Jelenlegi hely

400 kilométer 10 nap alatt 2000 gyerekkel

Szarvas Mátyás többszörös országos bajnok az egészség szolgálatában

Hazánkban a hét évesek körében minden negyedik lány és ötödik fiú túlsúlyos, illetve elhízott. Szarvas Mátyás többszörös országos bajnok extrém sportoló ezért elengedhetetlennek tartja, hogy felhívja a fiatalok figyelmét az egészséges életmód fontosságára. 10 nap alatt Pest és Fejér megyében közel 400 kilométert futott több iskolát is útba ejtve, így 2000 diák is csatlakozhatott hozzá egy-egy rövidebb szakaszon. A fiatalok a helyszíneken a mozgás mellett magyar gyümölcsöket, zöldségeket és gyümölcsleveket is kóstolhattak.

Szarvas Mátyás többszörös országos bajnok extrém sportoló, tréner, előadó és volt iskolaigazgató négy gyermek édesapjaként is tudja, hogy az egészségre nevelést a lehető leghamarabb el kell kezdeni. Ezért szívesen csatlakozott az Megyefutások az Egészségért! kezdeményezéshez, amelynek keretében szeptember 28. és október 9. közötti hétköznapokon a tudatos és napi szintű zöldség- és gyümölcsfogyasztás fontosságára is felhívta a figyelmet. „A mai embereket, fiatalokat túl sok információ éri és természetesnek veszik, hogy a világ rohamtempóban pörög. Eközben azonban elfeledkeznek az egészséges életmódról és táplálkozásról, túl sok a cukor, a só, a zsír és kevés a vitamindús gyümölcs- és zöldség az étrendjükben” – mondta el Szarvas Mátyás, aki szerint lényeges, hogy a gyerekekkel együtt sportoljunk, és ne csak beszéljünk a mozgás fontosságáról.

Szarvas Mátyás

„Örömmel tapasztaltam, hogy a pedagógusok közül is sokan csatlakoztak a futáshoz, például az egyik iskola igazgatónője is felvette az edző cipőjét és velünk együtt sportolt. A legtöbb gyereken is azt láttam, hogy szívesen mozognak – Dunaújvárosban például 200 alsós és 200 felsős rótta velem együtt és a tanárokkal az utat” – számolt be az eseményekről a sportoló, aki örömmel beszélgetett a gyerekekkel és együtt kóstolták meg a valódi gyümölcsből készült, magas vitamintartalmú bodzalét és a friss almákat. „Hiszem, hogy a régi tanítás ebben az esetben is helytálló: az marad meg leginkább a gyermekekben, amit ők maguk cselekszenek. Ezért kóstoltattunk velük egészséges magyar gyümölcsöket és gyümölcsleveket. Azt szeretnénk elérni, hogy a tanultakat ők is továbbadják egymásnak és majd saját csemetéiknek is” – fejtette ki véleményét Mátyás.

„A megyefutások az EzerKert Program keretében tavasszal további helyszíneken folytatódnak. Először a tervek szerint Csongrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyékbe készülünk, ahol a futás mellett helyi idénygyümölcsök és gyümölcslevek kóstolása lesz szintén a program” – mondta el Keresztes György, a program vezetője.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Ugrás az oldal tetejére