Jelenlegi hely

Elengedem a régit, tervezem az újat

Elérkezett az év végi visszatekintés és az új évi tervezés időszaka. Megosztom a kérdéssort, ami nekünk bevált és segít a gondolkodásban. A válaszok már rajtad múlnak!

Szeretem ezeket a ráérős napokat karácsony után, amikor itthon van a család, nem sietünk sehova, elcsendesedünk. Ilyenkor kicsit befelé is fordulunk, az ünnep arra biztat, hogy megálljunk és átgondoljuk a terveinket, álmainkat.

Megköszönjük az idén kapott „ajándékainkat”, felidézzük az emlékeket, ehhez a fotókat, a határidőnaplókat, és persze a memóriánkat is segítségül hívjuk. A számvetést, tervek szövését egyénileg is lehet végezni, de jobb, ha bevonjuk a családot is.

"Kalendáriumod azt mutatja, hogyan múlik az idő. Arcod viszont azt mutatja, hogyan használtad fel."

Visszatekintés az óévre

Ha megnézzük a korábbi évek listáját, láthatjuk, hogy mire vágytunk, mi foglalkoztatott minket, milyen nehézségekkel küzdöttünk. Ami korábban még nagy, megoldandó problémának tűnt, már régen túl vagyunk rajta. Először az idei tervlistát vesszük elő, kipipáljuk azt, ami megvalósult, átbeszéljük, ami nem jött össze és miért nem. Ha továbbra is fontos számunkra, akkor átvisszük a jövő évre. Ha nem fontos, elengedjük.

Mi történt velünk? Hol jártunk? Mit csináltunk? Mit tapasztaltunk? Minek örültünk? Miért adhatunk hálát? Milyen megpróbáltatásokon mentünk keresztül? Személyesen és családilag is.

Nem szeretjük túldimenzionálni és bonyolítani a dolgot, néhány egyszerű kérdést teszünk fel magunknak:

  • Mit reméltem ettől az évtől?
  • Mit szeretnék itthagyni, letenni ebben az évben?
  • Mi volt a legnagyobb öröm?
  • Milyen újdonságok történtek velünk?
  • Mi volt a legnagyobb fájdalom?
  • Milyen nehézségeken mentem/mentünk keresztül?
  • Mit tanultam idén? Miben fejlődtem?
  • Mit szeretnék másképp csinálni?
  • Ha megvizsgálom az időbeosztásomat a céljaimmal és az értékrendemmel, mennyire van összhangban? Mit szeretnék megváltoztatni?
  • Miért vagyok hálás? Kinek tartozom köszönettel? (személyek, események, dolgok)
  • Mi a reménységem az újévre? Mit szeretnék elérni, megtenni, átélni? Mivel szeretném tölteni az előttem álló évet?

Új év, új lehetőségek

Az életünk egyes fontos területeit átnézzük, ezekhez fogalmazunk meg célokat. Minél konkrétabbak a célok, annál jobb. Pl.: Többet foglalkozom a házastársammal – helyett: Hetente kijelölünk magunknak egy estét. Kevesebb időt töltök az online térben – helyett: Este 19h után kikapcsolom a laptopot, okostelefont.

"Valami mindig közbejön: létfontosságú semmiségek, Miatt halasztjuk mindig azt, mi életté tenné a létet,
Pedig adódna még idő kifogni az adott időn, Igen, adódna még idő, de valami mindig közbejön." (Baranyai Ferenc)

Azokat az eseményeket is beleírjuk, amelyekről biztosan tudjuk, hogy előttünk állnak, pl. költözés, felvételi, érettségi, utazás. Ezeket a terveket vázlatszerűen leírjuk egy A4-es lapra.

Mit szeretnénk elérni, megvalósítani a jövő évben? Nálunk a tervezés kategóriái:

  • család (házasság, gyerekek, más családtagok, rokonok)
  • munka (munkavégzés, feladatok, hivatás, céges ügyek, anyagiak)
  • lelki dolgok (énidő, lélekfrissítő tevékenységek, hitélet)
  • közösség (emberi kapcsolatok, barátok, közösségek, klubok, szociális ügyek, önkéntesség és szolgálatok)
  • kultúra (szellemi tevékenység, tanulás, kulturális fogyasztás)

"Hála és remény, számadás és tervezgetés, mulatság és komolyság, bánat és öröm találkozója a szilveszteri "tizenkettő". Az egyetlen ünnepünk, mely túlmutatva önmagán az egész esztendőt felidézi bennünk." (Pilinszky János)

Jó tervezést és reményteljes jövőt!

Halász Kinga
- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Oké, de hogyaaan? - 5 tipp, hogy hogyan romantikázzunk a családi vakáción

Oké, de hogyaaan? - 5 tipp, hogy hogyan romantikázzunk a családi vakáción

Vajon hogyan lehet a romantikát belecsempészni egy családi vakációba? Milyen praktikákat lehet bevetni annak érdekében, hogy az együtt töltött időben sem feledkezzünk meg egymásról? Azt gondolom könnyedén, csak egy kicsit tervezzünk előre. Hoztam 5 tippet, melyet ti is bevethettek akár azonnal. – Ihász Anita párkapcsolati tréner írása.
Könyvajánló kamaszoknak: Holden Rose és a Lapátos fickó

Könyvajánló kamaszoknak: Holden Rose és a Lapátos fickó

A debreceni Ünnepi Könyvhét valamint új könyvsorozatának első kötetének megjelenése miatt látogatott el Debrecenbe Kovács Attila avagy Holden Rose. Vele beszélgettünk gyerekekről, motívációról, és nem utolsó sorban kamaszoknak szóló 10 pluszos könyvéről, a Lapátos fickóról.
Ti ünneplitek még a pedagógusnapot?

Ugye ti is ünneplitek még a pedagógusnapot?

Idén 70 éve, pontosan 1952 június 7-e óta ünnepeljük Magyarországon június első vasárnapján a Pedagógusnapot. Belépünk az óvoda ajtaján és akár évtizedekig elkísérnek minket, velünk vannak, míg tanulunk. Sőt, sokszor tovább. Köszönjük!
Mese csecsemőkortól: napi tizenöt perc felolvasás akár két év előnyt jelenthet?

Mese csecsemőkortól: napi tizenöt perc felolvasás akár két év előnyt jelenthet?

Tapasztalatok szerint már az anyuka hasában lévő magzatnak is érdemes verseket olvasni. Az itt hallott ritmusokkal, később az adott korosztály számára készült könyvek segítségével akár másfél-két év előnyre is szert tehetnek a gyerekek az iskola első évére kortársaikhoz képest.
Ugrás az oldal tetejére