Jelenlegi hely

Szerencsés vagy szerencsétlen? Miért péntek és 13?

Lehet balszerencsés vagy a legszerencsésebb szám, attól függ, honnan nézzük. A világ egyik legismertebb babonája, de hogyan lett az?

Nem a szám, hanem, ahogy a legtöbb népszokásnál, a hozzá kapcsolódó hiedelmek tehetnek mindenről.

A Bibliától a kínaiakig

A babona eredete az ókori történelemig nyúlik vissza. A Bibliában az Utolsó vacsorán 13 vendég volt. Az, hogy a pénteki nap is a 13-hoz kötődött, szintén ehhez a történethez kapcsolódhat, ugyanis Jézust pénteken feszítették keresztre.

Emiatt sok épületben nincs 13. emelet, hotelekben 13-as számú szoba, és a repülőtereken gyakran kihagyják a 13-as kaput, utcákban a 13-as házszámot. A BMW müncheni székházában sincsen ilyen emelet.

A tizenhármastól való páni félelem külön fogalom: triszkaidekafóbia. Péntek 13-án rosszat jelent, ha zárt térben kinyitnak egy esernyőt, átmegy elöttünk egy fekete macska, balszerencsét hoz, ha berepül és a házban repked egy madár, létra alatt átmenni, ne énekelj az asztalnál és ne tedd rá a kulcsaidat sem. Vigyázz, hogy ne törd össze a tükröt és ne lépj rá a sírra a temetőben ezen a napon. Bőséges a választék a péntek 13 babonáiból!

Marvel szuperhős hívőknek egy izgalmas adalék, hogy a norvég mitológiában is megjelenik a 13-as szám szerencsétlen volta: Loki, a bajkeverő isten, hívatlanként a 13. vendég volt egy lakomán, ami persze káoszhoz vezetett.

Érdekes módon azonban nem minden kultúrában tartják balszerencsésnek; például az olaszok inkább a 17-es számot kerülik, pláne, ha péntekre esik. De piros ruhadarabok viselésével, például egy zoknival megvédheted magad.

Míg a keresztény kultúrkörben a legszerencsétlenebb szám, addig a kínaiak számára pedig kifejezetten szerencsésnek számít.

A matematikában is különleges

A 13-as szám egy prím, ami azt jelenti, hogy csak egy és önmaga osztója. Ezen kívül a Fibonacci-sorozat egyik eleme is, ahol minden szám az előző két szám összegeként jön létre: 0, 1, 1, 2, 3, 5, 8, 13, stb. 

Szabadkőműves, okkultista szerepe

A tizenhármas szám a luciferánus, illetve szabadkőműves jelképrendszer egyik legfontosabb eleme.

A sötét misztikában a 13-as számot ezért eleve a gonosz megidézőjének tartják: 12+1 felbontás magyarázata szerint a 12 a Teremtés rendjét jelképezi, az 1 viszont a Sátán, az egyetlen, illetve az első, aki teljesen elkötelezett ezen rend megtörésére. A 13-as szám tehát a világ rendjén való kívülállást jelenti a sátánizmusban;

Ugyanezt a keresztény misztikában szentséget hordoz. A 12  a teremtett világ teljességét, illetve annak rendjét fejezi ki, míg az 1, mint a "legszentebb szám", Isten, a Teremtő megjelenítője. A 13 tehát a Teremtő és a Teremtés együttesét, misztikus egységét, teljességét fejezi ki.

Így egy 13 egyenrangú elemből álló csoport a lehető leginstabilabb. Innen származik a babonás hiedelem a szám "szerencsétlen" voltát illetően.

Példák a 13 megjelenésére a világos misztikában:

  • Jézus Krisztus és 12 legközelebbi tanítványának köre
  • A Szent Korona mértékrendje a 13-as számra épül
  • Egy földi év alatt a Hold 13-szor kerüli meg a Földet;
  • 8 földi év alatt a Vénusz 13-szor kerüli meg a Napot
  • így egy nő is 13-szor kerül évente gyermekfogantatásra alkalmas állapotba (Forrás)

Ahogy látszik, sok mindent ki lehet hozni 13-ra, csak nézőpont kérdése.

A 13-adik kártya

A franciakártyában nincs 13-as, de a Tarotban igen. Ez a Halál lapja, ami így a szerencsétlenség szimbólumává vált.

Pláne, ha a lapon a hatalmas kaszával felszerelt csontváz és a körötte learatott emberi csontok halmai láthatóak. A legtöbbször a háttérben a nap szórja sugarait, egyaránt a lenyugvó és felkelő napként értelmezhetjük.

A Halál lapja nem a biológiai halálra utal, inkább szimbólikusan kell értelmezni: egyszerre jelentheti valaminek a végét és ahogy a természetben, ezzel egy átalakulási folyamatot és valami új születését.

Éppen ez a 13-as lap lényegi üzenete: aki ezt húzza, a sorstól, a karmájától figyelmeztetést kap: életében új fejezet következik, itt az idő búcsút mondani a réginek. A Halál ugyanis egy nagy búcsú, a végső elengedés. Rámutat, hogy ne ragaszkodjunk görcsösen érzelmeinkhez, tárgyainkhoz, kapcsolatainkhoz – semmihez.

Az elmúlásnak és az elengedéseknek is ideje van. Segíthetünk önmagunknak, ha megbékélünk azzal, hogy valaminek múlnia kell és ehhez megadjuk a szükséges átmeneti időt.

Érdemes eltűnődni a 13-as legfontosabb tanításán: az elmúlástól való félelem gátolja az életet teljes szépségében való megélését és élvezetét.

Vagy ahogy Krishnamurti, a nagy hindu filozófus sokkal lényegre törőbben fogalmazta:

Nem élhetünk igazán anélkül, hogy meghalnánk!

ADL - Debrecenimami

Forrás1; Forrás2; Forrás3; Listakép: Pexels / Sc Leme

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

A mélymedencei izomzat. Akinek már van gyermeke, pontosan tudja, milyen változásokat hoz létre a várandósság és a szülés ebben az izomcsoportban. Alaposan kinyújtja, meggyöngíti, néha pedig még egyéb sérülések is keletkeznek rajta. Ennek következtében megjelenhet az inkontinencia, kitágul a hüvely, megsüllyedhet a méh. Fájhat a derekunk is. A jó hír az, hogy tornával szinte teljesen helyrehozható.
Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

A tavasz első hírnökei, a hóvirág, a krókusz, a tőzike, a nárcisz után előbújtak lila színben pompázó és illatos ibolyák is. Az ibolya azon túl, hogy ehető növény, jótékony hatással van az emberi szervezetre. 
Ugrás az oldal tetejére