Jelenlegi hely

Tengeri tábor családoknak is: Horvátország, Tribunj!

Több éve foglalkozunk gyerekek és családok nyaraltatásával, táboroztatásával a horvát tengerparton, Tribunjban. A szállás igényesen kialakított, jól felszerelt négyszemélyes faházakban van. A személyzet tapasztalt szakemberekből áll, akik mindent megtesznek annak érdekében, hogy a táborozók, nyaralók szép emlékekkel térjenek haza.

 
Főszezoni táboraink programjából a következőket ajánljuk:
 

Családi tábor - Horvátország (Tribunj)
Ezt a tábort családok részére szervezzük. Az a célunk, hogy a nyaralás ideje alatt a család végig együtt tudjon maradni. Ne kelljen az anyukáknak az idejük jelentős részét a konyhában, az ételek elkészítésével, mosogatással tölteniük, hanem gondtalanul, minden feladatot ránk hárítva élvezhessék a pihenés és a teljes kikapcsolódás minden örömét. Ezen kívül a gyerekek számára vezetett foglalkozásokat tartunk, hogy a szülőknek még több idejük maradjon magukra.



Sakktábor - Horvátország (Tribunj)
 
A sakk fontos nevelési-és személyiség fejlesztési módszer, sőt életforma, amit a sakkozó egész életén keresztül tanul, gyakorol. Sakktáborainkat neves és tapasztalt sakkoktatók, sakkmesterek vezetik. Naponta többórás intenzív sakkfoglalkozás folyik, mellette fő szerepet kap természetesen a tenger, minden élvezetével együtt.
 
A sakktáborba is szívesen fogadjuk családok jelentkezését.
 

Tengeri Iskola Program - Tribunj
 
A Tengeri Iskola Program, hasonló módon az erdei iskolához, játékos feladatokon keresztül ismerteti meg az év közben tanult tantárgyak (föci, biosz, rajz-kézműves foglalkozás, történelem) segítségével a tenger(part) és környezete életét. Sok-sok játékkal, játszva tanulással. Ezeket a táborokat előszezoni időpontokban szervezzük, rendkívül előnyös árban kínáljuk. A két választható tematika:

Kolumbusz útja felfedező tábor (Tribunj)

Egy újszerű és garantáltan szórakoztató, izgalmas és egyben lebilincselő tábort ajánlunk a gyerekek számára.
 
 
 

Néhány feladat a programból:
  • Helymeghatározás iránytűvel
  • Csillagles (távcsővel)
  • Pontos térkép készítése egy konkrét feladat alapján.
  • Hajónapló készítés
  • Izgalmas kommunikációs és logikai játékok.
  • Felfedezések
  • Sok-sok játék, vidámság….és lubickolás a tengerben



7Próbás Kalóztábor - Horvátország (Tribunj)
 
A kalóztábor sok-sok izgalmas feladatot, erőpróbát rejt, amit csak a legavatottabb kalózjelöltek tudnak végigcsinálni.
 
A kalózportya során több kalózcsapat küzd egymással a zsákmányért.
  • Királylány rablás – kiszabadítás
  • Kincsvadászat
  • Térképrajzolás
  • Éjszakai próbatétel (kalandjáték)
  • Kalóztutaj, kalózhajó építés
  • Bátorságpróba
  • Tájékozódás (Walky-Talky használatával)
  • Sok-sok játék, vidámság….és lubickolás a tengerben
 
Árak:
 
A Tengeri Iskola Program árai:
 
5 éjszaka/ 6 nap 19.000 Ft/fő
7 éjszaka/ 8 nap 29.000 Ft./fő
 
A Nyári Tengeri Tábor árai (főszezonban):
 
7 éjszaka/ 8 nap 47.000 Ft/fő
 
Az árak a szállást, teljes ellátást (napi háromszori étkezést, ebből kétszer meleg ételt), valamint a vezetett foglalkozások és eszközhasználat díját, illetve a turisztikai illetéket tartalmazzák.
 
Nem tartalmazzák az utazási költségeket.
 
Elérhetőségeink:
 
 
Bóni István
Táborvezető
06-20/4777-365
06-30/4207-670

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére