Jelenlegi hely

Instant család

Igaz történet egy házaspárról, akik egyik napról a másikra lesznek szülők, befogadnak az otthonukba és a szívükbe három testvért. Szívszorító sztori az örökbefogadásról, családdá válásról a vígjáték elemeivel fűszerezve.

Az Instant család (Instant family 2018) olyan film, aminek a 10 éves fiú is örül, a tinilány is hajlandó végignézni, és persze a felnőttek is élvezik. Szórakoztató alkotás mély üzenettel.

Egyből három

Gyereket nevelni nehéz, más gyerekét nevelni még nehezebb. A film igaz történeten alapul, hiszen a rendezője, Sean Anders a feleségével valóban örökbe fogadott három testvért, részben a saját élettapasztalatait meséli el. A műfaja vígjáték, azonban átélhetően mutatja be az örökbefogadási folyamat próbatételeit, a szerető családra vágyó gyerekek lelki világát, és a pár belső vívódásait, a környezetük hozzáállását. Persze a nevetést és a szeretetet is, a kötődések kialakulását.

Pete és Ellie egy szimpatikus házaspár, akik szeretik egymást, sikeresek a munkájukban, ami egyben a hobbijuk is – házakat újítanak fel és adnak el – gyönyörű házban élnek Fasírt nevű kutyájukkal. Szóval mindenük megvan, vagy mégsem? Rájönnek, hogy nagyon vágynak gyerekekre. Eddig halogatták a dolgot, végül a negyvenes éveikben már lemaradtak róla, amikor felmerül bennük az örökbefogadás gondolata.

Először csak viccnek szánják, hogy rögtön egy ötéves gyerekkel kellene kezdeni, átugorva az első éveket, majd komolyan belevágnak. Megdöbbennek, hogy milyen sok helyes lány és fiú vár szerető családra, segíteni szeretnének rajtuk.

Beiratkoznak egy tanfolyamra, ahol hozzájuk hasonló párokkal együtt két lelkes szociális munkás segítségével készülnek a nevelőszülőség kihívásokkal teli helyzeteire. Ugyanakkor az örökbefogadási procedúra sokkal komplikáltabb és embert próbálóbb, mint gondolták volna.

Az ismerkedős pikniken találkoznak egy bájos tinilánnyal, a 15 éves Lizzyvel, akit szívesen elfogadnának, de kiderül, hogy két kistestvére is van. Egyet fizet, hármat vihet alapon így kerül hozzájuk az öccse, Juan és kishúga, Lita is. Gyermektelen párból egyszerre nagycsaládosok lesznek. Az örömteli „mézeshetek” után jönnek a problémák.

Drámai jelenetek

Milyen lehet minden gyakorlat nélkül megismerni, szeretni és nevelgetni egy nagyszájú, lázadó kamaszt, egy hisztis ovis kislányt és egy szorongó fiút? Hogyan kovácsolódnak igazi családdá? Itt nem elég a jó szándék, kiborulások és konfliktushelyzetek váltják egymást a szeretetteli összebújások mellett.

A ház a feje tetejére áll, a meghitt karácsonyeste botrányba fullad, összetörik a kristályváza, Lita csak burgonyaszirmot hajlandó enni, a boltban üvölt és a földre vágja magát, mert a testpozitív Barbie baba helyett a vékony változatot akarja hazavinni, Juan a lábába szöget lő, amiből ömlik a vér, a drága játékok helyett üres papírdobozzal játszanak (a hálátlanok), nem akarják letenni a mobiltelefont, rémálmok gyötrik őket, és a helyzet csak tovább fokozódik...

Kis gyerek, kis gond, nagy gyerek nagy gond alapon Lizzy a felnőttkorú portásfiúval akar járni, ruhátlan fotókat próbál magáról küldeni (amit Ellie megakadályoz), a veszekedés után bejelentés nélkül eltűnik.

A többi szülővel ellentétben ők nem fokozatosan, hanem egyszerre kapják a gyereknevelési problémák teljes tárházát a dackorszaktól a kamaszkorig. Az is nehezíti a dolgukat, hogy a családjuktól elszakított gyerekek traumákon mentek keresztül pici koruktól fogva, és súlyos terheket hordoznak. Elhanyagoltság, fejlődési lemaradások, szeretethiány is jellemzi őket.

Végtelen megértés, elfogadás, türelem és szeretetteli gondoskodás szükségeltetik hozzájuk. Mellette a kreativitás és a humor is elengedhetetlen. Bevetik a jó-rossz zsaru felállást, alkalmazzák a 3R-t (relaxálás, ráhangolódás, ráhatás), mindezt több-kevesebb sikerrel.

Mellettük áll Pete édesanyja, aki belevaló szupernagyi, és számíthatnak a támogató csoportra, benne a szakértőkre is, akikkel megbeszélik nevelőszülői tapasztalataikat. Együtt sírnak és nevetnek egymáson és magukon. A helyszínek is változatosak, járunk a bírósági tárgyalóteremben, a gyámhatóságon, a középiskolában, focimeccsen, családi partin, és a kórházi ügyeleten.

Anya, apa születik

Ellie és Pete eljutnak a mélypontra, amikor legszívesebben visszacsinálnák az egészet, feladnák, nem bírják tovább, de együtt ezen is sikerül túllépniük. A film érzékelteti, min mennek keresztül a nevelőszülők, milyen dilemmáik vannak, melyek a nélkülözhetetlen tulajdonságai egy ideális nevelőszülőnek.

Egyesek szentnek, mások őrültnek tartják őket. A beszólásokat, előítéleteket és kritikákat is viselniük kell. A nagyszülőkkel, az unokatestvérekkel és más rokonokkal is lassan kialakulnak a kötelékek. A film bővelkedik szórakoztató jelenetekben és őszinte, mély pillanatokban is. Láthatjuk az életüket az adoptáló és az adaptált gyerekek nézőpontjából is.

Sok próbatételen és viszontagságon keresztül felépül a bizalom a szülők és újdonsült gyerekeik között. Megható pillanat, amikor a gyerekek először nevezik anyának, apának őket. Lépésről lépésre haladnak, összehangolódnak, amikor előkerül a börtönből szabadult vérszerinti anya. Megrázó találkozás után vissza szeretné kapni a magára hagyott gyerekeit.

Döntés előtt állnak, de vajon mi lesz a megoldás? A bíróság kinek ítéli őket? És ők kit választanának? Ki az igazi édesanyja és édesapja Lizzynek, Juannak és Litának? A történet végén ez is kiderül.

Azt viszont most is tudjuk, hogy értékes ajándék a család, ami időnként fárasztó ugyan, de rengeteg örömet jelent. Érdemes megküzdeni érte!

Halász Kinga
- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

A téli hónapokban gyakran tapasztalható fáradtság és energiahiány a hideg időjárás, a rövid nappalok és a kevesebb napfény miatt alakul ki. Az alábbi tippek segíthetnek, hogy energikusabbnak érezd magad ebben az időszakban:
Apák a gyermeknevelésben

Apák a gyermeknevelésben

Hogyan élhetik meg valóban a szülőséget az édesapák?
Ugrás az oldal tetejére