Jelenlegi hely

Régi idők karácsonya Budapesten

Milyen volt az ünnepi készülődés az elmúlt évszázadban a fővárosban? Régi képekkel mutatjuk be, hogy milyen is volt egykor a karácsonyi forgatag.

Nagy volt a sürgés-forgás a belvárosban 1897. decemberében: „Hetek óta mindent karácsonyra árulnak. A kirakatokat fölfrissítik, fényesebben világítják. Az emberek kisebb-nagyobb csomagokkal járnak az utcákon. Hordárok viszik a hintás lovakat és dobokat.”

A városi nép hullámzott a körutakon, hogy a korán sötétedő téli napokon gyönyörködhessenek a kivilágított, karácsonyi kirakatokban.

A XIX. század végi Budapesten a belvárosi bazárokban, üzletekben lehetett beszerezni az ajándékokat. A karácsonyi vásárok is népszerűek voltak, itt főleg a gyerekeknek való portékákat lehetett kapni: hintalovat, trombitát, katonát, dobot, babát, bababútort és édességeket is. Az 1860-as évektől tartottak fenyővásárokat, főleg a Dunaparton és a tereken.  


Karácsonyi vásár a Városház téren
(Forrás: Vasárnapi Ujság, 1890. december 21.)

"A nagyobb városokban, különösen pedig az igazi nagyvárosokban a karácsonyi piac forgalma szinte mesés összegekre rúg. Számtalan műhely és gyár hónapokon át tartó szorgos munkával főleg a karácsonyi piac szükségleteinek kielégítésén fáradozik, és segítségül híván a művészetet, évről évre tökéletesedő cikkeket állít elő, hogy az egyszerűbb szükségleteken kívül a finomultabb műízlés követeléseinek is eleget tudjon tenni." – írja a Vasárnapi Ujság 1899. decemberi 24-i száma.

A "tehetősebb közönség" a "fényes cikkek" vásárlás mellett a nehezebb sorsúakra is gondolt, jótékony egyesületek támogatásán keresztül gondoskodtak a szegényekről.


Nézelődés egy fővárosi üzletben
(Forrás: Vasárnapi Ujság, 1902. december 21.)

Jókai Mór: Koldusgyermek című karácsonyi történét olvasva bepillanthatunk az 1860-as évek pesti belvárosába:

"Annyi ablak ki volt világítva, az utcákon fényes hintók robogtak alá s fel; ragyogó boltablakokban fenyőfák voltak kitéve, égő viaszgyertyákkal, cukorangyalkákkal, picike bölcsőkkel, azokban aludt a kis Jézus. (...) Mosolygó asszonyságok jöttek a boltokba, vásároltak azokból a tündéri szépségekből, ki-ki vitte haza, kisfiának, kisleányának – amit a kis Jézus küldött nekik." 

Utcai kép karácsony hetében 
(Forrás: Vasárnapi Ujság, 1902. december 21.)

Korcsolyázók a városligeti jégpályán
(Forrás: Vasárnapi Ujság, 1902. december 21.)

Az első karácsonyfát Pesten az 1820-as években állították fel. A fenyőfaállítás német eredetű szokása és a feldíszített karácsonyfa alatt történő ajándékozás gyorsan elterjedt Magyarországon, a XIX. század közepén a polgárság otthonaiban megjelent. A köztéri faállítás később lett általános.

Karácsony este
(Forrás: Vasárnapi Ujság, 1871. december 24.)

A karácsonyfadíszek az idők során sokat változtak, a dió, alma, mézeskalács egyszerűségétől eljutottunk a csillogó, sokféle formájú üvegdíszekig. A nagyszüleink gyermekkorában a hagyományos gömbök mellett megjelent a harang, házikó, gomba, hóember és madárka is.

Fenyőfa és csomagok
(Forrás: Érdekes Újság, 1914. december 20.)

Száz éve is voltak reklámok...

"Ragyogó arcok, boldog emberek..." - A korabeli hirdetés "szép és célszerű" ajándékot kínál 
(Forrás: Tolnai Világlapja, 1927. december 21.)

Betlehem a karácsonyfa alatt 1942-ben
(Fotó: Fortepan)

Nagyot ugrunk az időben egészen az 1980-as évekbe, sokunk gyerekkorába. Email és SMS helyett igazi karácsonyi képeslapot küldtünk a rokonoknak, ismerősöknek, melyek felirata "Kellemes karácsonyi ünnepeket és eredményekben gazdag boldog új évet!" volt. Egyetlen bakelit lemezről (Csendes éj) hallgattuk a karácsonyi dalokat a Mennyből az angyaltól a Kiskarácsony, nagykarácsonyig.

Kevesebb játék, de nagyobb öröm, habcsók és viaszgyertya a fán, Rubik kocka, moncsicsi, Rodolfo készlet, walkman a fa alatt...

Télen esett a hó, sokat szánkóztunk, a hóembert sem csak mesekönyvből ismertük. 


Szánkózó-domb az Óbudai-szigeten
Fotó: Fortepan

Nagy sor áll a Triál Sport-, Játék- és Hangszerkereskedelmi Vállalat Tanács körút (ma Károly körút) 22–24. szám alatti bemutatóterme előtt
(Fotó: Fortepan)

A 80-as évek plázája, a Sugár áruház az Örs vezér téren 
(Fotó: Fortepan)

A Váci utcában akkor is hömpölygött a tömeg
(Fotó: Fortepan)

Hangulatos kivilágítás a Vörösmarty téren, háttérben a hatalmas karácsonyfa 1985-ben
 (Fotó: Fortepan)

Halász Kinga
- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Szeptember az új január - őszi tippek az egészségéért

Szeptember az új január - őszi tippek az egészségéért

Sokan mondják, hogy szeptember az új január. A nyári lazulás után sokan motiváltabban érkeznek vissza az edzőtermekbe. Hogy a kezdeti lelkesedés pár hétnél tovább tartson, érdemes szakemberrel konzultálni és konrét célokat meghatározni.
Ki mondta, hogy az ősz unalmas legyen?

Ki mondta, hogy az ősz unalmas legyen?

Az ősz számos lehetőséget kínál, hogy a gyerekek számára izgalmassá és élvezetessé tegyük ezt az évszakot. Összegyűjtöttem néhány ötletet, amelyek segítenek felfedezni az ősz szépségeit és kihasználni az évszak sajátosságait a családi élmények során.
Végzetes mondatok a gyereknevelésben!

Végzetes mondatok a gyereknevelésben!

Vannak olyan végzetes mondatok, amit a szülők később megbánnak. Van pár ismétlődő dolog, amit ha gyakran mondunk gyerekeinknek, akkor azzal akár hosszú távon nehezítjük meg a gyerek és a magunk életét is.- Novák Ferenc pedagógiai viselkedéskutató​ írása.
Miért menjünk el szűrővizsgálatokra, ha nincsen semmi bajunk?

Miért menjünk el szűrővizsgálatokra, ha nincs semmi bajunk?

Azért, hogy ne is legyen! - Dr. Gyöngy Andrea belgyógyász, diabetológus írása
Ugrás az oldal tetejére