Jelenlegi hely

Időutazás Ópusztaszeren

Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkba látogatni ideális családi program, hiszen kulturális élmény, játékos történelemtanulás és kirándulás is egyben. A lenyűgöző Feszty-körkép megnézése után térben és időben tehetünk felfedező utakat a csodaszép természeti környezetben.

Kalandozás térben és időben

Ópusztaszer nevéről leginkább a Feszty-körkép ugrik be, valóban ez a leghíresebb nevezetessége az emlékparknak, de ezen kívül rengeteg múltidéző érdekességet, látnivalót, élményt ígér a kicsi és nagy látogatóknak. Egész napos családos programot jelent. 11 éve jártunk itt utoljára, azóta sok újdonságot találtunk.

Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark gyönyörű természeti környezetben, 55 hektárnyi tájvédelmi területen fekszik. Főleg a honfoglalás korát mutatja be, ezen kívül izgalmas utazást kínál a magyarság történelmébe, egyszerre szabadtéri néprajzi múzeum, nomád park és kirándulóhely.

A hagyomány szerint a honfoglaló magyar törzsek vezetői itt találkoztak, hogy az új haza törvényeit megalkossák, kijelöljék a törzsek szállásterületét. III. Béla király jegyzője, Anonymus ír erről a Gesta Hungarorum című művében: „ott ejtették meg a szerét az ország egész dolgának”, innen ered a „szer” kifejezés. A XII. században egy monostort is alapítottak itt, amely a török időkben teljesen elpusztult, ezután lett az elhagyatott hely pusztaszer.

Feszty-körkép

A kerek látogatóközpontban, a Rotundában látható „A magyarok bejövetele”, ismertebb nevén a Feszty-körkép, Feszty Árpád festőművész lenyűgöző körpanorámája a honfoglalásról.

Az egyedülálló, monumentális alkotás (120 méter hosszú, 15 méter magas) hat jelenetben mutatja be a magyarok bejövetelét a Kárpát-medencébe. A kép 1894-ben készült, a millenniumi kiállítás egyik legfőbb attrakciója volt.

A nézőnek olyan érzése van, mintha a részese lenne a jelenetnek, a tárgyak, a táj és a festmény közötti határvonal összemosódik. A látványt élővé teszik a hanghatások, pl. lódobogás, sámándob, csatazaj, gyereksírás, korabeli zene.

A körképet csak csoportosan lehet látogatni, 30 percenként indulnak a turnusok, belépéskor a pénztárnál tudtok bejelentkezni.

Rotunda

A bejárattól nem messze lévő Rotunda megújult épületében több interaktív és állandó kiállítást is találunk: a világ körképei, Panoptikum 22 magyar történelmi személyiség viaszfigurájával, Promenád (millennium korabeli nagyvárosi és egy kisvárosi korzót mutat be üzletekkel, korhű viseletekkel), a Szer monostorát és korát, valamint a körkép történetét bemutató tárlat. A gyerekek a multimédiás eszközök segítségével kalandozhatnak a honfoglalás korában, beöltözhetnek vitéznek vagy csatába mehetnek.

Skanzen

A Szabadtéri Néprajzi Gyűjtemény, népszerűbb nevén Skanzen a 19. század végétől az 1930-as évekig terjedő időszak vidéki életét idézi, bemutatja a népi építészetet és életmódot.

A falu takaros utcáján végigsétálva bepillantást nyertünk az egykori paraszti élet hétköznapjaiba, a különféle mesterségekbe, népszokásokba. A Dél-Alföld mezővárosi és tanyai portái közé betérve találtunk iparos műhelyeket, postát, olvasókört, működő szatócsboltot, kisvasutat, borbélyüzletet. 

A tanyasi iskola tantermében megállapítottuk, hogy a gyerekek anno tablet helyett palatáblát, palavesszőt használtak. Számológép hiányában abakusz segített nekik a számolásban.

A szélmalmot belül is megcsodáltuk. A műszaki dolgok iránt érdeklődők a kocsi- és mezőgazdasági gépekből álló gyűjteményt sem hagyták ki.

A térség különböző településeire jellemző épületeket megismerhetjük itt a régi berendezési tárgyakkal együtt. Benéztünk a konyhába, a tisztaszobába, a kamrába, a kispadra is kiültünk. Még egy falusi tekepályára is bukkantunk.

A szatócsboltban örömmel fedeztük fel gyerekkorunk édességeit, a Duna-kavicsot, törökmézet és a medvecukrot.

Szoktak tartani kézműves foglalkozásokat és bemutatókat is, ahol hagyományőrök segítségével felelevenítik a kort. 

Látványosságok az emlékparkban

A Nomád Parkban megelevenednek a honfoglalás korának mindennapjai, kipróbálhatjuk az íjászatot is, nyáron honfoglaláskori lovasbemutatót is tartanak. Nomád játszótér, állatsimogató, berendezett jurta várja a vendégeket.

Különleges épületek a Csete-jurták, ahol időszaki kiállításokat tartanak (most egy kivétellel zárva voltak). A koronás jurtában érdekes látvány egy 1800 évet élt kaliforniai mamutfenyő szelete, a hatalmas fa évgyűrűire évszámokat írtak. Játékos történelemórát tarthatunk itt, hiszen a makettokon a magyar évszázadok főbb események jelennek meg.

Ha felsétálunk a dombtetőre, a hét vezérhez, innen szép kilátás nyílik a parkra. Az emlékhely legrégebbi része a Szer Monostor, ahol középkori templom és a hozzá tartozó monostor maradványai figyelhetőek meg. Az épületeket a török korban pusztították el, jelenleg régészeti feltárás folyik.

Mellette találjuk a Gyógynövényházat és kertet, ami az egykori monostorban élő szerzetesek gyógynövénytermesztéséről és hasznosításáról szól.

A millennium évére készült az Árpád-emlékmű, körülötte körben a királyok, fejedelmek, neves személyiségek mellszobra láthatóak.

A kis tó mellett áll egy tiszai halásztanya, gátőrház, nádtetős kunyhó, benne a halászat eszközei. Ez a rész az ember és a víz kapcsolatát mutatja be. További látnivaló a Puszta Háza, a Pallavicini kápolna és sok érdekes szobor, emlékmű.

Kicsit elfáradtunk a nap végére, a Szeri Kávézóban jól esett a jeges kávé és a jégkrém.

Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark
6767 Ópusztaszer, Szoborkert 68.

www.opusztaszer.hu

Halász Kinga
- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére