthetnének?

Akinek viszont mumusa a takarítás, és nem véletlenül csak gyermekvigyázást vállal, azoknál nem érdemes erőltetni ezt a dolgot.

Javasolt őszintén rákérdezni erre is, ha nem ír erről az önéletrajzában, adatlapján. Egy vacsora elkészítése a gyermeknek, és az ehhez hasonló lurkó körüli teendők viszont úgy gondoljuk, hogy nyugodtan elvárhatóak (a megfelelő eszközök, alapanyagok és instrukció biztosítása mellett) minden bébiszittertől.

Mikor és mennyit kell fizetnem egy gyermekvigyázónak? Egy közvetítő cég esetében ez hogyan működik?

Egy bébiszitternek készpénzben, illetve banki utalással tudunk fizetni. A legkényelmesebb talán az utóbbi, hiszen nem kell a helyszínen számolgatnunk búcsúzáskor, hogy vajon mennyivel is tartozunk. A közvetítő cégek esetében általában a bébiszitterek és a családok is fizetnek regisztrációs díjat, vagy a cég a bébiszitterek óradíjából részesül.

A közvetítőknek két nagy csoportja létezik ugyanis: az egyik abból él, hogy a rengeteg jelentkezőnek próbál ilyen-olyan képzést eladni, a másik csoport valódi kapcsolatokat hoz létre, és anyagilag is ebben érdekelt.

Az első csoportot onnan lehet felismerni, hogy nem a szülőkre fókuszál, hanem a jelentkezőkre. Az ilyen közvetítő oldalak sajnos olyan emberektől veszik el a maradék pénzüket, akik kétségbeesetten szeretnének munkát találni.

A másik csoport odafigyel a szülőkre is, és igyekszik a bébiszitterek számára is hosszútávon fenntartható állapotot teremteni.

Az utóbbi közvetítő cégeknél viszont sokszor azzal a problémával szembesülünk, hogy méltánytalanul kevés fizetésért dolgoztatják a jelentkezőket. Aki pedig sokat foglalkozik kereséssel, az észrevehette már, hogy lehet találni nagyon olcsón is bébiszittert, de biztos lehet benne, hogy abban nem lesz köszönet! Hiszen aki nem él meg a bébiszitterkedésből, tapasztalataink szerint rövid időn belül, de előbb-utóbb biztosan váltani fog.

Aki tehát hosszútávú, megbízható segítséget keres, és kiegyensúlyozott kapcsolatra törekszik azzal az emberrel, akire a gyermekét bízza, annak érdemes előre végiggondolni, hogy mik a legfontosabb szempontok számára.

Érdemes időt fektetni a keresésbe és figyelembe venni, hogy bébiszitterként a megélhetése akkor biztosított, ha rendszeresen és méltányos óradíj ellenében bízzuk meg őket.

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

A téli hónapokban gyakran tapasztalható fáradtság és energiahiány a hideg időjárás, a rövid nappalok és a kevesebb napfény miatt alakul ki. Az alábbi tippek segíthetnek, hogy energikusabbnak érezd magad ebben az időszakban:
Apák a gyermeknevelésben

Apák a gyermeknevelésben

Hogyan élhetik meg valóban a szülőséget az édesapák?
Ugrás az oldal tetejére