Jelenlegi hely

Beporzók napja avagy védd a kicsiket!

Harmadik éve, hogy március elején már kiemelt napon is foglalkozunk a méhekkel, védelmükkel és jelentőségükkel az emberiség életében. Tudod hogy mi a Beporzók napja? Csatlakozz te is az egyik országos programhoz!

A virágos növények legtöbbje nem terem, ha elmarad a beporzás. A megművelt területeken főleg a házi méhekre marad ez a feladat. De mi történne akkor, ha eltűnnének?

Már 5 éve, hogy 2018 januárjában magánkezdeményezéssel indult útjára a Beporzók Napja. Meghirdetésének első pillanatától támogatóként álltak mögé a civil szervezetek, tudományos élet, a közoktatás és a méhész szakma képviselői. A felhívás nyomán oktatási és közintézmények, óvodák, helyi kis csoportosulások fogtak össze a Kárpát-medence számos településén és szerveztek kisebb-nagyobb eseményeket.

A program célja a mozgalom fenntartása, annak tudatosítása, hogy a beporzó rovarok apró voltuk ellenére mekkora hatással vannak az emberi életre. Bármennyire is kicsinek érzi magát az egyes ember a világméretű problémákkal szemben, higgyen benne, hogy a maga kertesháznyi, óvodakertnyi szintjén nagyon sokat tud segíteni a helyzeten.

Mindennapi ételünk előállításához a szörpöktől a bablevesig  beporzó állatokra van szükségünk. A Beporzók napja ezen állatok szorgos munkájának ünneplésére és segítésére szólítja fel a társadalmat.

Mit tehet egy kis közösség, egy család vagy egy osztály?

  • Például a saját kertjét rovarbaráttá alakíthatja rovarhotel ("darázsgarázs"), méhecskebölcső építésével.
  • A szépen nyírt pázsit növény nélkül unalmas kert benyomását kelti, és a rovaroknak sem jó.
  • Minél több színes virágot ültessetek: cserépbe, kiskertbe, járda mellett a parlagon heverő füves területre.
  • Ne egyszerre ültessük a növényeket, hanem folyamatosan, többször a nyár folyamán.
  • Egy virágokkal teli zsebkendőnyi terület nagyon sokat segíthet a repülő rovaroknak: megpihenhetnek rajta, feltöltik magukat nektárral.
  • Ültethettek a helyi környezethez alkalmazkodó gyümölcsfát, gyümölcsbokrot, amit minélkevesebb permetezéssel neveljetek.
  • Virágzó gyümölcsfát, növényt rovarölő szerrel soha ne permetezzünk! Ha mégis erre kényszerülünk, akkor várjuk meg legalább a napnyugtát.
  • A nagy szárazság nem kíméli a repülő rovarokat sem, és nem mindenkinek van kerti tava.Egy lapos tálba, árnyékba tegyél ki vizet nekik, amit naponta frissítesz, feltöltesz.

Rovartanya és méhecskebölcső

Akinek kertje van, az maga is megépítheti.

Rovartanya, darázsgarázs

A kert egy nyugodt, hátsó zugába hordjunk össze mindenféle természetes anyagú „maradékot”: fahasábokat, fadarabokat, fakérget, agyagcserepeket, tobozokat, csigaházat.

Ezek között kialakuló résekbe dugdossunk be „csöveket”: nádat, bambuszt, üreges ágakat. Akár magunk is készíthetünk egy fadarabba 5-10-15 cm mély furatokat. Fedjük le nagyobb fadarabokkal, lapokkal; a kíváncsi és merész szarkák ellen akár csirkehálóval is körbevehetjük.

Méhecskebölcső

Csöves szerkezetű anyagokból, pl nád, bodzaág összekötegelt és védett helyre felkötözött bölcsőde a méheknek. A nádat minél szorosabban kötözd össze, bele lehet tenni egy félbevágott műanyag flakonba vagy egy cserépbe is, majd eső- és szélvédett helyre rögzíteni. Nagyon szorosra kell tömni, hogy a nádszálak ne tudjanak kihullani.

