Húsvét környékén a magazintartalmú déli hírekben elhangzott egy apró kis hír, miszerint 174 év után 2021. április 30-án megszűnik a táviratküldés Magyarországon. Míg 30 évvel ezelőtt évente mintegy 8 millió táviratot küldtek egymásnak üzleti ügyfelek és magánszemélyek, 2020-ban már csak 23 ezer volt a feladott táviratok száma.
A Royal szálló (Erzsébet krt 49.,) halljában boy táviratot ad át egy vendégnek 1961-ben – Forrás: Fortepan / Bauer Sándor
A hírt hallva jelenlévő nő családtagjaimmal betanult musicalkoreográfiaként pördültünk egyszerre a rádió felé a "Még létezik dísztávirat?" mondattal majd egymás felé a "De kár, hogy megszűnik, pedig milyen jó volt!" Szkeptikusabb férfi rokonaim inkább szarkasztikusan bekérdeztek, mikor is küldtünk utoljára táviratot, mire elkezdtek ömleni az emlékeink, mert a mi családunk egy táviratküldő család volt.
Várva várt izgalmas pillanat volt, mikor Nagypapám, Nagybátyám névnapi, születésnapi, anyáknapi jókívánságait nagyalakú táviratos borítékban hozta ki a motoros postás. A selyemre nyomott szépiabarna alkotások máig bennem vannak. Ennél nagyobb volt az az öröm, mikor egy-egy ritka alkalommal mi küldtünk a nagymamának és én választhattam ki a postán a táviratot, asszisztálhattam végig a feladást szüleim oldalán.
Nem feledkezhetünk meg a vicces szövegezésről is: nem volt ékezet, így a hosszú magánhangzókat a dupla rövid jelentette, valahogy így: Ő = ÖÖ; É = EE. Nagyon tömören kellett megfogalmazni az üzenetet, mert szavanként kellett fizetni. (Úgy emlékszem, az első szó – ki tudja, miért) duplának számított. Akkoriban mivel még nem volt mindenkinek telefonja, ez volt a leggyorsabb üzenetküldési mód, hasznos volt családi jeles napok, események köszöntésekor.
Úgy éreztem, hogy át kell élnem újra és utoljára gyerekkorom ezen apró szívmelengető emlékét, elbúcsuznék személyesen is a táviratküldés intézményétől. Elhatároztam, hogy én bizony küldök egy táviratot. Csak alkalmat kell rá találnom, és lőn is hamarosan kitűnő humorérzékkel megáldott húgom névnapja.
A Magyar Királyi Posta táviratküldő szolgáltatásról informáló weboldalán még bíztatnak is rá, hogy tegyük emlékezetessé a napot:
Gyermek születése, tanulmányok befejezése, esküvő, kitüntetés, kinevezés vagy gyászhír? Ne érje be egy SMS-sel, Facebook vagy Instagram reakcióval! Küldjön személyesebb, igényesebb üzenetet.
Retro emlékeket erősítve egy régi, 30 éve is használt virágkosarat ábrázoló képet választottam, előre tájékozódva még a számát is megjegyeztem. Harmincas emlékeim szerint valaha a század elején telefonon is fel lehetett adni a táviratot, de ez megszűnt, így maradt a postára ballagás.
A postán a járványügyi rendelkezéseket betartva haladgatott a sor, darvadoztunk a szélben az utcán, mire végre az ablakhoz kerültem. A feladáshoz egy adatlapot kell kitölteni, melyet az ablakon belül őriz Mordor serege. A blankettát kitöltöttem, újra visszajutottam az ablakhoz, és optimistán jeleztem, hogy a RSZ14-eset szeretném. Szegény kisasszony csak nézett, mert a számítógépes rendszerükbe már senki nem vitte fel a kódszámokat, így manuális üzemmmódban az egeret klikkelgetve kereste ki a kért grafikát. Szépen bepötyögte a nyomtatványra leírt adatokat, feladó, szöveg, címzett. Sajnos a tabulator billentyű funkciója ismeretlen volt számára, így a billentyű - egér - billentyű - egér sorozatot néztem egy darabig.
A felkiáltójel némi izgalmat hozott a monotoniába, többen keresték, mire meglett azon a fránya billenytűzeten a megfelelő gombkombináció. (Nem vicc, sajnos videót nem lehet készíteni, pedig.. ).
Szomorúságomra a számítógépes módszerrel a táviratok olvasását izgalmassá tevő különleges írásmód eltűnt, így a régi izgalom nem minden eleme tér vissza erre a múltidéző alkalomra.
Leperkáltam a nem kis összeget, amiből már egy elemes gitárt is vehettem volna a Tecsóba; és búcsúzkodni kezdtem. Mint Columbo, orvul bekérdeztem az utolsó pillanatban, hogy kaphatok-e egy üres táviratfeladó blankettát, és ezzel levertem a lécet. "Nem! Azt nem lehet!" volt a válasz. Érvelni próbáltam, mert negyvenet túllépve még mindig nem tanultam meg, hogy rendszerek ellen nincs érv, csak lázadás: "Szeretnénk majd még egyet feladni, és ne kelljen kétszer sorban állni járvány idején." Mondatom segített, hogy megismerkedjem a hivatalvezetővel - nem mutatkozott be, csak a méreteiből gondolom, mert kétszer akkora volt, mint az ügyintéző, és éppen evett - aki sokkal diktatórikusabban közölte, hogy azt nem lehet. Különben is április végén megszűnik! - szólt az érv.
Valóban, április végén megszűnik a távirat, mely nem csodálom, hogy idejét múlta. Kódolva volt a mátrixba, de sokat segített neki ez a sokkal elavultabb kommunikáció...
ADL - Debrecenimami
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