Ha kicsiny kerted van, vagy egy nagy teraszod, akkor érdemesebb venned egy kész darázsgarázst. Több kertészeti áruházlánc, de még bútoráruház is kínál kész kicsiny házikókat.

Programok a Kárpát-medencében

Az első Beporzók Napjának megünneplésére számos magyarországi és határontúli felsőoktatási intézmény, kollégium, iskola, óvoda jelentette be, hogy saját intézményén belül szervezett a mozgalomhoz kapcsolódó programot. Az események és csatlakozók száma folyamatosan nő, keresd a logót és nézd a Beporzók napja Facebook oldalát.

Évek óta a magyar múzeumok is csatlakoznak a kezdeményezéshez. Három évvel ezelőtti fontos és gyönyörű gondolataikat fogalmazták meg ebben a levelükben.

Kinek köszönhetjük a nemes kezdeményezést?

A projekt kezdeményezői magánemberek: Györfy Borbála – az ELTE TTK Tudománykommunikáció mesterszakos hallgatója, ökológus és Dr. Vásárhelyi Tamás biológus, környezeti nevelő, tudományos ismeretterjesztő, a Magyar Természettudományi Múzeum muzeológusa, az ELTE TTK címzetes docense.
Bárki csatlakozhat, aki szívén viseli a bolygó vagy a méhek sorsát, vagy csak szimplán szereti a mézet és a virágokat. 

ADL - Debrecenimami

Forrás: Beporzok.hu Facebook oldala; greenfo.hu; 365.reblog.hu; 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Tippek, hogyan legyen élményekkel teli már az utazás is vonattal, ha gyerekkel indultok el

Tippek, hogyan legyen élményekkel teli már az utazás is vonattal, ha gyerekkel indultok el

Évek óta vonattal megyünk nyaralni. Először csak kettesben a férjemmel, majd csatlakozott a fiúnk 12 éve, 7 éve a lányunk is. Ehhez hoztam jól bevált „praktikákat”, hogy stressz helyett valóban élményekkel legyen teli már az utazás is.
Irány vonattal és busszal a nyaralás! - Foglalkoztatók, kvízek, mesék, animált videók a különleges élményhez

Irány vonattal és busszal a nyaralás! - Foglalkoztatók, kvízek, mesék, animált videók a különleges élményhez

Ha vonattal, busszal tervezitek a nyaralást, és van gyerkőc a családban, érdemes felkeresni a MÁV-Volán-csoport weboldalát. Foglalkoztató füzetek, kivágható makettek, kvízjátékok, mesék  várják a legkisebbeket, hogy vidáman ismerkedhessenek a közösségi közlekedési eszközökkel, és az utazás is különleges élményt jelentsen.
Munkába visszatérés anyaszemmel – „amikor meetingen a “Boci-boci tarka” ütemes dallama zakatol a fejedben és azon izgulsz, nehogy megszólítsanak, mert képes leszel hangosan folytatni”

Munkába visszatérés anyaszemmel – „amikor meetingen a “Boci-boci tarka” ütemes dallama zakatol a fejedben és azon izgulsz, nehogy megszólítsanak, mert képes leszel hangosan folytatni”

Nem foglalkozunk eleget az "egy szempillantás alatt - mármint a cirka 9 hónap alatt - anyává váló nők lelkével"! -hallom sokszor, sok helyről, amivel abszolút egyet tudok érteni. Jómagam is a pokol legmélyebb bugyrait éltem meg elsőszülöttem érkezésével, és még azt hiszem finoman fogalmaztam. - Mezeiné Kovács Kitti írása.
Nem akar több gyereket? Akkor "kikapjuk"!

Nem akar több gyereket? Akkor "kikapjuk"!

Már négy éve nem lenne méhem, ha a nőgyógyászom lesújtó mondatai után nem találok rá véletlenül az inteneten a mióma embolizáció lehetőségére.
Ugrás az oldal tetejére